új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egykori exatlonos mégsem tud kizárólag ebből megélni. Arra is kitért, mik voltak kliensei eddigi legbizarrabb kérései.

    Képernyőkép 2025-04-26 141414.png
    Fotó: YouTube

    Az Exatlon Hungary egykori Bajnoka, Szabó Franciska, aki az Egyesült Államokban Sheena Bathory néven vált ismertté, nemrég a Ki vagy te valójában? című podcast vendégeként mesélt életéről Tihanyi Péternek, majd a különkiadásban arra is kitért, mivel keresi a kenyerét. A volt exatlonos, aki főként az amerikai pofonbajnokságban szerepel versenyzőként, a sport mellett egy éve indította el OnlyFans-oldalát, de dominálással is foglalkozik.

    Mint mondja, azért döntött a tartalomgyártás mellett, mert úgy érezte, kell valami a sok fizikai megterhelés mellé, ami finanszírozni tudja a pályafutását.

    „Amerikában elég jó volt a tarifám, mert ott 550 dollárt el tudtam kérni a vége fele már egy alkalomért, mégsem tudok kizárólag ebből megélni” – vallotta be az adásban a korábbi válogatott, U23-as Európa-bajnok cselgáncsozó, hozzátéve, a dominálás egy komoly fizikai munka. Elmondása szerint a klienseiből tudott erőt meríteni ahhoz, hogy kitolja a fájdalomküszöbét az MMA-ban.

    „Olyan is volt már, hogy egy órán keresztül ölben cipelnem kellett a csávót. Volt olyan, hogy egy klienssel guggolnom kellett vagy felvenni a nyakamba és kitörésezni vele. De néha szokták azt is kérni, hogy rugdossam meg a töküket. Arra jöttem rá, hogy ezek az emberek szerelmesek a fájdalomba: ahogy egyre jobban fáj nekik, úgy egyre jobban élvezik is. Én komolyan mondom, sokat tudtam tanulni tőlük azzal kapcsolatban, hogy ennyire elviselik a fájdalmat, és ez kellett ahhoz, hogy jó legyek az MMA-ban és a power slap-ben is” – magyarázta a sportoló, akit a Ripost idézett.

  • Egy esküvőre készülődéskor a menyasszony ruhájának kiválasztása midig kardinális kérdés, vannak azonban olyanok, akik nem görcsölnek rá arra, miben mondják ki a boldogító igent. Az Alkonyat sztárja, Kristen Stewart és menyasszonya például nem éppen hagyományos ruhában álltak oltár elé: a színésznő kedvese, Dylan Meyers áttetsző ruhát választott nagy napjára.

    Hasonlóan volt ezzel egy 33 éves nő is, aki nem gondolta túl a dolgot: március végén a szűk körű, Londonban tartott ceremóniájára egy krémszínű ruhát választott, amelyhez fekete melltartót húzott. Amiért annak pántját sem vette le, a Basak nevű nő az interneten kapott hideget-meleget, mondván, ezzel 'igénytelen' hatást keltett. 

    Miután Basak örök hűséget fogadott szerelmének, Goksunak, izgatottan osztotta meg az esküvői fotókat a közösségi oldalain, ám arra nem számított, hogy ruhája miatt fogják kritizálni. Basak mindenesetre jól érezte magát ebben a szettben, úgy hitte, nagyon nőies volt, hogy látszódott a melltartója.

  • Véres dekoltázzsal mutatkozott New Yorkban. De mi történt?

    Heidi Klumot a minap New York utcáin kapták lencsevégre a lesifotósok, ám az 51 éves német szupermodell ezúttal nem konkrétan a megjelenésével hívta fel magára a figyelmet. Igaz, testhez simuló, leopárdmintás kezeslábasa sem egy mindennapi darab, ám sokkal inkább szemet szúr az, hogy dekoltázsát vérfoltok borították. 

    Aggodalomra azonban semmi ok: mint kiderült, a négygyermekes tévés személyiség a barátnője, Nicole Scherzinger színházi bemutatóján járt, a Pussycat Dolls egykori énekesnője ugyanis az egyik főszereplő az Andrew Lloyd Webber Sunset Blvd című musical feldolgozásában. Heidi Klum pedig akkor lett véres, amikor beszaladt Nicole Scherzingerhez a színfalak mögé egy ölelésre, az énekes-színésznő testét ugyanis művér borította.

    (via Daily Mail)

  • A Nagy Duett sztárja családi felvétellel jelentkezett a TikTokon.

    Visváder Tamás hosszú évek után újra tévés szereplést vállalt, jelenleg a TV2 A Nagy Duettcímű műsora miatt van képernyőn. A showműsorban Radics Gigi a duettpartnere, akivel bár a legutóbbi adásban kiestek, a nézői szavazatoknak köszönhetően visszatérhettek. A vállalkozó a műsor kapcsán korábban elmondta: sosem akart megélhetési celeb lenni, ahhoz pedig, hogy megéljen, nem kell folyton szerepelnie a tévében, családját civil munkájából tartja el.

    A közösségi oldalain mindenesetre aktív. A TikTokon a minap például egy olyan videót tett közzé, amelyen a családja látható: két kisfia, Noah és Ábel, valamint felesége, Visváder-Palácsik Lilla mellett nagymamája is feltűnik a felvételen, noha a TikTok-felhasználók nehezen hiszik el, hogy Visváder mamája már 92 éves.

    „Amikor a 2 éves locsolja a 92 évest. Ezt a videót még hétfőn készítettem. Remélem senki nem fog elhervadni!” – fűzte a felvételhez az édesapa.

    @tamasvisvader

    Amikor a 2 éves locsolja a 92 évest. Ezt a videót még hétfőn készítettem🫶❤️ Remélem senki nem fog elhervadni! 🫶🙏

    ♬ eredeti hang - tamasvisvader
  • Az énekesnő úgy véli, a harmadik fél miatt működik a házassága, ezért neki is van helye az életükben.

    Gwen Stefani a minap Drew Barrymore műsorában, a The Drew Barrymore Show-ban vendégeskedett, ahol többek között arról is beszélt, mi a legjobb tanács, amit szerelmi ügyeket illetően kapott. Az 55 éves énekesnő nemes egyszerűséggel rávágta:

    Mindenképpen legyen egy harmadik fél!

    – jelentette ki, majd az ég felé mutogatott, mintha Istenre utalna. Az énekesnő ugyanis büszkén vállalja, hogy katolikus neveltetést kapott, és a mai napig ehhez a felekezethez tartozik. Gyakran tesz említést arról, mennyirefontos számára a hite, de erre csak nehézségek árán ébredt rá.

    Gwen Stefani és Blake Shelton tehát nem csupán ketten tesznek azért, hogy házasságuk boldog és kiegyensúlyozott legyen: kapcsolatukban a hitnek is fontos szerepe van. Mint ismert, 2015-ben ismerkedtek meg, amikor mindketten coach-ok voltak a The Voice című műsorban. Akkoriban mindketten frissen elváltak voltak: míg Shelton négy év után vált el második feleségétől, addig Stefani 13 év és három gyerek után hagyta el férjét, aki állítólag félrelépett a bébiszitterükkel. Stefani és Shelton 2020 októberében tudatták, hogy eljegyezték egymást, majd 2021 júliusban egybekeltek. Az énekesnő úgy véli, a countryénekes mellett kapott egy új esélyt az életre.

    „Azt, hogy a családom szétesett, katasztrófaként éltem meg. Hogyan tudja az ember egy ilyen után összeszedni magát? Isten azonban az utamba sodort egy másik férfit, hogy szeressen engem” – nyilatkozta tavaly az énekesnő.

    (via People)

  • Az énekes keményen odaszólt duettpartnerének, de a műsorvezetőt sem kell félteni: csípős nyelvvel vágott vissza.

    Lékai-Kiss Ramóna ezúttal nem műsorvezetőként, hanem amatőr énekesként bizonyít hetek óta A Nagy Duett című showműsorban, amelyben Brasch Bence oldalán szerepel. A tévést és a színészt vasárnap este immár hetedik alkalommal láthatjuk a színpadon, ahol mindig tudnak meglepetést okozni. Nem volt ez másképpen a minap sem, amikor a TV2 műsorához extra videót vettek fel.

    A miniriportban Brasch Bence és Lékai-Kiss Ramóna olyan kérdésekre adott választ, mint például: hajlandóak lennének-e örökké ugyanazt a ruhát viselni fellépéseiken, vagy inkább mindig mást ruhát öltenének magukra, még akkor is, ha utálják azokat. A műsorvezető gyorsan meg is válaszolta a kérdést: elmondása szerint nem akarna örökké ugyanabban a ruhában lenni, mert az szerinte „büdös lesz”, mire duettpartnere hozzátette: kimosni persze ki lehet. Brasch ugyanakkor maradna ugyanabban mindig, ha koncertről van szó, mondván, évek óta nem volt koncertje. Erre Lékai-Kiss kijavította:

    Örökké ugyanabban a ruhában állhatsz csak színpadra!

    – javította ki a színházi színészt a tévés, mire az rávágta, a szövegben az is szerepel, hogy koncerten kell ugyanazt a ruhát viselnie.

    Koncerten! Szövegértés! Alsó osztály!

    szúrta oda Lékai-Kiss Ramónának Brasch, mire a műsorvezető csak fújt egyet, majd az apró megjegyzés hallatán azonnal támadásba lendült a papírcetlivel.

    Ma még úgyse ettél papírt! Húzom a következőt!

  • A fitneszlady válasza persze senkit nem lep meg.

    Schobert Norbert nemrég lett 54 éves, amit az üzletember és családja egy luxusutazással is megünnepelt. Óceánjáró luxushajóval vették Miami felé az irányt, ahol Rubint Réka Alakreform tábort is tart. 

    A Schobert-família jelenleg a Karib-tengeren van, sorra járják be az egzotikus szigeteket. Mexikóban is kikötöttek, ahol a fitneszguru 24 év után ismét megkérte felesége kezét, ráadásul a kamerák, valamint két velük tartó gyerekük, Lara és Zalán előtt. A fitneszlady alig jutott szóhoz a lánykérés után, ugyanis egyáltalán nem számított rá.

    25 éve udvarolok a Rékának, és 24 éve itt, Mexikóban megkértem a kezét. Egy nyakláncot vettem neki, és azért akarom ezt még egyszer megtenni, mert nem tudom, lesz-e lehetőségünk még egyszer eljönni Mexikóba

    – magyarázta a Tények Plusz riportjában Schobert, akinek Rubint ismét igent mondott.

  • A renitens forgatása miatt például tilos volt extrém sportot űznie.

    Hamarosan újabb évaddal folytatódik az RTL népszerű bűnügyi vígjátéka, A renitens. A Gáspár Kata főszereplésével készült sorozat nagy sikernek örvendett, amelynek második évada alig egy hónapja, március 27-én két résszel debütált a csatorna streamingoldalán, de május 11-én a tévézők számára is elérhető lesz.

    A 37 éves színésznő ezúttal Puskás-Dallos Bogi podcastjének vendégeként mesélt a sorozatról, köztük arról, bizonyos dolgokat tilos csinálnia, amíg élő szerződése van a csatornával.

    „Én már nem is síelhetek például” – jelentette ki a Lelkizünk? című podcastben, mire a műsor háziasszonya visszakérdezett, hogy akkor mit csinálhat.

    „Semmit!” – vágta rá nevetve a színésznő, majd kiemelte, ha valakinek élő szerződése van egy csatornával, egy filmmel kapcsolatban, vagy színházi szerződéssel rendelkezik, akkor semmilyen veszélyes tevékenységet nem végezhet. Repülőgépre szállni természetesen ez alól kivétel.

    Attól pusztán csak én félek. De az is egy ilyen dolog, hogyha én elhagyom a várost, arról szólnom kell a színházban. Ez egy régi szabály volt, most már nyilván senki nem tartja be... Én sem szólok, hogy kijöttem anyámhoz az agglomerációba, azért azt nem.

    Noha nem szegné meg a szerződés egy pontját sem, és titokban sem szökne el síelni, mint ahogy nem is vállalkozna semmilyen más veszélyes dologra, attól még vágyna rá.

    Én síeltem, tökre bírtam, nem volt vele semmilyen bajom. Kipróbálnám a snowboardot is, abban is tök szívesen benne lennék. De nem görcsösen, hogy akkor én szembe megyek mindenkivel, és akkor fittyet hányva titokban elmegyek, és eltöröm a bokám. Tehát ennyire nem

    idézte a színésznőt a Story.

  • Először azt hitte, csak szívatják, de nem áprilisi tréfa volt: Pachmann Péter vezetésével indul újra a műsor.

    Néhány napja derült ki, hogy több mint tíz év kihagyás után május elején visszatér a TV2 képernyőjére aNapló című műsor, ám ezúttal már Pachmann Péter vezetésével. A riportműsor vasárnap esténként lesz látható.

    Annak idején, az indulástól kezdve Sváby András volt a Napló arca. A műsor korábbi házigazdája jelenleg az ATV-nél dolgozik, egy hasonló formátumú műsort visz Heti Napló Sváby Andrással címmel. A Napló újraindulásának híre persze Svábyhoz is eljutott, aki nem tartotta magában, mit gondol erről. Igaz, először azt hitte, csak viccelnek vele.

    „Nagyon sokat dolgoztunk rajta, kitaláltuk a szavazási mechanizmust, meg az egésznek az ívét. Ez egy komoly műsor, ami elindul, és a végén pedig feloldozzuk az embereket egy könnyedebb témával” – reagált a bejelentésre a #Bochkor című műsor legutóbbi adásában a tévés, kiemelve, a Naplót egy közeli barátjával, Kereszty Gáborral álmodta meg 1997-ben, egy-két hónappal a TV2 indulása előtt.

    Amikor először hallottam ezt az egészet, azt gondoltam – ilyen április környékén volt –, hogy valaki most meg akar szívatni. Egy áprilisi tréfa

    – magyarázta Sváby, aki tisztázta, maga a cím a TV2 tulajdona. Miután otthagyta a csatornát, a műsora Heti Naplóként folytatódott az ATV-n. Az adásban, amelyet a Story szemlézett, Bochkor Gábor elmondta: szerinte furcsa az egész történet, mire Jakupcsek meg is akasztotta, miszerint nem biztos, hogy ő a furcsa szót használná.

    „Keményebbet használjak? Pofátlan?! – kérdezett vissza Bochkor, mire mindenki nevetni kezdett.

    „Nekem a Napló – egyenlőségjel – Sváby Andris... ” – tette hozzá.

  • Tizenkét éves kora óta volt elégedetlen testével, ezért kés alá feküdt.

    A Házasság első látásra második évadának meghatározó szereplője, Kovács Reni arról számolt be az Instagram-oldalán, hogy kés alá feküdt. A házasodós reality egykori felesége – aki bár a szakértők által kiválasztott párjával, Wollner Péterrel, azaz Brumival határozottan úgy döntött, folytatják kapcsolatukat a forgatás után is, végül mégis szakítottak – a mellplasztika mellett döntött, miután elégedetlen volt adottságaival.

    „Igen, kés alá feküdtem. Hatalmas és életre szóló döntés ez az ember számára. Nagyjából 12 éves korom óta vagyok elégedetlen a melleimmel, amióta csak tudom, mi az, nőnek lenni. Később persze kaptam sok dicséretet a párjaimtól, de ti is tudjátok, hogy először magunknak felelünk meg, aztán az arra érdemeseknek.

    Sokat foglalkozom a testemmel, edzek és odafigyelek magamra, de melleket nem tudok növeszteni. Így rászántam magam erre a lépésre, és konkrétan azóta bőgök amióta felkeltem. Nem, nem a fájdalomtól, hanem mérhetetlen boldogságtól

    – mesélte az Instagramon az egykori feleség, hozzátéve, levetkőzte sok évre visszanyúló gátlásait.

    31 év után elmondhatom végre, hogy én is igazi nő vagyok!

      – jegyezte meg bejegyzésében Kovács Reni.