Nagy Tamás a harmadik sztrókja után: Régen két végén égettem a gyertyát, ezt nem szabadott volna
A Nox zenésze arról mesélt, hogyan halad a gyógyulással.

Előző hónapban számoltunk be arról az Indexen, hogy Nagy Tamásnak, a NOX egyik alapító tagjának ki kellett hagynia a zenekar legnagyobb koncertjét, miután sztrókot kapott. Mint kiderült, a csapat már hónapokkal korábban gőzerővel próbált, amellyel párhuzamosan Nagy Tamás a Diótörő a jégen című jégbalett produkcióban is dolgozott. Ezúttal a Storynak beszélt a zenész részletesen a betegségéről.
Az egyik próbára vezettem épp, és miután megérkeztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Rosszul lettem, és onnantól kezdve teljes filmszakadás. Elveszítettem az eszméletemet, és csak a kórházban tértem magamhoz. Ott mondták el, mi történt velem. Addig igazán fel sem fogtam, mi is zajlott le. Lassan gyógyulok, de ha egy szóval kellene válaszolnom, élek, és ez a legfontosabb!
– fogalmazott Nagy, aki egyelőre mankóval közlekedik, a mindennapjait a rehabilitáció teszi ki. Keményen dolgozik azért, hogy minél hamarabb visszakaphassa a régi életét, és újra színpadra állhasson.
Ez a harmadik stroke-om. A múltban sok stressz ért, és a vérnyomásom is magas volt. Régen két végén égettem a gyertyát. Ezt nem szabadott volna. Ma már tisztán látom, hogy ez nem volt helyes. Nagyon sokat tanultam a múltbéli hibáimból, de sajnos a test nem felejt
– tette hozzá.