Farm VIP: MC Ducky ezt gondolja Pákóról, amiért kinevette őt a kiesése után
Üzent a mulatós zenésznek, aki röhögőgörcsöt kapott, amikor a csapattársa kiesett.

A Farm VIP keddi adásában váratlan fordulat következett be, ugyanis kiderült, hogy MC Duckynak, azaz Alszászi Tímeának idő előtt kell távoznia a pajtaházból, mert az orvosok megállapították, hogy eltört egy csont a lábfejében. Az Emergency House együttes egykori tagja nem bírta ki könnyek nélkül a hírt, de csapattársai is sírva búcsúztak tőle.
Pákó viszont a kulisszák mögött szűnni nem akaró röhögőgörcsöt kapott, mondván, számos párbaj után ezt is megúszta. Egyébként a nigériai származású mulatós előadó azért tartott nagyon, mert az egyik játékban szintén lábsérülést szenvedett, és azt hitte, hogy számára ért véget a verseny. MC Ducky, miután visszanézte az epizódot, amelyikben kiesett, nem bírta ki, hogy ne üzenjen Pákónak:
Megnéztem az adást, hát nem volt szép… a könnyeimen nevettél, pedig ha én nem vagyok, te legalább háromszor kisétálsz a játékból, de én mondtam, hogy ne tedd! Erre így kinevetsz… muszáj volt leírnom, mert nagyon rosszulesett tőled… Nem gond, feldolgozom, de ebből tanulj, kérlek, mert embernek kell maradni, hiába egy játék!!! Puszillak
– írta posztjában MC Ducky.