Óriási bakival ért véget a Hunyadi sorozat, ezt a hibát a készítők sem vették észre a fináléban
Komoly hiba csúszott a történelmi sorozat utolsó epizódjába.

Szombat este adták a TV2-n a Hunyadi című sorozat záróepizódját, igaz, a közel 90 perces részt, amely a nándorfehérvári diadalról szól, több ezren láthatták premier előtt a mozikban, azt ugyanis országszerte levetítették szerdán. A mozis vetítés után ráadásul hatalmas meglepetésben lehetett része a rajongóknak, a teremben ugyanis meglepték őket a színészek.
Az azonban csak keveseknek szúrt szemet, hogy a törökverő Hunyadi János életét és csatáit bemutató történelmi széria látványos fináléja bakival ért véget. Az említett hiba az epizód legvégén látható, a zárófeliratoknál ugyanis azt írják, hogy V. László után a következő magyar királyt, Hunyadi Mátyást „a Duna jegén koronázták meg”, ez azonban történelmileg pontatlan. A legenda is úgy szól, hogy a Duna jegén csak királlyá választották Mátyást – írja az atv.hu. Kiemelik, Hunyadi Mátyás az uralkodóvá választása idején még Podjebrád György őrizete alatt, Prágában töltötte napjait. Koronázására csak 7 évvel később, 1464. március 29-én került sor Székesfehérváron.
A nézettségi rekordokat döntő sorozat egyébként korábban több kritikát kapott, amiért a történelmi tényeket túl sok fikcióval hígították fel.