új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kiderült, ki lett a 13 milliós főnyeremény gazdája. Igaz, ehhez még hozzácsaphatott 1 millió forintot.

    Utolsó adásához érkezett a Farm VIP ötödik évada, melynek fináléjába a piros csapatból Nagy Zsolt Leo, a sárgáktól pedig Horváth Gréta jutott be. A fordulatokban és feszültségekben gazdag tanyasi reality döntője is sok izgalmat tartogatott, a ValóVilág egykori játékosa és a vállalkozónő pedig, aki korábban az Ázsia Expresszt is megnyerte, hosszan küzdöttek az első helyért és az azzal járó 13 milliós fődíjért.

    Míg Leo feszülten vágott neki a döntőnek, mondván, ha egy nő megveri, az kellemetlen lesz neki, ám ha legyőz egy nőt, akkor meg azért kapja majd az ívet, de ellenfelétől függetlenül igyekezett kihozni magából a maximumot. Horváth Gréta ugyanakkor higgadtan indult a pályára, ahol kész volt bármit megtenni a győzelemért. A feladatokban volt csapattársaik is segítették őket.

    A pajta kapuja felé haladva különböző akadályokba ütköztek, egyik ügyességi és logikai feladat a másikat követte, még tyúkot is kellett kopasztaniuk. A játék elején Horváth Gréta vezetett, a kopasztós feladatnál azonban Leo utolérte, és a szöges feladatot is hamar teljesítette, majd a csavartornyot is gyorsabban felépítette. Gréta végül a rokka összerakásánál beérte, a légkör pedig egyre feszültebbé vált, a traktoros feladat után Gréta úgy tűnt, kis híján feladja, ellenfele akkora előnyben volt. A további feladatok után végül

    Leo ért oda gyorsabban a parasztházhoz, így az utolsó adás végén Demcsák Zsuzsa őt hirdette ki győztesként, és a 13+1 millió boldog tulajdonosaként.

    Leo életében először nyert meg tévéműsort, ám az évad második helyezettjének,  Grétának sem lehet oka keseregni, hiszen ő lett az évad legjobb női játékosa, ráadásul egy korábbi játék során már eltehetett magának 1 millió forintot. 

    Szerintem nagyon sokat fejlődtem. Nem azért sírok, mert második lettem, hanem azért, mert az első nap csak annyit mondtam, hogy szeretném, ha kijátszanám a játékot, és ez sikerült. Az pedig, hogy Leo nyert, fantasztikus dolog, egyrészt, hogy 49 évesen megtapasztalhatta, milyen elsőnek lenni. Örülök, ha valakinek a vágya teljesül. Bár nem nyertem, az én vágyam teljesült, hiszen a sárga csapatból család lett, régi, kisebb-nagyobb sebeimet begyógyították. Szeretném üzenni minden nőnek, hogy minden lehetséges, soha ne higgyenek azoknak az embereknek, akik gyengítik őket!

    – mondta könnyeivel küszködve Gréta.

  • Január elején jelentette be az RTL, hogy Határtalan szerelem címmel vadonatúj párkereső reality indul. Mint kiderült, a műsor háziasszonya Köllő Babett, aki az utóbbi években meghatározó arca volt a TV2-nek, de a Majoros Péter Majkához hasonlóan színésznő átigazolt az RTL-hez.

    Y3A0392
    Fotó: RTL

    Közleményében a csatorna azt írja, hogy a Határtalan szerelem című párkereső realityben hat egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozó párkeresését követhetjük nyomon. Május 5-én dupla epizóddal, majd minden hétköznap új epizódokkal érkezik az RTL+-ra a vadonatúj társkereső reality.

    A műsorban egyedülálló vállalkozók keresik a szerelmet: Rácz Niki a floridai Fort Lauderdaleben, Jenei Ági Máltán, Oravecz Ticiána Spanyolországban, Lajkó Norbi Balin, Balla Zsolt a floridai, Miamiban, Perness Norbert pedig a Kanári-szigeteken várja azokat a kalandvágyó Magyarországról érkező jelentkezőket, aki szeretnének velük megismerkedni.

    A Határtalan szerelem különlegessége amellett, hogy gyönyörű külföldi tájakon élő és dolgozó magyarok életébe enged betekintést, hogy a hozzájuk jelentkezőknek messze földre kell utazniuk ahhoz, hogy megismerkedhessenek velük, ez pedig a párkeresés mellett még több izgalmat és élményt tartogat a párkeresők és a jelöltek számára.

  • A keresztény értékek fontos részét képezik az életüknek.

    DSC8981
    Fotó: Kaszás Tamás / Velvet

    Tápai Szabina és Kucsera Gábor egy éve döntöttek úgy, hogy mégsem válnak el, hanem megpróbálják megmenteni a házasságukat. Bár nehéz időszak áll mögöttük, a világbajnok kajakozó és felesége kitartottak egymás mellett, de véletlenül sem szeretnék magukról azt a képet mutatni, hogy náluk mindig minden tökéletes lenne. Visszatekintve persze örülnek, hogy nem adták be a válási papírokat, hisz sikerült új alapokra helyezniük a házasságukat.

    Ezúttal a Meglepetésnek adtak interjút, melyben elmondták: kapcsolatukat új alapokra helyezték, és most hitben és szeretetben építik közös életüket.

    Mindketten úgy élünk, ahogyan a Biblia tanítja: ez a legnagyobb kapocs köztünk. Hívők lettünk, bemerítkeztünk, és ezt a szemléletet követjük az életünkben. A hit átsegített minket a nehézségeken, és megtanított arra, hogy elfogadjuk, tiszteljük egymást és odafigyeljünk a másikra

    – meséli Kucsera, majd a felesége hozzáteszi: 

    „Közösségbe járunk, élő hitű keresztények vagyunk. Ez egy könnyedebb közeg, mint egy hagyományos templomi közösség, és a gyerekek is szívesen csatlakoznak hozzánk. Van gyerek-bibliaóra, ahol beszélgetnek, mesélnek az érzéseikről – de semmi sem kötelező, vagy kőbe vésett, hanem a mai életbe beépíthető. Az őszinte beszélgetések nagyon fontosak számunkra, hogy kölcsönösen meg tudjuk osztani a mindennapi gondolatainkat, történéseinket. Így segítjük egymást, és tudjuk, hogy történjék bármi, egy család vagyunk” – jelentette ki a volt kézilabdázó.

  • Nem kis port kavart, hogy Gáspár Győző a kiesésekor még odaszúrt egy csípős megjegyzést Hegyes Bercinek és Mihályfi Lucának.

    Vasárnap este Gáspár Győző és Dér Heni párosa esett ki A Nagy Duettből, amit a showman láthatóan nehezen emésztett meg. Letörten hagyta ott a stúdiót, és Iszak Eszternek, a háttérműsor műsorvezetőjének interjút sem adott. Ám még mielőtt elbúcsúzott volna, élő adásban váratlanul nekiment a versenyben maradt Mihályfi Lucának és szerelmének, Hegyes Bercinek, mondván, nem érti, miért azt szeretik a tévénézők, ha szerelmeskednek a színpadon. Az énekesnő és táncos párja ugyanis egy ágyjelenetet vittek színpadra, pedig korábban az egyik zsűritagtól, Szabó Zsófitól is megkapták, hogy kezd unalmas lenni, hogy a kapcsolatukra építenek minden produkciót.

    „Egy dolgot kellett volna eldönteni az elején: hogy most vagy a Megasztárba jelentkezünk, vagy A Nagy Duettbe. Én azt gondolom, hogy megpróbáltunk szórakoztatni, de ez a nézőknek nem kell, a nézőknek az kellett volna, hogy én a Beával ide eljövök, itt lefektetünk egy ágyat, és akkor szerelmeskedünk itt az ágyban. Szerintem a nézőknek ez kellett. Én nagyon-nagyon szomorú vagyok” – jelentette ki Gáspár, aki ezzel a beszólással megsértette Mihályfi Lucát.

    Végül az énekesnő párjának válasza is megérkezett. Hegyes Berci a Tények Plusz riportjában árulta el, mit gondol a showman által elmondottaktól. Mint mondta, szerelmével tudták, hogy nem fognak mindig mindenkinek tetszeni.

    „Magunktól egyébként nem reagáltunk volna ezekre a dolgokra, például amit Győző mondott nekünk. Éreztem rajta egyfajta frusztrációt. Szerintem ő nagyon szerette ezt a műsort, mint ahogy mi is nagyon élvezzük csinálni, és sajnálta, hogy kiesett.

    Az, hogy pont minket ért ez a kritika, és a mi produkciónkat méltatta, nyilván nem esett jól, de ismerjük Győzőt, és tudjuk, hogy időnként indulatból mond dolgokat, amiket nem feltétlen gondol komolyan. (...) Emellett tudtuk azt is, hogy

    nem lesz mindig úgy, hogy mindenkinek tetszünk, ezt bele kell kalkulálni.

    De ezt az egész Nagy Duett játékot, mert én inkább annak érzem, akkor lehet élvezni igazán, ha tényleg jól érezzük magunkat

     – fogalmazott Hegyes, aki Szabó Zsófi kritikáját sem vette zokon; inkább megmutatták, mennyi izgalom rejlik még abban, hogy egy párként versenyeznek.

  • Hosszú idő után ismét rátalált a boldogság.

    bogdanyi titanilla
    Fotó: RTL

    Bogdányi Titanilla ugyan a szakmai karrierjében egyre csak halmozza a sikereket, mégis szerelmi életében már évek óta nem talált párra. A 38 éves színésznő-szinkronszínész pedig legutóbb az RTL Celebrandi című műsorának is adott egy esélyt, hogy ismét rátaláljon a szerelem. Majd egyik barátnője tanácsára kipróbálta a Tindert is, de a társkereső applikáción sem járt sikerrel.

    „Azzal szembesültem, hogy az nagyon másról szól, mint amit én szeretnék. Ugyanakkor ebből is látszik, hogy én tényleg nyitott vagyok, csak valahogy a realitás meg azt mondatja velem, hogy már nem nagyon hiszem, hogy valakivel kéz a kézben megöregszem.” – árulta el korábban a színésznő, aki év elején csak sejtelmesen utalt arra, hogy friss kapcsolatban lehet, az arcáról sugárzó öröm önmagáért beszélt.

    Bogdányi most felhőtlen boldogsággal mesélt a Reggeliben a négy hónapja tartó szerelméről. Mint kiderült, párjával egy évig kerülgették egymást, és egy közös munka hozta meg a bátorságot, hogy végre megtegyék az első lépést egymás felé.

    Egy évig nézegettük egymást a távolból, mígnem szépen lassan felfigyeltünk egymásra. Aztán meg nagyon filmes jelenetek játszódtak le köztünk, például volt olyan, hogy beszélgettem valakivel a munkahelyen, ő megjelent, és mint a filmekben, csak néztünk egymásra. Én csak azt hallottam, hogy bla-bla-bla, és ő sem figyelt semmire, majdnem átesett a korláton. Ő nem nagyon hitt abban, hogy részemről ez jelent valamit, bár nem tudom, hogy ezt miért gondolta

    – idézte a 24.hu Bogdányit, aki korábban azt hitte, csak a mesékben létezik, hogy valakivel ennyire egy hullámhosszra lehet kerülni.

    Nem gondoltam volna, hogy ennyi idősen fogom kijelenteni, hogy igazából most tapasztaltam meg azt, hogy milyen egy csodálatos, kiegyensúlyozott kapcsolatban lenni, ahol úgy szeretnek engem, ahogy mindig is vágytam rá, és ahol az én szeretetemet és gondoskodásomat is nagy szívvel elfogadják. Ilyen szinten valakivel egy hullámhosszon lenni – én azt hittem, ilyen csak a mesékben van

    – mondta a színésznő, hozzátéve: szerinte az a lényeg, hogy egymásnak tökéletesek legyenek, és hogy dolgozni akarjanak egymásért és fejlődjenek egymás mellett.

  • A 10 éves Filip úgy nő, mint a gomba.

    A Farm VIP kedd esti adásában a műsorvezetőnő, Demcsák Zsuzsa azzal kedveskedett a top három játékosnak, azaz Horváth Grétának, Nagy Zsolt Leónak és Pumped Gabónak az elődöntő előtt, hogy a parasztházba hívta a realityszereplők családtagjait, amit senki nem bírt ki könnyek nélkül. A játékosok öt hét forgatás után először találkozhattak szeretteikkel, amit legnehezebben talán Horváth Gréta viselt, hiszen neki van egy kisfia is. Filip, aki a vállalkozónő első házasságából született, júniusban ünnepli a 11. születésnapját, ám a közösségi médiában az elmúlt években alig lehetett fotókat látni róla. Édesanyja ugyanis második válása után megfogadta, hogy nem teregeti ki magánéletét a nyilvánosság elé. Ehhez tartotta is magát, ám a tanyasi reality miatt azonban kivételt tett.

    „Minden törekvésem azért teszem, hogy könnyebben boldoguljon majd. Igyekszem jó anya lenni, habár nem adok neki reggelente zellerlevet. Na bumm. Nagyon érzelmes a kapcsolatunk. Sokat beszélgetünk, és mérhetetlenül nagy az érzelmi intelligenciája. Okos, talpraesett. Igaz még csak 10 éves, de mindenről van véleménye és hatalmas a szíve” – írta korábban az Instagramon a büszke édesanya.

    Horváth Grétához egyébként nem csupán a kisfia érkezett a farmra, hanem édesanyja és szeretett nagymamája, valamint párja, Zoltán is, akit három együtt töltött év után mutatott meg először a kameráknak.

  • Hamarosan édesanya lesz a reality-szereplő.

    Váratlan gólyahírrel jelentkezett be követőihez Tuvic Aleksandra a minap: A Farm VIP és a Kőgazdag fiatalok sztárja első gyermekét hordja a szíve alatt. A reality-sztár korábban bejelentette, visszavonul a tévézéstől, nyilvános szereplésektől, és ezúttal is mindössze egy sejtelmes fotót osztott meg kerekedő pocakjáról, amelyet hátulról egy titokzatos férfi ölelt át.

    Tuvic a Borsnak először, és könnyen lehet, hogy egy darabig utoljára beszélt várandósságáról:

    Nagyon boldogok vagyunk, hogy bővül a családunk, de úgy döntöttünk, hogy egyelőre szeretnénk megtartani mindezt magunknak és a családunknak, barátainknak

    – kezdte a 29 éves kismama, aki szeretné, ha babája a médiától távol nevelkedne.

    „Nem akarom, hogy a gyermekem a médiában szerepeljen, addig ameddig esetleg ő úgy nem dönt” – jelentette ki. Az, hogy pontosan ki gyermeke édesapja, egyelőre nem árulta el, de megnyugtatott mindenkit:

    A lényeg, hogy minden rendben velünk, nagyon várjuk a kisbabánkat. 

  • Sosem akart megélhetési celeb lenni.

    Visváder Tamás jelenleg A Nagy Duett című műsorban szerepel Radics Gigi oldalán, ám a fiatal édesapa azt mondja, nem lételeme a szereplés, évekig nem is vállalt tévés munkákat. Mint mondja, azt szerette volna, ha üzletember mivolta kerülne előtérbe. 

    Visváderre nem véletlenül hivatkoznak üzletemberként és marketingszakemberként, jóllehet sokan nem tudják, mivel foglalkozik. Mint mondja, annak idején egy fánkozót kezdett üzemeltetni, ám az a Covid alatt bezárt. Ezt követően egy szépségszalont nyitott egy jó barátjával, amiből elmondása szerint egy jól működő brand lett. Mindezek mellett marketingmenedzsmentet oktat egy olyan intézményben, ahol színészeket, szinkronszínészeket képeznek, továbbá marketinges csapatával különböző márkáknak dolgoznak. Legutóbb egy influenszerkampányon keresztül vezettek be a piacra egy ásványvizet.

    „Két-három évig egyáltalán nem vállaltam tévés szereplést, az Árulókban és Nyerő Párosban szerepeltem először, hosszú idő után. Próbáltam abban az időszakban arra koncentrálni, hogy az üzletember vonal, a diplomáim használhatósága kerüljön előtérbe és akkor is nagyon jól éreztem magam, szóval

    nem lételemem a szereplés, és szerencsére a megélhetésem sem attól függ, hogy éppen képernyőn vagyok, vagy sem

    – jelentette ki az nlc.hu-nak az üzletember, aki nem szeretne megélhetési celeb lenni.

    Nem titok, hogy évi egy-két tévéműsorból nem tudja magát és a családját eltartani az ember. Vagy lehet, hogy én vagyok ennyire alulfizetve

    – mondta nevetve a lapnak a kétgyermekes édesapa, aki két példát is hozott a hazai sztárvilágból.

    „Aki hosszú évek óta képernyőn van, például Tilla vagy akár Majka, ők is felépítettek egy másik vonalat, ami jövedelmező. Tilla a műsorvezetés mellett filmeket készít,  Majka a vendéglátós bizniszben is érdekelt volt, koncertezik, producer, tehát ők is tisztában vannak vele, hogy abból, hogy szerepelsz itt-ott, nem lehet megélni. Nálam egyébként ez egy érdekes dolog, mert ahogy elengedem a médiát, nem szerepelek, visszaesnek a marketingmegkeresések. Hiszen az ügyfelek látják a tévében, hogy tudom, mi kell a közönségnek, többek között ezért is döntenek mellettünk. Mindennek ellenére mégis megkapom a kommentelőktől, hogy: ki ő? Mit tett le az asztalra? Éppen Gáspár Győzővel beszéltük a minap, hogy ő évek óta nem kapott kedves kommentet, mégis mindenki ismeri” – mesélte Visváder, aki korábban sokszor megkapta, hogy azért lett ismert, mert a felesége, Visváder-Palácsik Lilla az Egyesült Államokban élő Vajna Tímea húga.

    Sokan a mai napig azzal jönnek, hogy te valakinek a valakije vagy, ezért szerepelsz. Eltelt már pár év, és még mindig hívnak minket különböző műsorokba, szóval határozottan nem Timi az oka. [...] Nem tudok megsértődni azon, ha valaki azzal jön, hogy Timi sógora vagyok, hiszen ez tény, és ezen nem is szeretnénk változtatni.

    „Nagyon büszke vagyok arra az útra, amit a mi kapcsolatunk bejárt, mert eleinte mi azért nem szimpatizáltunk egymással. Mára pedig, ha történik valami a családban, gyakorlatilag előbb hív engem, mint a Lillát, nagyon sokat beszélünk, és segítjük egymást mindenben. Igazi, összetartó család lettünk, amiért mindenki nagyon sokat tett” – árulta el az üzletember, aki akkor fogja családjával meglátogatni sógornőjét, ha annak a második gyermeke is megszületett, ebben pedig elmondása szerint van egy hátsó szándék is.

  • Mint mondta, ő szívesen élne hasonló körülmények között a jövőben is.

    Képernyőkép 2025-04-16 095402.png
    Fotó: TV2

    A véghajrához ért a Farm VIP, kedd este kiderült, kik lesznek a döntősök a TV2 tanyasi realityjében.

    A finálé előtt, bronzérmesként Pumped Gabo távozott a játékból, miután alulmaradt egy ügyességi feladatban Nagy Zsolt Leóval és Horváth Grétával szemben. Az izomceleb csalódottan szállt fel Gáspár Zsolt traktorára, mint mondta, a harmadik helyezett a második vesztes.

    „De ezt most nyilván azért mondom, mert szomorú vagyok. Egyébként rengeteget adott nekem a farm, nagyon szerettem itt lenni. Nagyon jó volt, rengeteget nevettünk, tényleg egy érzelmi hullámvasút volt az egész, csak jó lett volna döntőben lenni” – kezdte az influenszer, akit nem zavart a tanyasi elszigeteltség, a meleg, sőt a legyek sem.

    Én ezt szeretem! Mezítláb mászkálni mindenhol, kint lenni a napon egész nap, barátaimmal lenni… Egy dolog hiányzott nagyon, és az a zene, az nagyon-nagyon hiányzott. Viszont nekem ez hatalmas flash, én úgy alakítom az életem, hogy hasonlóan éljek, csak plusz zenével. Ez a természetközeliség, az, hogy itt voltunk az állatokkal, ez egy szuper dolog volt, és nagyon szerettem itt lenni

    – árulta el Pumped, aki szerint Nagy Zsolt Leó is megérdemelné a győzelmet, de ő Horváth Grétának szurkol, mert ő egy „fantasztikus nő”.

  • Börtönbe akarták juttatni az ételkritikust.

    Vajda Pierre sokak számára A Konyhafőnök első három évadának ítészeként lehet ismerős, a zsűrizés mellett azonban elsősorban étteremkritikák írásával foglalkozik, immáron két évtizede. A Nők Lapjának most bevallotta, van olyan vendéglátóhely, ahol állítólag már ki is van ragasztva a fényképe.

    „Nem azért megyek be egy étterembe, hogy tönkretegyek valakit. S

    okkal inkább úgy működöm, mint egy fogyasztóvédő vagy próbavásárló – csak engem senki nem fizet meg ezért.

    Pedig egy étterem-tulajdonosnak, aki nincs ott mindennap, és tényleg kíváncsi lenne arra, hogyan működik az étterme valójában, még jól is jöhetne a visszajelzés. Főleg ha a véleményt nem egy sima vendég írja, hanem valaki, aki szakmai szemmel néz, sok helyen megfordult már, és ért ahhoz, amit csinál” – kezdte Vajda, hozzátéve: nem szeretne megszégyeníteni senkit, nem ezért veti papírra egy-egy étterem hibáit. Ugyanakkor amilyen ártatlannak tűnik a munkája, olyan komoly fenyegetéseket is kapott már. 

    „Volt olyan is, aki személyesen közölte velem, hogy börtönbe juttat. Nem mindenki érti ezt a műfajt. Van, aki egyszerűen támadásnak veszi, nem kritikának. Pedig amit én csinálok, az nem bosszú, nem leszámolás, hanem szakmai reflexió” – idézte a Story.hu a kritikust.

  • Mióta véget ért a kapcsolata egykori milliárdos vőlegényével, a színésznő még inkább féltve őrzi magánéletét, de mostanság egyre többször mutatkozik új párjával nyilvánosan. A férfit már a barátainak is bemutatta.

    A napokban derült ki, hogy Kárpáti Rebeka milliárdos exvőlegénye, Lénárd András néhány hónapja Molnár Andreával alkot egy párt. A Tiltott Csíki Sör egykori tulajdonosa és a táncművész már egy álomnyaraláson is túl van: a Maldív-szigetekre utaztak, ám úgy tűnik, románcuknak nem mindenki tud örülni, Árpa Attila például olyan kommentárt fűzött hozzá, ami mellett nem lehetett némán elmenni. Mindenesetre Kárpáti sem kesereg: úgy tudni, időközben rá is rátalált a szerelem.

    A Blikk értesülései szerint Kárpáti továbblépett. A lap úgy tudja, választottja egy görög származású férfi, aki korábban Dániában tanult és dolgozott, de kötődik Magyarországhoz is, magyarul pedig tökéletesen beszél. 

    Rebeka párja egy sikeres üzletember, akit sokan az éjszakai életből ismernek, hiszen külföldön és itthon is szórakozóhelyek üzemeltetésével foglalkozott és foglalkozik. Nem olyan régóta alkothatnak egy párt, talán néhány hónapja. Nehéz megmondani, mert a legutóbbi szakítása után Rebeka még jobban óvja a magánéletét

    – súgta meg a pár egy közeli ismerőse, hozzátéve, Kárpáti ezzel a kapcsolattal nagyon óvatos.

    „Megfontoltan cselekszik, nem hagyja, hogy a rózsaszín köd és az érzelmek azonnal magával ragadják, igyekszik mindent ésszel csinálni. A párja ezt tiszteletben tartja, és nem siettet semmit” – tette hozzá az informátor.

    Bár Kárpáti a lap szerint sokáig nem nyílt meg új kapcsolatáról a környezetének sem, a Kockahas című Játékszín-előadás március eleji premierjére már a férfival érkezett. A színésznő a jelek szerint már a közösségi oldalán is utal arra, hogy új párja van, a minap például olyan fotókat osztott meg az Etyeki Piknikről, amelyeken a derekát átkaroló szerelme is látható. Ehhez a felvételhez a bejegyzés utolsó eleméig lapozni kell. A lap rámutat: Kárpáti kedden, a 24 órán át elérhető Instagram-történetébe is kitett egy fotót, amelyen éppen egy férfikéz simogatja a fejét.

    Mint ismert, Lénárd András és Kárpáti Rebeka sokáig titkolta kapcsolatát, ám azt felvállalták, hogy 2023 karácsonyán sor került eljegyzésükre. 2024 tavaszán azonban szakítottak, majd egy hónapokig tartó se veled, se nélküled időszak következett. Szakításuk őszre már végleges volt, Kárpáti akkor el is árulta, hogy újra ismerkedik.

  • Vírusvideó lett a születésnapi köszöntésből, amelyet mostanra több mint 5 millióan tekintettek meg.

    Boráros Gábor április 5-én ünnepelte a 33. születésnapját, amiről akkor azt írta az Instagram-oldalán, hogy ez volt élete eddigi legjobb és legnormálisabb szülinapja, igaz, a buliján történt egy olyan dolog is, amely nem igazán nevezhető mindennapinak. A szlovákiai magyar MMA-harcos ugyanis akkor, amikor a gyertyáját készült elfújni, váratlanul megfogta a tűzijátékot, s égő felénél fogva belenyomta tortájába, amely ennek következtében szó szerint felrobbant. A sportoló csak mosolyogni tudott az egészen, pedig mindenét beterítették a habos sütemény maradványai.

    Az erről készült videót a napokban a Nochillmemes nevű Facebook-oldal is továbbosztotta, több mint 5 milliós nézettséget generálva ezzel Boráros videójának.

    „Egyértelműen megmaradt kisfiúnak egy felnőtt testében” – írták a felvételhez a mémes oldalon néhány nevetős emodzsi kíséretében, ahová csak úgy záporoztak a kommentek. Többen írták, látszik Borároson, hogy cseppet sem bánja a dolgot, igaz, nem nevezték nevén a sportolót, meglehet, nem is tudták, ki szerepel a videón. Míg mások arról kommenteltek, Boráros olyan, mint egy gyerek, aki hagyta, hogy győzzenek az impulzív gondolatai. Így lett tehát mém a Nyerő Párost és a Hell Boxing Kings ringjét is megjárt sportolóból, aki a Fort Boyard – Az erőd játékát is megnyerte.

    Íme az eredeti felvétel, amelynek egy részlete futótűzként kezdett el terjedni:

    @boraros.gabor

    just WAIT FOR IT (thak you guys)

    ♬ eredeti hang - Boráros Gábor
  • GettyImages-2194585069
    Fotó: Andrew Harnik / Getty Images Hungary

    Sam Altman cége arra készül, hogy betegye a lábát Mark Zuckerberg és Elon Musk területére, a The Verge-nek nyilatkozó belső forrás szerint ugyanis az X-hez, vagyis az egykori Twitterhez hasonló platformon dolgozik a ChatGPT fejlesztője.

    A hírek szerint a prototípus a ChatGPT képgenerátorát egészíti ki közösségi hírfolyammal, de nem ismert, hogy különálló alkalmazás lesz vagy pontosan mik az OpenAI tervei.

    A készülő platform mindenképpen szúrás Elon Musk irányába. A technomogul a cég egykori alapítója és konfliktusuk folyamatos adok-kapokká alakult az elmúlt években. Musk beperelte Altmanékat az alapokmányukban foglalt célok elhanyagolása miatt, most ők perelik Muskot zaklatásért.

    Az OpenAI emellett kényszerhelyzetben is van, mert az egy évtizede döglődő Facebookot üzemeltető Meta új erőre kapott és komoly versenytárs a csevegő mesterséges intelligencia területén, nem kis részben azért, mert a közösségi média kiváló alapanyag a nagy nyelvi modellek betanításához.

    Az OpenAI érkezése a közösségi médiába mindenképpen nagy csobbanás lesz, hiszen a ChatGPT pár hónap alatt begyűjtött százmillió aktív felhasználóval minden idők leggyorsabban terjedő technikai újítása lett.

    (The Verge)

  • Veszprémben járt egyetemre, amikor megismerkedett a párjával.

    BIE 4999 1
    Fotó: RTL

    Czutor Zoltán és a felesége, Czutor-Kilián Zsanett 2011-ben házasodtak össze, majd szerelmükből három gyermekük is született. A Belmondo együttes 55 éves frontemberének egyébként az előző házasságából is van már három gyermeke, így Czutor immáron hatszoros apuka. Az nlc szemlézte, hogy Czutor-Kilián Zsanett a Semmi gáz című podcastben volt Horváth Grétáék vendége, ahol elmondta, hogy az egyetemi tanulmányait követően sosem volt hagyományos munkahelye.

    Tapasztalatlan vagyok a munka terén. A felnőtt életem nagy részét én otthon töltöttem a gyerekneveléssel, anyasággal. Ahogy hazaérek a bölcsiből, fél óra alatt patika rendbe vágom a lakást, és van hogy így üldögélek, hogy mit kéne csinálnom

    – fogalmazott az édesanya, akit aztán arról is kérdeztek, hogy mi lesz vele, ha felnőnek és kirepülnek a gyerekek.

    Most vagyok abban, hogy Franci beszokott a bölcsibe és kellene valami meló. Egyrészt a családi kasszába tök jó lenne beszállni, másrészt nem szeretnék az eltartott vagy főállású anya kategóriában maradni örökre. Inkább lett volna az, hogy egy vagy két gyerek között lett volna egy munkahelyem, ahova vissza tudnék menni, de nekem ilyen nem volt. Mindig csak alkalmi munkáim voltak

     – magyarázta Czutor-Kilián, hozzátéve: ma se csinálna semmit másként, anyaság lenne számára a prioritás a karrier építés előtt.

  • 20250115- MG 5823
    Fotó: Németh Kata / Index

    Dobó Kata az évek során csak ritkán szeret interjút adni, magánéletét és a családját érintő kérdésekben a mai napig szeret határokat szabva mesélni. Szókimondó stílusa azonban így is többször megmutatkozott, írja a Story. 

    „Azt szeretném, ha méltósággal és valamiféle önmagammal szembeni elégedettséggel tudnám megélni az évek múlását. Máshogy nem is lenne értelme. Nem szeretnék 60 éves koromra szétoperált és platinaszőke lenni. Akik így próbálnak fiatalabbnak látszani, azok annál inkább öregebbnek tűnnek. Nem szeretnék semmi olyan után rohanni, ami nem létezik. A sport az életem része, ahogy arra is odafigyelek, hogy mit eszem, mit viszek be a szervezetembe” – árulta el korábban Dobó a negyvenedik születésnapja apropóján a Best magazinnak.

     Az 50 éves színésznő akkor elmondta, már el sem tudja képzelni, hogy annak idején az a „naiv, önmagát nem nagyon értékelő lány” hogyhogy nem tört össze, amikor egyik pillanatról a másikra az egész ország elkezdett véleményt formálni róla.

    Azóta ezt elengedtem, hisz úgysem tudom megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját, és mostanra megbékéltem azzal, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni. Ma már nem is akarok. Ez a gondolat szabadságot ad, tisztába kerültem önmagammal, s már nincsenek önértékelési problémáim. Igazán erőssé egyébként a kislányom születése tett

    – tette hozzá.

  • A valóságshow után szakember segítségét kérte

    farmvip0721 (951 of 403)
    Fotó: TV2

    Fekete Linda a Farm VIP jelenlegi évadában szerepel, az énekes- színésznő ezúttal pedig az Origónak mesélt arról, hogy gyerekkora óta küzd az önbizalomhiánnyal és nehezen tud túllépni a múltján. Kislányként gyakran nevezték bénának, nagydarabnak, sőt, fiúsnak is, így mindig is úgy érezte, hogy az erős sugárzó külseje mögött egy „kisegér” rejtőzött, amit humorral próbált leplezni.

    „Engem nem is kellett, hogy csúfoljanak, csúfoltam én magamat eleget. Ezt nekem kellett legyőznöm! Felül kellett kerekednem magamon. Nagyon rosszul esett, amit mondtak rám. Nem tudtam jól kezelni, elbújtam és sírdogáltam. Van olyan, aki megtorolja, míg a másik elvonul és ott kiadja magából. Az utóbbit választottam” – fejtette ki.

    A Farm VIP-s szereplését követve rájött, hogy azért bánthatják őt a kommentelők, mert ő is ugyanezt teszi saját magával. Mint kiderült, sokat köszönhet, fontos dolgokra világította rá a reality.

    Nagyon konfliktuskerülő vagyok, ezért nem szoktam visszaszólni az embereknek. Ezt is nehezen fogadtam el, de nem vagyok ilyen természetű. Inkább arrébb megyek, amit a Farm VIP-ban például nem tudtam megtenni. A műsornak egyébként sokat köszönhetek, hiszen megtanított arra, hogy legyőzzem magam és mást is

    – mesélte a lapnak a színésznő, aki azóta terápiára jár, hogy feldolgozza a gyerekkori traumáit, és szeretne „jobb emberré válni”