Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Felforrósodott a levegő a kereskedő és a színésznő között.

    Csomor Csilla is a Kincsvadászok VIP vasárnapi adásában próbált szerencsét: két 20 éve vásárolt, nagyjából 100 éves vázáját szerette volna továbbértékesíteni. A különleges színű kerámiák azonnal felkeltették a kereskedők figyelmét:

    Ezek nagyon szexik, a színek is, meg ugye nyilván kortalan a forma

    – kezdte Molnár Viktor, aki nem is sejtette, milyen félreértés-hullámba keveredik, hiszen erre Katona Szandra kijelentette, kollégájának minden szexi, ami gömbölyded, a színésznő pedig kapva kapott az alkalmon, hogy blézerét megemelve kebleit helyezze fókuszba pár másodpercre.

    A nagy nevetést később még tudták fokozni, Molnár ugyanis pár percre rá hasonlóan áthallásos megjegyzést tett.

    A helyzet az, hogy tök jó korú darabok…

    Fejes Tamás szavába vágva visszakérdezett, mire is céloz pontosan, Csomor felé mutatva – ez a szituáció már a színésznőt is zavarba hozta, elpirult arcát takarva nevetett az öt kereskedővel együtt.

    Végül a vázákat aztán nem ő, hanem Nagyházi Lőrinc vásárolta meg Csomor álomárának több, mint duplájáért: 200 ezer forint helyett félmilliót fizetett a két relikviáért.

  • Idén július 8. és 12. között rendezik meg Veszprém szívében az egyik legnépszerűbb nyári, szabadtéri zenei rendezvény-sorozatát, a VeszprémFest-et.

    A VeszprémFest egy olyan zenei fesztivál, amely nem kötelezi el magát egyetlen zenei műfaj mellett, hanem a legmagasabb nemzetközi színvonalat és minőséget megcélozva az opera, a jazz, a klasszikus zene, a világzene, és a popzene területéről hozza Veszprémbe évről évre – idén immár 22. alkalommal – a műfajok legjobbjai.

    „2002 nyarának egy kellemes délutánján, a város egy lugasos kerthelyiségében fröccsözgetve egy zenész barátom mesélte, hogy látta Pavarottit Ausztriában egy nagyjából ezer fős székesegyházban énekelni. Még meg is lepődött, hogy a Mester ilyen kis helyeken is fellép.

    Nem túlzás, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ekkor már érett, és egyre határozottabban körvonalazódott a gondolat, hogy a Szentháromság tér, a veszprémi vár főtere valójában egy barokk amfiteátrum, ami szinte kiált a nemzetközi színvonalú zenei és színpadi produkciókért. Így hát magunk között »Pavarotti Veszprémben« lett a munkacíme az ötletünket megfogalmazó pár oldalas dolgozatnak.

    Nem feltétlenül azért, hogy a modenai maestro-t invitáljuk meg egy veszprémi koncertre – bár az osztrák példa okán ez sem tűnt eretnek gondolatnak – hanem azért, hogy jól érzékeltesse ötletünk távolba mutató dimenzióit. Mindez tehát már csírázó állapotában is messze túlnyúlott a város határain – árulta el Mészáros Zoltán fesztiváligazgató.

    A fesztivál részletes programjáról ide kattintva olvashat a VeszprémFest 2025 hivatalos honlapján.

  • Ismét bebiztosította magát, mint az Z-generáció ügyeletes jófiúja.

    Harry Styles-tól mindig is távol álltak az óriási sztárallűrök: hiába ismerik világszerte nevét és zenéit, az énekes mind a mai napig békésen biciklizget Londonban, 26 ezer ember között futja le a tokiói maratont, vagy épp a Szent Péter téren várja az új pápa első beszédét. Bár ez utóbbiból szinte fel sem ocsúdott még az internet, a One Direction egykori tagja gondoskodott róla, hogy továbbra is a közösségi oldalak egyik első számú beszédtémája maradjon, méghozzá egy egyszerre elképesztően laza és figyelmes gesztusnak hála.

    Egy fiatal nő nemrég arról számolt be TikTokon, hogy összefutott Rómában az énekessel, miközben épp szerelmével bicikliztek. Styles egy fotót is csinált róluk digitális kamerájával, majd elkérte a srác nevét, hogy majd elküldi a képet, egy későbbi posztjában azonban Jess szomorúan közölte, ez végül sosem történt meg.

    Hogy a videó visszajutott-e az angol popsztárhoz, vagy ettől függetlenül, csak kicsit megkésve jutott-e eszébe a dolog, nem tudni, mindenesetre hamarosan újabb fejezettel bővült a Harry Styles és a digitális fotó-saga: az énekes valóban ráírt a fiúra Instagramon, és elküldte a róluk készített képet neki.

    Ahogy megígértem! Remélem jó utatok volt, srácok! H.

    – írta a mellékelt fotó mellé Styles, ami persze azonnal bejárta az internetet. Sokan azzal viccelődtek, az egyébként valóban kifejezetten hangulatosra sikerült képet látva az énekes-színész már a fotós jelzőt is elkezdheti használni neve mellett, míg más alázatosságát és kedvességét méltatta.

  • Egy finalistával énekelt duettet Simpson.

    Ha csak egy vendégszereplés erejéig is, de Jessica Simpson 15 év után visszatért a tévézéshez! Az énekesnő az American Idol fináléjában lépett fel, ahogy az egyik döntőssel, Josh Kinggel közösen adták elő a These Boots Are Made For Walking című slágert, de ízelítőt kaphattunk Simpson új dalából, a Blame-ből is.

    Simpson feltűnése igazán meglepte a rajongókat, amiről a tehetségkutató Instagram oldalán is beszámoltak páran, ám voltak, akiket inkább összezavart a 44 éves popcsillag megjelenése:

    „Nagyon máshogy néz ki a sok botoxtól és feltöltéstől!”

    „Igazi természetes szépség volt, szomorú, hogy ezt tette a külsőjével.”

    „Nem ismertem fel, hogy ki ő! Annyira máshogy néz ki most” – érkeztek a hozzászólások, de persze a legtöbben lenyűgöző produkcióját méltatták inkább, és védelmükbe vették Simpsont.

    „Szerintem csak idegesnek tűnik, mert több mint egy évtized után szerepel újra tévében.” 

    „Soha nem volt ennél jobb a hangja!”

    „Micsoda visszatérés!”

    „Jó őt újra boldogan, egészségesen látni, és éneklés közben hallani!” – fogalmaztak a nézők.