„Szívem szerint Ibizán laknék”– nagyot fordult a világ Gáspár Virággal
Új céljairól mesélt Gáspár Győzőék lánya.

Gáspár Bea és Győző fiatalabbik lánya felhagyott a szakácskodással, és vendéglátást és turizmust tanul, hogy külföldön kamatoztathassa a tudását. A főzés és a gasztronómia szeretete, úgy néz ki, a családban marad, ugyanis édesanyja, Gáspár Bea maga is a konyha megszállottja. Ráadásul az RTL Konyhafőnök VIP című műsorát is megnyerte, azóta pedig több szakácskönyvet is kiadott.
„Tanultam szakácsnak, dolgoztam is benne, de rájöttem, hogy nem az én világom. Inkább a pult mögötti rész és a felszolgálás tetszett meg a vendéglátásban” – árulta el a fiatal lány, akit a turizmus világa vonz igazán mostanság.
Most kezdtem komolyabban influenszerkedni, de sajnos időközben az Instagram letiltott, nemrég sikerült újat csinálnom. A napjaim egyébként úgy telnek, hogy hétfőtől péntekig egyetemen vagyok, mellette dolgozom, és ha van időm, akkor a családdal, barátokkal vagyok. Folyton pörgök, bulizok, mint egy huszonéves lány
– idézte a Blikk Gáspár Virág szavait, aki már jó ideje a családi fészekből is kirepült.
Már négy éve Budapesten élek. Nem hiányzik Nógrádmegyer, de már meguntam a fővárost. Minden ugyanolyan, már nincs számomra semmi újdonság. Jövőre terveben van, hogy Erasmussal valahol külföldön tanulok egy évet, de még azt nem tudom, hogy hova megyek. Szívem szerint Ibizán laknék, de sajnos azt nem tehetem meg
– fogalmazott a kisebbik Gáspár lány, aki édesanyja ötödik szakácskönyvének bemutatóján is jelen volt.