Elérzékenyülve mesélt jövőbéli terveiről Stohl András
A színész elárulta, hol látja magát 10 év múlva.

Stohl András életében sorra követik egymást a kihívások: nemrég A Nagy Duettben bizonyított Geszler Dorottya oldalán, a csütörtök este startoló 100 milliós játszmában pedig most először vezet műsort Till Attilával közösen. A tévézés mellett pedig természetesen ott van neki a színház is, amit saját elmondása szerint amennyit ad, annyit el is vesz.
„Akkor megyek el otthonról, amikor más normális ember hazamegy a családjához. Hétkor kezdődik az előadás, legkésőbb hat húszkor bent kell lenni, ez azt jelenti, hogy fél hatkor elindulok otthonról” – árulta el a Retro Rádió Sztársáv című műsorában, hozzátéve: két és fél éves kislánya is nehezen érti meg, hogy esténként dolgozni jár.
A színészt ezután arról kérdezték, hol látja magát 10 év múlva, 68 éves korára, mire őszintén bevallotta, az idő előrehaladtával egyre nehezebb erre válaszolnia.
„Merthogy sok minden megtörtént már az ember életében.
Nem tudom, hol leszek tíz év múlva. Egész egyszerűen nem tudom.
Szeretnék jó előadásokban kedvvel játszani. Hogy megmaradjon az ember kedve a színházhoz, hogy adjon a nézőknek, és hogy legyenek olyan körülmények, hogy méltóan lehessen felállni a színpadra” – sorolta Stohl, aki abban bízik, akkor már szinkronban lesz karriere és magánélete.
„Ha meg tudnánk találni mindannyian azt az egyensúlyt, hogy a munka és a család is… hogy együtt tudjunk élni. Szeretném, ha a fiammal, aki akkor már 24 éves lesz, együtt járnánk vadászni. Szeretném, ha a lányok boldogok lennének… Most kicsit elérzékenyültem” – idézte aStory.hu az egyébként akkora már még több unokára vágyó nagypapa szavait.