új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész elárulta, hol látja magát 10 év múlva.

    Stohl András életében sorra követik egymást a kihívások: nemrég A Nagy Duettben bizonyított Geszler Dorottya oldalán, a csütörtök este startoló 100 milliós játszmában pedig most először vezet műsort Till Attilával közösen. A tévézés mellett pedig természetesen ott van neki a színház is, amit saját elmondása szerint amennyit ad, annyit el is vesz.

    „Akkor megyek el otthonról, amikor más normális ember hazamegy a családjához. Hétkor kezdődik az előadás, legkésőbb hat húszkor bent kell lenni, ez azt jelenti, hogy fél hatkor elindulok otthonról” – árulta el a Retro Rádió Sztársáv című műsorában, hozzátéve: két és fél éves kislánya is nehezen érti meg, hogy esténként dolgozni jár.

    A színészt ezután arról kérdezték, hol látja magát 10 év múlva, 68 éves korára, mire őszintén bevallotta, az idő előrehaladtával egyre nehezebb erre válaszolnia.

     „Merthogy sok minden megtörtént már az ember életében.

    Nem tudom, hol leszek tíz év múlva. Egész egyszerűen nem tudom.

    Szeretnék jó előadásokban kedvvel játszani. Hogy megmaradjon az ember kedve a színházhoz, hogy adjon a nézőknek, és hogy legyenek olyan körülmények, hogy méltóan lehessen felállni a színpadra” – sorolta Stohl, aki abban bízik, akkor már szinkronban lesz karriere és magánélete.

    Ha meg tudnánk találni mindannyian azt az egyensúlyt, hogy a munka és a család is… hogy együtt tudjunk élni. Szeretném, ha a fiammal, aki akkor már 24 éves lesz, együtt járnánk vadászni. Szeretném, ha a lányok boldogok lennének… Most kicsit elérzékenyültem” – idézte aStory.hu az egyébként akkora már még több unokára vágyó nagypapa szavait.

  • A tévés unalmasnak találta Mihályfi Luca és Hegyes Berci A Nagy Duett-beli produkcióját, ezért az énekesnő hasonlóan jókat kívánt neki.

    Mihályfi Luca és párja, Hegyes Berci erősen indítottak A Nagy Duett idei évadának első élő showjában, hiszen a zsűri és a nézők szavazatai alapján adásgyőztesek lettek. Értékeléskor azonban egy kellemetlen dologgal is szembesülniük kellett, Szabó Zsófi mikrofonja ugyanis bekapcsolva maradt, így mindenki hallhatta, ahogy a zsűri egyetlen női tagja azt mondta, nem akarja többet látni a szerelmespárt. A tévés később megszólalt a félreérthető megjegyzés kapcsán: állítása szerint semmi bántó szándék nem volt benne, csak annyira 'cukinak' tartja a párosukat, hogy nem is bírja nézni őket, azaz a megjegyzés ironikus volt. A másfél héttel ezelőtti, negyedik élő adásban azonban Szabó ismét beszólt az énekesnőnek és profi táncos párjának: kimondta, hogy unalmasnak tartja produkciójukat. A zsűritag ezt arra értette, hogy az énekesnőék mindig a szerelmükre, a boldogságukra helyezik a hangsúlyt, ennél pedig sokkal többet várna el tőlük. Bár Szabó ezt építő kritikának szánta, Mihályfi és Hegyes a jelek szerint igencsak a szívére vette az elhangzottakat.

    A táncos korábban már elmondta a véleményét az ítész epés véleményéről, szavaival pedig feltehetően egy fájó pontot is eltalált Szabónál. Mint kiderült, Mihályfi is hasonlóan vélekedik.

    „Ezzel a kritikájával nem igazán tudtunk mit kezdeni. Olyan, mintha azt tenné szóvá, hogy barna a hajam. Így van, és kész, ez nem fog változni. Viszont ha valamilyen építő jellegű észrevétele is lesz, amivel jobb lehet az előadásunk, azt a legnagyobb örömmel megfogadjuk majd.

    És tiszta szívemből azt kívánom neki, amit a Berci is mondott: találjon egy olyan embert, aki mellett ilyen unalmas lesz. És meglátja, milyen jó ez

     – mondta jókedvűen a Storynak az énekesnő, aki párjáról csak áradozni tud.

    „Úgy érzem, mintha Bercivel megütöttem volna a főnyereményt. Nem hittem volna, hogy létezik ilyen férfi, aki ennyire ki meri mutatni az érzéseit, mint ő. Olykor reggelente szép borítékba csomagolt, kézzel írott szerelmes levelek várnak az ágy mellett. Azt hittem, ilyen csak a filmekben létezik. És nem.”

    A showműsor idei évada úgy tűnik, a beszólások szériája. A zsűritagok nem csupán a versenyzőkkel csipkelődnek, hanem egymással is, Kasza Tibi az egyik adásban például Szabó Zsófiba állt bele. Arra is volt példa, hogy versenyző szúrt oda az egyik ítésznek: Nagy Feró a kiesése után üzent Szabó Zsófinak, ahogy Gáspár Győző is harapós kedvében volt, amikor múlt vasárnap búcsúznia kellett. A legnagyobb port talán mégsem ők, hanem Hajós András egyik beszólása kavarta, méghozzá Balázs Klárival kapcsolatos megjegyzésével, ami miatt végül bocsánatkérő szerenádot is adott.

  • Összesen hat gyermeket nevelnek együtt, akik közül a legkisebb csak 8 hónapos.

    Kulcsár Edina és G.w.M, azaz Varga Márk két közös gyermeke kis korkülönbséggel jött világra: míg lányuk, Amara 2023 májusában született, addig fiuk, Dion 2024 augusztusában érkezett mozaikcsaládjukba, amely azóta nyolcfős, hiszen az egykori szépségkirálynőnek és a rappernek is van egy-egy fia és lánya az előző kapcsolatából.

    Bár az influenszer édesanya – elmondása szerint – mindig is nagy családra vágyott, férjével egyetértenek abban, hogy egyelőre nem vállalnak újabb gyermeket, ám saját realityjük legutóbbi részében Kulcsár Edina mégis arra utalt, hogy megint a terhesség jeleit kezdte el észlelni magán. A hír hallatán a rapper azonban szóhoz sem jutott, teljesen lesokkolódott – írja a Bors.

    A vlogban az látható, hogy az egykori szépségkirálynő egy maratoni stúdiózás után, éjszaka közli szerelmének, hogy lehet, ismét babát vár. Még azt is ecsetelni kezdte, hogy nehéz dolguk lesz, hiszen ha tényleg állapotos, akkor nem lesz nagy a korkülönbség Dion és az újabb baba között, de arról is említést tett, hogy évek óta folyton terhes vagy épp szoptat. Annyi biztos, hogy Kulcsár Edinát a rengeteg anyai teendője mellett sem hagyta el a humora, hiszen mire G.w.M beleélhette volna magát abba, hogy hamarosan új taggal bővül a családjuk, közölte, hogy csak viccel; áprilisi tréfának szánta a dolgot. G.w.M ettől láthatóan csalódott lett, mivel kezdte volna beleélni magát az újabb gyermekáldásba.

  • Nagy tisztelője volt a fogadott nagymamájának.

    Járai Máté életében több szempontból is fontos szerepet töltött be a négy éve elhunyt Törőcsik Mari. Fogadott nagymamájaként és példaképként tekintett rá, de neki tulajdonítja részben azt is, hogy a színészi pályát választotta, illetve beszélni is tőle tanult meg. Járai a Marimama című önálló estjén a háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznőre emlékezik majd, aki nagyapja, Maár Gyula révén lett a fogadott nagymamája.

    „Ez nagyon régi álmom. Még 2019-ben kezdtem el szervezni, s akkor még engedélyt is kértem Törőcsiktől, aki az áldását adta, s azt tanácsolta, legyek önmagam. A műsor gerincét az ő 1984-ben megjelent, Ez csak színjáték című lemeze adja, amire akkor nem kaptunk meg a jogot, ám most a színház segítségével igen.

    Bár Kecskeméten mutatjuk be, szeretném, ha az ország több vidékén is színpadra tudnám vinni, és megmutatni, hogy Törőcsik milyen volt valójában.

    Nemcsak színésznőként, hanem mint a családom tagja. Sztorikat mesélek majd róla, illetve a technika segítségével egy duettet is tervezek előadni vele. Sajnálom, hogy ő ezt nem érhette már meg, de valamiért így kellett lennie” – fogalmazott a Blikknek Járai, aki most kezdte el összerakni a műsor vázát, amit Törőcsik Mari lányával, Terézzel is jóvá kell hagyatnia. Régi ismertségük révén azonban nem hiszi, hogy ezzel probléma lenne majd. A tervek szerint decemberben mutatják be a darabot a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.

  • Rengeteg korábbi sebét begyógyította a Farm VIP.

    Képernyőkép 2025-04-17 153619.png
    Fotó: TV2

    Szerda este véget ért a Farm VIP 5. évada, a műsor győztese pedig Nagy Zsolt Leó lett. A férfi egy idegőrlő végső küzdelemben utasította maga mögé Horváth Grétát, aki már a célvonalban arról beszélt, bár nem ő lett az első, minden, a játékkal kapcsolatos előzetes vágya valóra vált.

    Sokkal többet nyertem mint amit valaha gondoltam. Ott maradtam a végéig, rámkapcsolták a villanyt és megvártuk a bontást a családommal a sötétben. Barátokat kaptam, helyet egy csapatban. Bíztathattam másokat, segíthettem és megmutathattam a tudást amit otthonról hoztam

    – írta később Instagram oldalán, a reality kibeszélőműsorában pedig őszintén vallott arról, milyen fontos állomása volt a Farm VIP az önmaga elfogadásához vezető úton.

    „Nagyon-nagyon sok bántás kaptam az elmúlt x évben. Félreismertek az emberek, nem tudtam megmutatni önmagam,

    én azt érzem, hogy elpusztították a lelkem nőként is, emberileg is.

    Nagyon nehéz volt hinni magamban, hogy képes vagyok bármire, hogy számítok valakinek” – kezdte könnyeit törölgetve a fiatal anyuka, majd így folytatta:

    „Nekem ez a játék megmutatta azt, hogy valahol szükség van rám, és hogy nem vagyok elhanyagolható vagy eldobható. Valamit ennek a műsornak és mindannyitoknak köszönhetően le tudtam tenni, és bátorságot adott. Tudom, hogy nagyon sok nő van hasonló helyzetben, mint én voltam, és muszáj ezekről beszélni” – jelentette ki Horváth, aki hálás, hogy részese lehetett ennek a hatalmas kalandnak.

  • A színművész tele van tervekkel: nem vágyik a visszavonulásra, csak arra, hogy még többet játszhasson.

    Esztergályos Cecília januárban ünnepelte 82. születésnapját, és el sem tudja képzelni, hogy ha újból pályaválasztás előtt állna, másba vágna.

    „Fogalmam sincs mit csinálnék, nem is gondolkodtam rajta. Amíg még élek, szeretném kihasználni ezt, nem posztumusz. Jó lenne még játszani televízióban, nagyjáték filmben, de lehet, hogy nem tudják hozzám a kódot” – mondta a Sláger Reggelben félig viccelődve Esztergályos Cecília, aki imádja a szakmáját, több tucatnyi játék- és tévéfilmben szerepelt már, színházi szerepeiről nem is beszélve.

    „Mindegy, hogy film vagy sorozat, csak jó anyag legyen. Jó forgatókönyv, jó rendező és jó partner. A legtöbb kedvenc rendezőm már nem él sajnos, a fiatalokra számítok, de ők meg nem jönnek el a színházba, hogy megnézzenek.”

    Esztergályost a legtöbben a Família Kft. című sorozatból ismerik, és mint mondja, emiatt mind a mai napig beskatulyázzák.

    „Van néhány tévhit, pedig normális ember vagyok, amit adnak a kezembe szerepet, azt eljátszom. ’68 óta játszottam színházban is, aFamília Kft. nekem egy mámor volt, amikor megkaptam. Imádtam, de közben utáltam azokat, akik irigyek voltak és nem akarták azt elismerni, hogy az egész ország ott ült a TV előtt és nézte. Sok mindent saját ötlet alapján vittem bele a karakterbe, de az, hogy az „eddig, eddig, eddig vagyok” kinek az ötlete volt, arra már nem emlékszünk” – árulta el a színésznő, aki nagy bejelentést tett a beszélgetés végén.

    Életút címmel Keserű Judit rendezésében életrajzi film készül rólam. Ez egy dokumentumfilm lesz, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia mutat majd be

    – mesélte Esztergályos. 

  •  Ezt az élményt nem felejtik el egyhamar, az biztos.

    A Hunyadi című sorozat legnagyobb rajongói szerda este, azaz három nappal a tévés premier előtt szélesvásznon nézhették meg a közel 90 perces záróepizódot, a Cinema City-mozik ugyanis országszerte levetítették a nándorfehérvári diadalról szóló részt. Igaz, csak egyetlen alkalommal játszották a nézettségi rekordokat döntő sorozat legdrámaibb epizódját, amelyre rengetegen voltak kíváncsiak, a kasszáknál kígyózó sorok álltak.

    Azoknak pedig, akik a Cinema City Mammutban látták nagyvásznon az utolsó részt, felejthetetlen élményben lehetett részük, hiszen a vetítés végén a sorozat főszereplői váratlanul megjelentek a teremben. Kádár L. Gellértet (Hunyadi János), Rujder Vivient (Szilágyi Erzsébet), Mátray Lászlót (Szilágyi Mihály), Csémy Balázst (Vitéz János), Medveczky Balázst (Újlaki Miklós) és Forrai Áront (Hunyadi László), valamint a stábtagokat óriási ováció fogadta. A mozi előterében fotózkodásra is volt lehetőség a színészekkel, de még aláírásokat is osztogattak a lelkes rajongóknak.

    Lengyel Balázs, a Hunyadi című televíziós sorozat rendezője, forgatókönyvírója, producere és showrunnere nemrég az arútluK vidcastjának vendége volt, amelynek adásában elárulta, mit gondol arról, hogy a TV2 a gyerekeknek szóló verzióból kivágta a meztelenséget is ábrázoló jeleneteket.

  • Ennél meghatóbb ma már nemigen lesz, Panka ugyanis éppen az édesapja születésnapján ballagott el.

    Liptai Claudia arról számolt be szerdán a közösségi oldalain, hogy lánya, Gesztesi Panka elballagott a középiskolából, ez az esemény pedig több szempontból is különleges volt a számukra. A műsorvezetőnő ugyanis amellett, hogy megható bejegyzésében gratulált a 18 éves modellnek, egyúttal arra is rámutatott, hogy Panka ballagása éppen az édesapja, a 2020-ban elhunyt Gesztesi Károly születésnapjára esett. A néhai színész április 16-án lett volna 62 éves.

    Eljött ez a nap. Milyen szívszorító és tökéletes, hogy pont a Papa születésnapja is ez. Amikor az ember felnő, akkor jön rá, hogy az emlékek valójában képek bizonyos pillanatokról. Édes Panyókám, remélem, neked ez a nap egy olyan kép lesz, amiben látod magad, a családod, a barátaid. Egy olyan kép lesz, amiben a saját örömödet megőrzöd. Könnyes szemmel ültem, nem is tehet mást egy anya. De. A saját életemből tudom, ez nem valaminek a vége, hanem egy izgalmas új kezdet! Ballagj boldogan az életben!

    – üzente frissen elballagott lányának A Nagy Duett műsorvezetőnője, aki egy videót is összevágott a középiskolai ballagásról, amibe egy régebbi fotót is belecsempészett az apa-lánya párosról. Már az sem titok, hogy Gesztesi Panka külföldi egyetemen szeretne továbbtanulni.

  • Emeli a tétet, még nagyobb harci kedvvel csatlakozik a 2025-ös szezonhoz.

    Istenes Bence hobbibokszolóként kezdte, majd a 2023-as Sztárbox után a HELL Boxing Kings elnevezésű nemzetközi bokszversenyen is bizonyított: a celeb kategória bajnoka lett, hamarosan pedig ismét ringbe lép. A műsorvezető leszerződött, hogy folytatja a küzdelmet a versenysorozat 2025-ös szezonjában, amelyhez elmondása szerint még nagyobb harci kedvvel csatlakozik.

    „Tavalyról az egyik legmeghatározóbb élményem az volt, amikor a HELL Boxing Kings fináléjában beléptem az arénába… ott őrjöngtek a barátaim és a családom, több ezren ordították, hogy ’oooooIstenesBence’… nem tudtam, lesz-e még valaha ilyenben részem, úgyhogy próbáltam elmenteni a látványt és az érzést, ami abban a pillanatban bennem volt… hogy szeretném-e még megélni ezt, ahányszor csak lehet? Persze! Éppen ezért leszerződtem erre az évre is a HELL Boxing Kingshez, méghozzá három komoly mérkőzésre. Azt érzem, hogy van még bennem motiváció, hogy emeljem a tétet, hogy megvédjem a bajnoki övemet, hogy bunyózzak külföldön is, és ami a legfontosabb, hogy élményeket gyűjtsek és tapasztaljak ezen az úton, mert szerintem az életben ez a legfontosabb” – fogalmazott Istenes, hozzátéve, a sport rendkívül fontos számára.

    „Most még töltődöm picit, zabálok, amíg lehet, focizgatok, aztán kezdődik a felkészülésem az első meccsre, ami rögtön egy kemény bunyó lesz, ugyanis egy címegyesítő meccsről van szó… részletek hamarosan” – zárta sorait.

    Azt közleményben erősítették meg, hogy a mérkőzésen Istenes ellenfele egy másik, a hazai sztárvilágból szintén jól ismert személyiség lesz. A bokszrajongók és a show-műsorok kedvelői augusztus 23-án, Budapesten láthatják majd az összecsapást. 

    Istenes Bence bajnoki címig vezető útja nem volt rövid. Először a bosnyák youtubert, Nermin „Imperator FX” Rapkicot győzte le egy második menetes KO-val. Ezt követte a szlovák ellenfél, Samuel Miškov egy olyan párharcban, amely Istenes fizikai és mentális szívósságát egyaránt próbára tette. Végül legyőzte a félelmetes „Balkan Beast” Stratimir Georgievet is, így végül bebetonozhatta bajnoki státuszát 10 európai ország celeb versenyzői között. Ezáltal a 2025-ös HELL Boxing Kings versenysorozat újabb kihívás elé állítja a tévést: már a bajnoki címét is meg kell védenie a Nemzetközi Celeb Boksz Ligában.

  • Életében először nyert meg tévéműsort, de nyereményét nem szórja el: olyan típus, aki megfogja a pénzt.

    Szerda este befejeződött a Farm VIP ötödik évada, amelyet hősies küzdelem árán Nagy Zsolt Leo nyert meg. Bár a VV Leóként megismert valóságshow-szereplő több műsorban is szerepelt már az évek alatt, a TV2 tanyasi realityje volt az első, amelyben első helyen végzett, miután ellenfele, a korábbi Ázsia expressz-győztes Horváth Gréta a játék egy pontján lemaradt. A piros csapatot erősítő játékos végül 13 millió forinttal gazdagodott, illetve a plusz 1 millióval, amelyet egy korábbi feladat során eltett magának.

    Mint kiderült, a műsort Leo maga is visszanézte; így döntötte el, hogy nyereménye egy részét hajbeültetésre költi, az ugyanis nagyon zavarni kezdte, hogy a képernyőn keresztül is látszott, hogy kopaszodik. Érdekesség, hogy erre egy kulisszák mögött készült videóban is felhívta a figyelmet, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy ő nyeri a szériát.

    „Nagyon régóta zavart, hogy egyre kevesebb hajam van, a műsort nézve pedig még inkább szembesültem azzal, mekkora fehér folt van a fejem közepén. Elkezdtem nézelődni a lehetőségek után, végül – a Farm VIP által kapott újabb népszerűségnek köszönhetően – meg tudtam állapodni egy hajbeültetéssel foglalkozó magánklinikával, hogy reklámért cserébe kevesebbet kell fizetnem. Bevallom, féltem, amikor bementem, de nagyon boldogan jöttem ki, hiszen egyáltalán nem éreztem fájdalmat. A végeredménnyel pedig már most nagyon elégedett vagyok. Igaz, még elég rövid a hajam, de már látom a változást” – mesélte a Blikknek Nagy, hozzátéve, számára az, hogy győzött, nagyobb értékkel bír, mint a pénznyeremény.

    Szép pénz, de nem sorsfordító. Ott lesz a számlámon, és hozzányúlok majd, ha ne adj' Isten bajba kerülök, meg esetleg költök belőle egy luxusutazásra, mert oda minden évben elmegyek. Olyan típus vagyok, aki megfogja a pénzt, mindenért megdolgozik, ebből sikerült felépítenem egy biztos egzisztenciát.

    Én alapvetően civil életet élek, régóta természetfilmeket gyártok a cégemmel, ami a mai napig hatalmas szenvedélyem. Ha pedig esetleg van olyan tévés megkeresés, ami közel áll a szívemhez, azt elfogadom, de csak a pénzért nem mondok igent” – emelte ki az ötödik évad győztese, aki hasonlóan nyilatkozott az nlc.hu-nak a nyereményéről:

    „Nem szeretnék nagyképűnek látszani, de ez az összeg nem fogja gyökeresen megváltoztatni az életemet, viszont biztonságérzetet ad. A megtakarításaim közé teszem, és alkalomadtán, amikor szükségem lesz rá, előveszem. Jól jön majd, amikor új autót veszek vagy lakásfelújításba fogok. A Fidzsi-szigetekre és a Cook-szigetekre is szeretnék elutazni, és egymillióba kerül egy retúr repülőjegy. Valószínű, hogy erre is fogom költeni a fődíj egy részét.”

  • A tavalyi X-Faktor győztese magára is tetováltatta a rapper portréját.

    Fehér Krisztián, a 2024-es X-Faktorgyőztese már a tehetségkutató ideje alatt is bőven kapott hideget-meleget, a kunhegyesi fiatalember kedvét ez azonban nem szegte, egymás után adta ki már akkor is saját dalait. Közös számot például G.w.M-mel, azaz Varga Márrkal is készített, akire második mentoraként tekintett, a rapper ugyanis hamar felkarolta őt. Barátságuk azóta is tart, a közösségi oldalaikra posztolt bejegyzések tanúsága szerint pedig munkán kívül is sok időt töltenek együtt. A köztük lévő jó viszony kapcsán Fehér egy tetoválást is csináltatott: G.w.M egyik lemezborítóját varratta magára, amin a rapper feje félig egy gorilláé. Az énekest ezért többen kritizálták, a rappernek azonban a jelek szerint nincs ellenére a tetkó.

    „Minden egyes G.w.M-es tetoválás, illetve portré úgy meg szokott érinteni érzelmileg, hogy elmondhatatlan. Az pedig, hogy most Krisztián a karrierjét ábrázoló tetoválás tetejére rátett, úgy mint egy koronát, példaképet, még különlegesebb a szívemnek. Nekem Krisztián tényleg olyan lett, mint az édestestvérem, nagyon szeretem és kötődöm hozzá lelkileg” – nyilatkozta korábban a Ripostnak G.w.M, akinek jó barátját az internetezők továbbra sem kímélik. Legutóbb azt rótták fel az X-Faktor győztesének, hogy lassan teljesen a hasonmása lesz, annyi időt tölt a rapperrel.

    „Megint megy a benzinkutas hepajkodás. G.w.M lecserélte a régi cimbiket erre a kisfiúra” – olvasható a Ripost által kiszúrt kommentben, míg más azt írta:

    Ez a srác semmi több, mint csak egy G.w.M-hasonmás.

  • A sminkmogul kisebbik gyermeke is 3 éves múlt már.

    Kylie Jenner ugyan – nem túlzás kijelenteni – reality-szereplőként a nyilvánosság előtt él, Travis Scott-tól született két kisgyermekét igyekszik óvni a médiától. Lánya, Stormi nemrég múlt 7 éves, míg kisfia, Aire már három gyertyát fújhatott el februárban születésnapi tortájáról, mostanság azonban keveset láthatták őket a sminkmogul rajongói.

    Épp ezért meglepő az a videó, amelyet a 27 éves Jenner nemrég megosztott TikTok oldalán: a Coachella fesztiválra készülődő klipje elején pár másodperc erejéig felbukkan kisfia, aki nem csak hatalmasat nőtt az elmúlt hónapokban, de egyre inkább hasonlít édesanyjára. 

    „Travis génje meg sem próbálták” – jelentette ki valaki a kommentek között, míg egy másik hozzászóló arra hívta fel a figyelmet, Aire pont úgy néz ki, mint nővére az ő korában.

  • Annak ellenére, hogy Marsi Anikó és Palik László 2021-ben elváltak, a tévések jó viszonyban maradtak egymással. A TV2 műsorvezetője 2022 szeptemberében újraházasodott, Gyarmati Gábornak mondta ki a boldogító igent. A Legyen Ön is milliomos! új házigazdája is boldog párkapcsolatban él, nemrég pedig végre megmutatta kedvesét, akivel immáron három éve vannak együtt.

    Palik egyébként több mint 40 éve van képernyőn, és nem a hiúsága vezette arra, hogy élethosszig oda figyel magára, és a munkát sem fogja letenni. Hiába tölti be a nyugdíjkorhatárt rövidesen, biztos benne, hogy nem fog a következő években sem nyugdíjba vonulni.

    „Akkor, amikor a legkisebb gyerekem született, akkor voltam 47 éves. Akkor, amikor jött Vince fiam, bennem megfogalmazódott egy mondat, ami ma, 64 évesen is egy millimétert nem változott” – kezdte Palik a podcastműsorában.

    Oké, Laci, ennek örülünk, ez a legeslegutolsó pillanat az életspirálodon, mert ugye nem az cél, hogy engem tologasson, hanem az a feladatom, hogy őt tologassam, és ezzel egyetlen egyet biztosan vállaltál. Te soha nem mész nyugdíjba. Pont.

    Hozzátette, azt, hogy valaha „amerikai nyugger” legyen, azt ott feladta, mert úgy érzi, nem öregedhet meg. „Nem lehet megfordítani a sort, nem nekem van rá szükségem, hanem neki rám” – jelentette ki. Marsi Anikóval közös fiaik, Vilmos és Vince ma már 19 és 16 évesek, de a tévés úgy tűnik, élethosszig gondolkodna róluk.

    (via Story)

  • Az RTL Reggeliben Peller Mariann és Ember Márk műsorvezető párosa beszélgetett a vendégükkel, ezúttal a zsebpénzről és a pénzügyi tudatosságról. Mint kiderült, a pénzügyi nevelés nem a felnőttkorban kezdődik, hanem már kisiskolásként. Körbejárták, hogy egy gyerek megtanítható- e a spórolásra, vagy óhatatlanul csak elkölti a zsebpénzét.

    Ember Márk is felelevenített egy gyerekkori emléket, amikor szüleitől kapott zsebpénzből gazdálkodott, vagyis gazdálkodott volna. Nála azonban idővel átfordult a dolog, és már nem a szülei fizettek neki, hanem Márk, mégpedig büntetéspénzt.

    „Minden elhagyott zokniért 100 forintot vissza kellett adnom a zsebpénzemből, de ez annyira nem működött nálam. És egy idő után már annyi volt az elhagyott zokni, hogy anyukám figyelmeztetett, két hónapig nem fogok zsebpénzt kapni. Kedves anyukák, ez nálam nem működött. Jobb lett volna, ha inkább minden elrakott zokni után kapok egy százast. Nálunk nem járt automatikusan minden. Vagyis nem kaptunk meg mindent azonnal, hanem zsebpénzből kellett gyűjtenünk, például számítógépre” – idézte a Story Ember Márkot.