Csúszik Majka Amerikába való kiköltözése, ezért mondott le tervéről
Egyelőre várat magára az új élet kiépítése.

Majoros Péter, azaz Majka korábban többször hangoztatta, hogy szívesen kiköltözne az Egyesült Államokba, ahol nem egyszer járt már, a családjával 2023-ban például egy hónapot töltöttek kint. Úgy is festett, hogy a rapper-műsorvezető már belevágott a tengerentúlra való költözés megszervezésébe, ám ez a folyamat megállt. Kiderült, tervéről az RTL miatt mondott le.
Még jó pár évig tévézni és zenélni fogok. Rájöttem, ehhez a két dologhoz értek igazán, és várhat még a bizonyos másik élet kiépítése. Ettől függetlenül egyáltalán nem mondtam le róla
– árulta el a Story magazinnak az X-Faktor mentora, aki tavaly igazolt az RTL-hez a TV2-től. Mint kiderült, nem szakadt meg a kapcsolata régi kollégáival.
„Liptai Claudiával imádjuk egymást. Stohl Bandi jóbarátom. Tilla és Hajós pedig tényleg szinte mindent tud az életemről. Szeretem őket, ők is szeretnek engem, konkrétan összejárunk. Pont nemrég volt nálam egy összejövetel, ahol játszottunk, iszogattunk.”
Egy korábbi interjúból az is kiderül, hogy Majka egész családja rajong az Egyesült Államokért. Felesége, Majoros Hajnalka korábban úgy fogalmazott:
„Nekem például Vegasban, a vörös szikláknál volt az utolsó Playboy-fotózásom, mielőtt leköszöntem. Peti nagyon szeret itt lenni: amikor megismerkedtünk, kettesben is voltunk, majd jöttek a gyerekek. Olivér első születésnapját is itt ünnepeltük, itt tanult meg járni! Nagy élmény, amikor autóval nekivágunk az estéknek, és meglátják a lányokat, akik a programokat hirdetik. Marci már huncutul mosolyog: »Imádom Amerikát!« A gyerekek nálunk is könnyebben alkalmazkodnak: a nagyfiamra bíztam már az összes ügyintézést. Már bennünket is kijavít, annyira jól beszél angolul! Jó a memóriája, akárcsak az apukájának; autodidakta módon elkezdte a spanyolt is. Sőt, talált egy zongorát a házban, az is magával ragadta.”