Oszvald Marika odáig van az unokájáért: Nagyon intellektuális kisfiú
Igyekszik minden percet vele tölteni.

Oszvald Marikával a hot! magazin legújabb számában jelent meg egy interjú, melyben unokájáról is mesélt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő elmondta, hogy a kis Vince születését csodaként élte meg, ha teheti minden percét vele tölti. Hamarosan óvodába megy a művésznő unokája, de egyelőre még a bölcsisek nyugodt mindennapjait éli, sokszor a nagyszülei társaságában nagyokat játszanak.
„Mindenképpen olyan helyre szeretnénk beíratni, ahol angol nyelvet tanul, és sokat mozoghat. Még nem döntöttük el, hová megy óvodába, mert lehet, hogy addig elköltöznek; többek között ezért sem beszéltünk még erről Vincével” – idézte a Bors az énekművészt, aki 72 évesen is kirobbanó formának örvend, tavaly is csak két előadást kellett lemondjon az influenzajárvány miatt.
Oszvald Marika unokája nagyon eleven gyermek, és rendkívül okos, ráadásul nemcsak szépen beszél, de még énekel is; szakértő nagymamája szerint tisztán énekli a hangközöket.
Azt viszont nem szereti, ha operettet énekelek neki: rám szól, hogy hagyjam abba! És költ! Állandóan beszél. Nagyon intellektuális kisfiú, de emellett fúr-farag, van egy kis kalapácsa, hozzá való fúrója, és mindent szerel. Amikor segíteni akarok neki, azt nem engedi!
– mondta a nagyszülő, aki szerint Vincéből olyan férfi lesz, aki odaáll, és igenis megfogja a munka végét.