új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem csupán az énekes, de a felesége is látványosan lefogyott.

    Amióta Emilio és felesége, Tina úgy döntöttek, hogy közösen veszik fel a harcot az addigi egészségtelen életmódjukkal, hatalmas változáson mentek keresztül: 150 kilót fogytak, amit a gyomorszűkítő műtétjüknek is köszönhetnek. A mulatós zenész párja a közösségi oldalán számolt be az eddig elért eredményüktől, és külön kiemelte: életük legjobb döntése volt, hogy rászánták magukat a műtétre.

    15 hónap telt el a törökországi yalovai gyomorbypass műtétünk óta. Én 45 kg túlsúlytól szabadultam meg, amit hosszú éveken át cipeltem, mind testileg, mind lelkileg. Emilio összes fogyása pedig az évek alatt, és a műtét segítségével összevéve már több mint 100 kg!

    – írta a Facebook-posztjában Tina, aki ezután köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták őket az elmúlt hónapokban.

  • A Farm VIPegykori szereplője kóstolós videóval jelentkezett Párizsból. 

    A világ – feltehetően – legnagyobb croissantját kóstolta meg a minap Párizsban Kiara Lord, a Farm VIP egykori szereplője, aki az XL-es péksüteményről a közösségi oldalán is megosztott egy videót. A felnőttfilmesnek, aki önként feladta a tanyasi reality-t, a felvétel tanúsága szerint a francia séf, Philippe Conticini egyik cukrászdájában volt szerencséje megkóstolni a finomságot, amely kiadós adag, de kávéval úgy tűnik, még finomabb.

    Az óriási péksüteményt az influenszerek sorban kóstolják meg. Ophélie Schaffar utazóvlogger például azt írta az Instagramon, hogy 32 euróért (mintegy 13 ezer forintért) vette Párizsban még januárban, de nem pocsékolta el azt a fotók készítése után. Mint mondja, nem egyszer lakott jól belőle: napokig csipegetett a croissantból, a maradékot pedig a fagyasztóba tette, hetek múltán újrasütve is jól esett neki.

  • A színésznő copy-pastelt egyet, Michael Douglas génjeinek szinte esélyük sem volt.

    Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones lánya, Carys éppen ma, azaz április 20-án ünnepli a születésnapját. A színész házaspár gyermeke 22 éves lett, melynek apropójából a hollywoodi színésznő az Instagramon is felköszöntötte őt egy lapozható bejegyzéssel. 

    „Boldog születésnapot drága lányomnak, Carysnek. Ma 22 éves!!! Te vagy életem öröme. Szeretlek a Neptunig és vissza! Kívánom, hogy ez az év hozzon el számodra mindent, amitől álmodsz!” – üzente lányának Zeta-Jones, aki régebbi közös fotójuk mellett két frissebb felvételt is mutatott Carysről, aki szinte a megszólalásig hasonlít rá.

  • Futótűzként terjed annak a pórul járt menyasszonynak a története, aki váratlan dologra ébredt esküvője reggelén. Toni McShane élete legszebb napjára készült, ám amikor pihentető alvása után megpillantotta magát a tükörben, kis híján megállt benne az ütő, jobb szeme ugyanis jókorára dagadt és be is vörösödött. Mint mesélte, a szemhéja kétszeresére duzzadt, amit először nem tudott mire vélni. Csak később tudta meg, hogy allergiás reakció jelentkezett nála egy rovarcsípés miatt.

    Mint meséli, az már két nappal a ceremónia előtt is feltűnt neki, hogy van egy kis piros folt a jobb szemöldöke ívénél, ám nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Ez a kis piros folt azonban ráhúzódott a szemére. A 34 éves nő mindent bevetett annak érdekében, hogy csökkentse a duzzanatot, hideg borogatással és szemtapaszokkal próbálkozott, valamint antihisztamin tablettát vett be, hogy bedagadt szeme ne ronthassa el nagy napját. Szerencséjére sminkesként dolgozik, így pontosan tudja, hogyan kell az ilyesmit elrejteni: füstös szemsminket készített magának, amitől duzzadt szeme kisebbnek tűnt.

    McShane végül összekötötte életét szerelmével, a vízvezeték-szerelőként dolgozó Gerarddal, és most már csak nevetnek az egészen.

  • Komoly hiba csúszott a történelmi sorozat utolsó epizódjába.

    Szombat este adták a TV2-n a Hunyadi című sorozat záróepizódját, igaz, a közel 90 perces részt, amely a nándorfehérvári diadalról szól, több ezren láthatták premier előtt a mozikban, azt ugyanis országszerte levetítették szerdán. A mozis vetítés után ráadásul hatalmas meglepetésben lehetett része a rajongóknak, a teremben ugyanis meglepték őket a színészek.

    Az azonban csak keveseknek szúrt szemet, hogy a törökverő Hunyadi János életét és csatáit bemutató történelmi széria látványos fináléja bakival ért véget. Az említett hiba az epizód legvégén látható, a zárófeliratoknál ugyanis azt írják, hogy V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”, ez azonban történelmileg pontatlan. A legenda is úgy szól, hogy a Duna jegén csak királlyá választották Mátyást – írja az atv.hu. Kiemelik, Hunyadi Mátyás az uralkodóvá választása idején még Podjebrád György őrizete alatt, Prágában töltötte napjait. Koronázására csak 7 évvel később, 1464. március 29-én került sor Székesfehérváron.

    A nézettségi rekordokat döntő sorozat egyébként korábban több kritikát kapott, amiért a történelmi tényeket túl sok fikcióval hígították fel.

  • Még forgott a kamera, amikor az énekesnő gondolt egyet, és kisétált a stúdióból.

    Radics Gigi és Visváder Tamás párosát legutóbb immár harmadik alkalommal mentette meg a kieséstől A Nagy Duett zsűrije, így az énekesnő és az üzletember vasárnap este, a hatodik élő showban is színpadra léphetnek, ám előtte még egy extra videó keretein belül néhány locsolóversbe rejtett dalszöveggel is megizzasztották őket a szerkesztők. Az énekesnő azonban felsült az első feladványnál.

    Jöttem egy kis locsolásra,

    Nem vagyok én nagy dumás srác ma.

    De azt mondom őszintén és tisztán:

    Gyere velem, kislány!

    Rajta vagy a babymamalistán

     – olvasta fel Radics Gigi, akit Visváder Tamás rögtön ki is javított, az énekesnő ugyanis az utolsó kifejezést nem a megszokott angol kiejtéssel, hanem magyarosan ejtette ki. A Megasztár korábbi győztese erre nevetésben tört ki, majd kiviharzott a felvételről.

    Az énekesnő végül mégis visszatért a stúdióba, ahol duettpartnerével megfejetették, hogy Manuel Zombi című dalát csempészték bele a locsolóversbe.

    És ő szívja a vérem, hogy milyen az angol akcentusom!

    – kiáltott fel Visváder.

  • Az eredmény egyszerre elképesztő és ijesztő.

    A ChatGPT egy sokoldalú mesterséges intelligencia eszköz, amely számos módon alkalmazható. Úgy tűnik, manapság már bármire képes: kérdésekre válaszolni, történeteket generálni, de meg lehet kérni arra is, hogy képzelje el és rajzolja meg, hogyan néznének ki ma egyes hírességek, ha különböző szépészeti beavatkozások helyett megőrzik egyedi vonásaikat, és a természetes öregedést választják. 

    Az egyik tartalomgyártó, Emma Robinson, aki az Instagramon „injectorsnow” néven található meg, meg is ragadta azt alkalmat, és kísérletezgetni kezdett: újraalkottatta a mesterséges intelligenciával többek között Hailey Bieber, Bella Hadid, Kylie és Kendall Jenner, Chrissy Teigen eredeti küllemét is a gyerekkori fotóik alapján.

    Robinson érdekes eredményre jutott, a Chat GPT által generált fotók elmondása szerint egyszerre döbbentették meg és kápráztatták el. Az Instagram-felhasználó azt írja, ennek alapján teljesen kiszámíthatatlan, ki hogyan öregszik meg, de az esztétikai kezelésekkel sokat változtathatunk magunkon, saját döntésünk alapján, dacolva a genetikánkkal. 

    Az alábbi videóban Kylie Jenner még egyszer szerepel, akit Donatella Versace követ, de abban Angelina Jolie, Lady Gaga és Megan Fox láthatók is. Igaz, Jolie szinte ugyanúgy néz ki a mesterséges intelligencia szerint is, mint most.

    Robinson kiemelte, a videókat szórakoztatás gyanánt tette közzé, az abban szereplő fotók csak találgatások.

  • Húsvétolós bejegyzéssel lepte meg követőit.

    Tóth Gabi nagyszombaton egy olyan lapozható bejegyzéssel lepte meg követőit az Instagram-oldalán, amelynek elemein nem csupán kislánya, Hannaróza látható, de egyúttal betekintést engedett az otthonukba is. A jelek szerint hármasban, Papp Máté Bencével együtt töltik az ünnepi hétvégét.

    „Áldott légy Uram, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Adj erőt, hogy elbírjuk saját keresztünk súlyát és taníts meg, hogy a magunk javáról lemondva – hozzád hasonlóan –, mi is bátran tudjunk áldozatot hozni azokért, akiket szeretünk“ – olvasható az énekesnő bejegyzésében, aki nem csupán azt mutatta meg, milyen tojásokat festettek, hanem óriási feszületéről is készített egy képet. Az Átkozott nyár című dal előadója ugyanis az utóbbi néhány évben többször hangsúlyozta, milyen fontos számára a vallás.

    Tóth Gabi a kislányáról is mutatott felvételeket, aki Szentendrénél, a Bükkös-pataknál lejtett táncot. 

  • És ez csak a kezdet.

    Oroszlán Szonja április 1-jén tudatta az Instagram-oldalán, hogy családja új taggal bővült. A színésznő az örökbefogadás mellett döntött, igaz, sokáig úgy érezte,nem áll készen arra, hogy szeretett kutyája, Honey elvesztése után újra kutyája legyen. Honey ugyanis 13 éven át hűséges társa.

    A színésznő, aki úgy érzi, lóterapeutaként találta meg igazán önmagát,az Instagram-oldalán mesélte el, hogy Rege egy négyéves agár keverék, aki máris rengeteg örömet okozott neki. Hozzátette, kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.

    Rege és Mami. Két hete fogadtam örökbe ezt az áldott jó lelket és azt kell, hogy mondjam, hogy sikerült ismét egy tökéletes állatot választanom. Újra őszintén tudok mosolyogni és tele van a szívem szeretettel! Büszke vagyok Regére, hogy ilyen simulékonyan veszi az új dolgokat. És ez csak a kezdet

    – írta a színésznő, akinek bejegyzése ide kattintva érhető el.

    Oroszlán Szonjáról és ebéről szombaton egy másik felvétel is előkerült, melynél az olvasható:

    „Örökbe fogadni az egyik legszebb és legbátrabb dolog! Esélyt adni egy árva kutyának a boldog életre – aki ezt megteszi, csak jó ember lehet.”

  • Kevés bizarrabb dolgot hallottunk mostanában.

    Futótűzként kezdett el terjedni a napokban egy tartalomgyártó videója az Instagramon, aki a fejébe vette, hogy úgy talán egyszerűbben megúszhatja a húsvéti tojásfestést, ha ahhoz – nem mindennapi, és a legkevésbé sem higiénikus módon  a vécéjét használja. A 32 éves minnesotai nő, Kate Heintzelman szorgalmasan be is pakolta a két tucat tojást a vécécsészébe, melyekre aztán különböző színű ételfestékeket csepegtetett, majd egy jó nagy adag szódabikarbónával zúdította meg azokat. Végül az ecet következett, de azt sem sajnálta.

    A videó tanúsága szerint a tojások ennek köszönhetően váltak egy csapásra színesekké. Kiderült, miért döntött úgy, hogy a vécében színezi meg azokat.

    Azt szerettem volna, ha a tojások nagyon cukik lesznek. Korábban is próbálkoztam ecettel és szódabikarbónával, de szétrobbant a konyhapultomon. Először azt hittem, az egész pirosra színeződött. Úgyhogy kitaláltam, hogy a vécében kipróbálom megint, mert az nem érdekel, ha összekenődik

    – nyilatkozta a New York Postnak Heintzelman.

    A nő egyébként, akit csaknem félmillióan követnek az Instagramon, a videó hashtagjei alapján 'gyönyörűnek', 'okosnak' és 'finomnak' ítélte meg, amit a vécécsészéjében összehozott.