Kiss Endi lányai nem szeretnének olyan párt maguknak, mint az apjuk
A Hooligans dobosa belül még mindig kamasznak érzi magát.

Kiss Endi mostanság jóval nyugodtabb életet él családos emberként, mint amikor a Hooligans dobosaként járta az országot szüntelenül. Az 54 éves zenész igazi lányos apuka, hiszen összesen négy leánygyermek ragyogja be mindennapjait, akik közül a legkisebb, Alba lassan másfél éves lesz. Mint mondja, nem egy kimondott jófiú, a nagylányai szerint is sokat bulizik, de attól, hogy rockeréletet él, a családja számára az első.
„Az a legfontosabb, hogy apaként helytálljak. Az én apám úgy ment el, hogy nem igazán volt jó a kapcsolatunk. Álltam a halálos ágya mellett, ott voltak az unokái is, és láttam a szemében, hogy megbánta… Bármikor is megyek majd el, velem ilyen nem lesz, nem fogom azt érezni, hogy elbasztam. Fantasztikus kapcsolatom van a lányaimmal, és annak ellenére, hogy kamaszok, igényük van arra, hogy együtt legyünk. Mondjuk, belül én is kamasz vagyok” – árulta el a zenész.
Mindig elmondják, hogy nem akarnának olyan férfit maguk mellé, mint amilyen én vagyok – ezt nem is engedném –, de a legjobb apa vagyok a számukra… És bármiről beszélhetünk! Még Larisszával is, aki a pubertáskor kellős közepén van. Ő egyébként színésznő akar lenni. De kérdezhetnek a menstruációról, szerelmi ügyekről, semmi sem ciki. Olykor én már igen. Hallottam már a szájukból, hogy »Apa, ne már!«. Engem nem érdekel, ha az utcán vagy bárhol furcsán néznek rám az emberek, mert hangos vagyok. Jó, a gatyám azért nem tolom le. Szabadon élek, és őket is arra buzdítom, legyenek szabadok
– magyarázta a Storynak Kiss Endi.