új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mindenki egyszerre lélegezhetett fel.

    529 nap után végre meglett Valerie, az az apró termetű tacskó, aminek házikedvenc sorsa szüntelenül foglalkoztatja az ausztrál közvéleményt, amióta 2023 novemberében nyoma veszett a Kenguru-szigeten. Miután a szobakutya 16 hónappal az eltűnése után, csodával határos módon életjelet adott magáról, azóta a Kangala Wildlife Rescue és partnerszervezetei fáradhatatlanul azon voltak, hogy épségben befogják a négylábút, mivel akárhányszor megközelítették, az eltűnt a vad és sűrű növényzetben.

    Az önkéntesek becslése szerint nagyjából 1000 órát töltöttek Valerie keresésével, és több mint 5000 kilométert tettek meg a sziget körül, mielőtt végül kamerák és előkészített csapdák segítségével elfogták volna. Bár az ellenséges környezet lakói finom, egzotikus kis desszertként nézhettek az ölebre, mégsem vált mérges kígyók és ragadozó madarak martalékává, hanem felnőtt a kihíváshoz. A dzsungel törvényeit meghazudtolva nagy valószínűséggel rovarokat ehetett és vizet is találhatott a gátaknál, így kicselezve a rá leselkedő veszélyeket, vidáman róhatta a háborítatlan tájakat.

    Nagy valószínűséggel azonban egy idő után Valerie is kifutott volna a szerencséből, így az állatvédők egy összkomfortos csapdát állítottak neki és webkamerával figyelték a mozgását, csakis arra várva, hogy a megfelelő pillanatban távirányítással rácsukják a ketrec ajtaját. Miután a 4 kilós kutya besétált, és kotorászni kezdett a rejtett élelemraktárban, végül a ketrec hátsó sarkában kötött ki, így könnyedén kioldhatták távolról az ajtót. Valerie meglepő módon jól kezelte az elfogását: bár kezdetben körbe rohangálva próbált kiutat találni, végül beletörődőt a sorsába, és összegömbölyödve elaludt.

    Valerie egyébként még a gazdáival, Georgia Gardnerrel és Josh Fishlockkal érkezett a szigetre vakációzni, de mikor a pár egy horgászkirándulásra indult, a kutyus elszökött és a vadonba menekült. Gazdái hiába keresték egész nap, nem lett meg, ami nem is csoda, a vad és sűrű növényzet könnyen elbújtat egy ilyen kis termetű állatot. Gardnerék természetesen nem is lehetnének boldogabbak, hogy ennyi idő elteltével visszakapják a kedvencüket, de a tacskó még a szigeten kipiheni az izgalmakat, utána kerülhet csak sor az egyesítésre.

  • Így nézett ki az énekesnő Farkas Bertalanként.

    Szandi a #Bochkor legutóbbi adásában vendégeskedett, melynek felvételén sosem hallott titkokra derült fény. A műsorvezető, Bochkor Gábor ugyanis olyan memóriatesztnek vetette alá vendégeit, vagyis Balázsovits Editet, Csonka Andrást és Vályi Istvánt, amely során önként és dalolva tárták fel életük eddig sosem hallott eseményeit. 

    Az énekesnő, aki a közösségi oldalain gyakran nosztalgiázik régi fotókkal, egy ovis farsangról is említést tett, amikor Farkas Bertalannak öltözött be. Hétfő délután erről hozott bizonyítékot az Instagramján.

    „Csak hogy lássátok, igazat beszéltem tegnap a #Bockor-ban: Íme a kis Szandi az ovis farsangon, mint Farkas Bertalan! Volt egy szép nagy űrhajós sisakom is a szkafander mellé, de levettem, mert olyan erős technokol ragasztó szaga volt. Így legalább jobban látszik, milyen kackiás bajszom volt! Köszönöm Édesanyámnak és Édesapámnak a jelmezemet, hiszen Ők készítették nekem, meg is nyertem vele a versenyt” – mesélte követőinek az énekesnő.

    Szandi az adásban azért hozta szóba az emléket, mert egy ponton a Hunyadi című sorozatról beszélgettek, amelyben Balázsovits Edit is szerepelt. A színésznő mesélt élményeiről, majd a főszereplőre, Kádár L. Gellértre és annak fizikumára terelődött a szó, akiről Szandi elmondta, hogy egy évig küzdött Hunyadi János szerepéért. Bochkor kérésére ezt követően a vendégek megválaszolták, melyik történelmi személyt alakítanák szívesen, mire Csonka András felhozta: szét kell választani, hogy magánemberkét és színészként kit akar alakítani. Mint mondta, színészként szívesen eljátszana negatív figurát, de szerinte a legkevesebb maszk és smink Mátyás király szerepéhez kellene neki.

    „Sztálinnak rossz lennék, de látsz engem Dózsa Györgyként? Az a baj, Monty Python-i paródiává válik, ha belegondolok. De miért ne lehetnék mondjuk én akár Farkas Bertalan?...” – vetette fel Csonka, mire Szandi rávágta: ő bizony volt egyszer Farkas Bertalan, igaz, nem filmben, hanem egy jelmezbálon, a sztori hallatán pedig mindenki nevetésben tört ki a stúdióban.

  • Hernádi Judit lánya már több mint egy éve kirepült a fészekből.

    A Honeybeast zenekar énekesnője, Tarján Zsófi már több mint egy éve költözött el az édesanyjától, Hernádi Judittól. Természetesen nagyszerű anya-lánya kapcsolatnak örvendenek a továbbiakban is, de az énekesnő úgy érezte, eljött az idő a változásra, ezért döntött a költözés mellett.

    Tarján a Best Podcastban mesélt arról, hogy nagyon szereti az új otthonát: egy társasház földszintjén él, az erdő mellett. A szomszédjaival is nagyon jól kijön.

    „Szeretem őket, ráadásul most született egy kisbaba a házban, nagy öröm ez, nem csak a szüleinek, nekem is” – idézte szavait a Story. Hernádi Judit lánya azonban nem érzi magát alkalmasnak rá, hogy egy gyerekre vigyázzon.

    „Óriási felelősség egy gyerek, nincs rutinom benne, a kicsi biztonsága érdekében jobb, ha nem rám bízzák. Ha mondjuk, köhög, szinte biztos vagyok benne, elfelejteném beadni neki a szirupot” – vallotta be az énekesnő, aki arról is beszélt, hogy bár egyelőre nem találta még a párját, mégsem mondott le arról, hogy egy nap saját családja legyen.

  • Hónapok óta először érkezett reakció a szerelmi szálról szóló pletykára. Egy sejtelmes telefonhívás indította be a találgatásokat.

    Miller Dávid nemrég az Inverz podcast vendége volt, melynek adásában a leggyakoribb Google-kereséseket vették sorra vele kapcsolatban. A találatok kivesézésekor Tóth Andi neve is felmerült, nem véletlenül, az énekesnőt ugyanis korábban hírbe hozták az X-Faktor műsorvezetőjével.

    Mint ismert, Miller Dávid és Tóth Andi kapcsolatáról azért kezdtek el pletykálni tavaly decemberben, mert a visszavonult énekesnő a főzőműsora, a Max rendelünk egyik adásának forgatásakor felvette a telefont a tévésnek. A rajongók a rövid telefonbeszélgetés hallatán rögtön kombinálni kezdtek.

    Mit is mondhatnék a gyönyörű Tóth Andiról. Imádom, nagyon jó vele együtt dolgozni, régóta ismerem. A barátságunk nem az X-Faktor óta van, mint ahogy sokan gondolják. Együtt játszottunk egy méltán elfeledett projektben, amit egy kedves ember, Szurdi Miklós rendezett, aki azóta már nincs köztünk. Ott lettünk jóban. Nagyon szeretem őt, mint énekesnő, mint szereplő, mert jól csinálja, amit csinál. A tavalyi év legtöbb pletykáját okozta nekem azzal, hogy felvette a telefont nekem a Max rendelünkben. Ezúton is nagyon szeretném neki megköszönni.

    – üzente Tóthnak Miller, aki az adásban arról is említést tett, hogy úgy látja, az énekesnő élete jó irányba halad.

    „Tudom róla, hogy szereti ezt a műsort, úgyhogy ha ezt látja, azt mondom neki, nagyon jó úton jár, tök jó lenne, ha ezen tudna maradni, mert akkor még nagyobb dolgokat tudna elérni. Várom, hogy mi lesz vele a jövőben.”

    Tóth Andinak egyébként  megvan a véleménye a férfiakról.

  • A Stranger Things című Netflix-sorozat sztárja, Millie Bobby Brown a Kamaszok című sorozat főszereplőjével, Owen Cooperrel szurkolt a lelátón a Liverpoolnak. 

    Mint ismert, Szoboszlai Dominik vasárnap két gólpasszal segítette a Liverpoolt a Tottenham elleni 5–1-es győzelem során, aminek köszönhetően együttese bebiztosította Premier League-bajnoki címét. A magyar válogatott csapatkapitánya ezzel az első magyar labdarúgóvá vált, aki bajnoki címet ünnepelhetett Angliában. 

    A Liverpool története huszadik angol bajnoki címét zsebelte be, így a mérkőzést követően a 24 éves középpályásnak sokan gratuláltak. Mint kiderült, a Netflix két sztárja is a helyszínen szurkolt Szoboszlaiéknak: a Stranger Things Tizijét alakító Millie Bobby Brown, valamint Kamaszok című sorozat főszereplője, a streaming-történelmet elsőfilmesként letaroló Owen Cooper a lelátón, pontosabban a VIP-páholyban örült a diadalnak az Anfield Stadionban. 

    „Ez a legkirályabb lehetőség, hogy itt lehetek. Egyrészt, hogy együtt lehetünk itt, másrészt, hogy egy igazán különleges napon” – magyarázta a stílusa miatt sokat bántott 21 éves brit színésznő, igaz, a kommentelők szerint elég bizarr Brown és Cooper párosa. Az egykori gyereksztár egyébként tavaly óta férjes asszony: Jon Bon Jovi fiához, Jake Bongiovihoz ment feleségül.

    A színésznő a meccs előtt egy videóban arról beszélt, megpróbálja bevonzani a győzelmet a Liverpoolnak. Sikerrel is járt.

  • Szerinte sok a párhuzam a kutya- és gyereknevelésben.

    Rohan az idő, már öt hónapos múlt Tornóczky Anita kisfia, Noel, akinek az egykori műsorvezető novemberben adott életet. Mint mondta, viszonylag gyorsan belerázódott az anyai szerepbe, amiben sokat segített neki, hogy félig-meddig volt már tapasztalata.

    „Rengeteg párhuzamos látok a gyerekek és a kutyák között, például mindkettőnek az a legfontosabb, hogy a mentális és fizikai szükségletei ki legyenek elégítve, és akkor boldogan tudják élni az életüket. Illetve azt gondolom, hogy nekem sokat segít a gyereknevelésben az, hogy kutyákkal foglalkozom. Az is lehet, hogy egyfajta előnyöm is származik ebből” – kezdte Tornóczky, aki hasonló állatszeretetre neveli kisfiát gyakorlatilag a kezdetek óta.

    „Mi Noelt már 4 napos korában betettük egy mózeskosárba azért, hogy minden kutya oda tudjon menni hozzá és megszagolni. Tehát mi nem csináltunk ebből különösebb problémát, a kutyáink egészségesek, parazitamentesek. Mivel mikor már kúszni-mászni fog, akkor úgyis találkozni fog a háziállatokkal. Plusz egy gyerek allergológus mondta nekem, ha a baba korán és nagy mennyiségben találkozik allergénnel, mint a kutyaszőr, akkor kisebb valószínűséggel lesz allergiás arra nagy korában” – idézte a Bors az anyukát, aki szeretné, ha kisfia kutyák mellett nőne fel.

    Az is elképzelhető, hogy meg fogják nyalogatni, főleg ha valamilyen étel lesz rajta. De mi nem is aggódunk ezen.

  • Ritkán megy le ilyen élő adásban.

    Finoman szólva is botrányosra sikeredett Sydney van den Bosch és duettpartnere, Pető Brúnó második produkciója A Nagy Duetthetedik élő adásában vasárnap este, akik a rapperAha, aha című, szexuális utalásokban bővelkedő slágerével álltak színpadra. A Z-generációs himnusznak kikiáltott dal több korhatáros mondatot is tartalmaz, amibe többen belepirultak, de a nevetés sem maradt el, ám a produkció így is kiérdemelt 36 pontot a zsűritől, melynek női tagja, Szabó Zsófi értékeléskor egy régi, korábban sosem hallott történetet is megosztott. Mint mesélte, Pető Brúnó korábban bepróbálkozott nála: randizni szeretett volna vele, ám a tévés visszautasította őt.

    A hetedik adásra látszik, hogy nagyon erős páros vagytok A Nagy Duettben. Mi van? Mit rázod a fejed? De egyébként meg ez a gyerek... Most már nem jövök be neked, de régen bejöttem, elkérte a számomat, írt egy üzenetet, hogy menjek vele randizni. Meghallgattam ezt a számot, és visszaírtam, hogy nem, köszönöm

    mesélte az ítész, akinek a fiatal zenész rögtön visszavágott.

    Megnézte, hogy mennyien hallgatnak minket, mennyi a bevétel, és akkor mondta, hogy nem

    – szúrta oda A Nagy Duettimmár kiesett versenyzője, feltehetően arra utalva, hogy Szabó Zsófi csak a pénz miatt nem randizott vele. Ettől szinte tapintani lehetett a feszültséget a stúdióban. Pető mondta is, hogy ezzel a beszólásával biztos rontott a helyzetükön, ám a zsűritag megpróbálta oldani a helyzetet azzal, hogy kimondta:

    Hány éves vagy most, Brúnó? 23! 10 évvel ezelőtt volt az esküvőm, amin ott voltál 13 évesen, és nem sokkal később írtál, szóval nem akartalak megrontani, csak ezért nem válaszoltam vissza

    – indokolta meg Szabó, aki végül 10 pontra értékelte Sydney van den Bosch és Pető Brúnó produkcióját. A megjegyzést Liptai Claudia sem hagyta szó nélkül: szerinte csak azért nem jön már be Pető Brúnónak Szabó Zsófi, mert az nemes egyszerűséggel nemet mondott neki.

  • Megkönnyebbült, amikor bejelentette, hogy babát vár.

    A Nagy Duett legutóbbi adásában Sydney van den Bosch és versenypartnere, Pető Brúnó búcsúzott a műsortól. Az egykori szépségkirálynő ugyanakkor mégsem a szomorkodik, hisz élő adásban jelentette be várandósságát, amiről a kulisszák mögött Iszak Eszternek mesélt.

    „Sokszor én sem tudtam, hogy csinálom végig, és sokszor ő sem” – mutatott duettpartnerére. „Nem volt egyszerű egy hangulatingadozó, hormonbajos kismamával és egy kamaszodó fiúval.”

    Voltak nehéz pontok, amikor korán reggel hívtak be minket kamerapróbára, az eléggé kellemetlen volt, több okból is. Eltitkolni lehetetlen volt a stábtagok előtt, úgyhogy nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki ezt tiszteletben tartotta, mert nem gondoltam volna, hogy fogjuk tudni titkolni ilyen sokáig

    idézte a 24.hu van den Boscht, majd Pető Brúnó elmondta, hogy Aurelio a második héten a folyosón ordibálta, hogy: „Ti tudtátok, hogy a Sydney terhes?”

    A kismama azt is elmondta, hogy a férje végig nagyon féltette őt, főleg az akrobatikusabb koreográfiák miatt, amiken sokszor változtattak emaitt.

    Az első pár hétben nagyon féltem, állandóan. Mindenen paráztam, mindenen rettegtem, de hát nem lehet így élni egy életet! Őszintén szólva, A Nagy Duett valahol segítség volt nekem olyan szempontból, hogy ne otthon idegeskedjek, hogy elterelje a gondolataimat, hogy mással foglalkozzak. Az meg, hogy megszerettem énekelni, hát, így járt a gyermekem!

  • Mostanság kertépítéssel, tervezéssel is foglalkozik.

    Bódi Sylvi az elmúlt években több területen is kipróbálta magát, s bár a modellkedés egy ideje már teljesen háttérbe szorult, sokan mégis így azonosítják elsőként őt. 

    Már nagyon unom, hogy mindig a külsőmmel foglalkoznak. Jó érzés, hogy csinosnak, szépnek látnak, de annyi mindent tanultam és tettem az életben…

    – kezdte a Hot! magazinnak, hozzátéve: elsősorban kertészkedéssel és szörfözéssel foglalkozik mostanság.

    „A szörfözésből önmagában nem lehet megélni. Szerencsére nekem vannak szponzoraim, de azért, mert első magyarként meglovagoltam a Teahupoo hullámot Tahitin, és erre az egész sportág felkapta a fejét. A kitartásom és az eredményeim miatt csúszhatok: elhívnak háziasszonynak szörfös utakra, így ott vagyok, de ezekkel én nem keresek pénzt.”

    Ugyanígy a kertjében megtermő növényeket sem eladásra szánja, de már másoknak is tervez és kivitelez kerteket, élő dísznövény-dekorációkat.

    „Szeretnék távolabbi vidékre költözni, jobban megélni a farméletérzést. Most is palántázok, nevelem a növényeimet, de hosszú távon el tudom képzelni, hogy építek egy családi gazdaságot. Mellette azért elslisszanok télen szörfözni, ha lesz valaki, aki ilyenkor helyettesít. Mert a szörföslány most is csak akkor bújhat elő belőlem, amikor a természet alszik, és a kertészlány is pihenhet” – idézte szavait a Bors.

  • Nem hazudtolta meg magát a gazda.

    Gáspár Zsolt a Farm VIP műsorvezetőjeként sokakhoz eljut a tévéképernyőn keresztül, de a családja kérését tiszteletben tartja, és őket nem szerepelteti a nyilvánosságban. A gazda életének más részeit sem teszi ki a kirakatba, így csak kevesen tudhatják, hogy szeret jótékonykodni. Mint kiderült, a családjában már hagyománnyá vált, hogy egész évben járják az országot, és rászorulókon segítenek.

    „Harminchat évvel ezelőtt, amikor vállalkozó lett, édesapám eldöntötte, hogy ezzel együtt elindít egy alapítványt, mivel mindig is szívügye volt az emberek segítése. Azt mondta, hogy szeretné lefedni egész Magyarországot, és minden rászorulóhoz el akar látogatni” – kezdte a Hot! magazinnak Gáspár Zsolt, aki szerette volna továbbvinni ezt a hagyományt.

    Mára ez odáig terjedt a gazda elmondása szerint, hogy járják az országot, többek között a Bethesda és a Heim Pál Gyermekkórházba is rendszeresen ellátogatnak. Nemcsak gyerekekhez, de idős emberekhez is mennek, illetve olyan fekvőbetegekhez, akiket már senki sem látogat, mivel nekik is szeretnének örömet okozni. Sok év adományozás és segítés során Gáspárék rengeteg élményt szereztek másoknak és saját maguknak is, van azonban egy olyan tett, amelyre nagyon büszke a gazda.

    A háború alatt kimentünk Beregszászba, az ottani gyerekeknek vittünk krumplit, játékokat és új ruhákat, már két alkalommal! Most gyereknapra tervezünk kimenni, hogy kicsit elfelejtsék azt a szörnyűséget, ami ott dúl. Külön jólesett, hogy nemcsak a magyarok fogadtak bennünket kiemelkedő szeretettel, de az ukránok is. Egész Magyarországot járjuk, nem érdekel bennünket, hogy valaki cigány-e, vagy más nemzetiségű.

    A gazda idén is nagy dobásra készül, hiszen szeretné a Gan­dhi Gimnázium tanulóit táboroztatni a nyári szünetben.

    Húsvétra pedig több ezer gyermeket szeretnénk meglepni, hatezer csokoládéval felszerelkezve indultunk el, többek között olyan városokba, mint Szeged, Nyíregyháza és Budapest. Sokan segítenek, például vállalkozók, sztárok, sztárügyvédek és az egész rokonságunk, és már most megkezdtük a felkészülést az idei gyermeknapra

    – tette hozzá.

    (via Bors)

  • Bejelentették a sztárok listáját.

    Hétfőtől különleges adásokkal jelentkezik Till Attila és Stohl András műsorvezetésével A 100 milliós játszma. A TV2 stúdiójába ugyanis sztárpárok érkeznek, hogy próbára tegyék tudásukat a nem mindennapi játékban.

    • Április 28-án Csomor Csilla és Tihanyi-Tóth Csaba, valamint Oszvald Marika és Csonka András küzd az elképesztő pénznyereményért.
    • Április 29-én Király Peti és Kamarás Norbi, Sáfrány Emese és Béres Anett, Papp Szabi és Molnár Ferenc Caramel próbál majd szerencsét,
    • míg április 30-án Kaszás Géza és Kovács Lázár, Erdélyi Mónika és Judy, Király Viktor és Király Anita teszteli a tudását.
    • Május 1-jén Szabó András Csuti és Sudár Bianka, Vastag Csaba és Domján Evelin, Kovácsovics Fruzsina és Könyves-Tóth Kristóf,
    • május 2-án pedig a Kincsvadászok két kereskedője, Fertőszögi Péter és Molnár Viktor, valamint Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti folytatja a küzdelmet a milliókért.

    A TV2 közleményéből az is kiderült, hogy május 5-től, a harmadik évadával hétköznap esténként visszatér a Kincsvadászok című műkereskedő tévéműsor. Ezúttal is műtárgyak, régiségek, féltve őrzött, értékesnek gondolt családi ereklyék érkeznek a Kincsvadászok stúdiójába. A műtárgykereskedő show stábja változatlan, Kelen Anna és Megyesi Balázs műtárgyszakértők mellett a jól megszokott 5 fős kereskedőcsapat: dr. Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor izgatottan várja, mikkel lepik meg őket a műsorba érkezők.

  • Férje nagyon aggódott már miatta.

    Egyszerre volt keserédes a vasárnap esti A Nagy Duett Sydney van den Boschnak: bár Pető Brúnóval véget ért számukra a műsor, a szépségkirálynő életében hamarosan új fejezet kezdődik, ugyanis ősszel anyai örömök elé néz. Ezt élő adásban, hatalmas tapsvihar közepette jelentette be:

    „Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy ezt a kis pocaklakót eltüntessük hétről hétre!” – nevetett a modell, miután Till Attila felfedte, apró, de már kerekedő pocakját ügyes trükkökkel leplezték a stábtagok.

    Hogy ne érezzünk ebből se előnyt, se hátrányt. Azért nem volt könnyű sokszor, az én hangulatom is ingadozott…

    – folytatta a kismama, majd Liptai Claudia kérdésére felfedte, férje már nagyon várta, hogy számára is befejeződjön a műsor, hiszen egyre jobban féltette őt a színpadi produkcióktól.

    „Szegény hét hete itt remeg, és abban reménykedik, hogy mikor fogsz már kiesni… Kiestem!” – mondta a kismama, akinél boldogabban senki sem távozott még A Nagy Duettből.

  • Az Eldoblak edzésre című YouTube-műsorban vendégeskedett Lékai Máté, aki bevallotta, ő rendkívül nyugodt típus, még a meccseken is megőrzi hidegvérét – nem úgy, mint felesége, Lékai-Kiss Ramóna.

    „Bármin össze tudunk veszni egy perc alatt! Olaszosan éljük az életünket…” – kezdte a sportoló, hozzátéve: persze mindezek ellenére nagyon szeretik egymást, és boldog házasságban élnek. Családjuk központja egyébként kisfiuk, Noé.

    Az csak egy dolog, hogy az életritmusunkat, az élet tervezését felborítja a család, tehát minden a gyerek körül forog. Hogy ő neki hogyan van – vagy épp nincs – ovi, hova utazzunk, hol van gyerekmedence vagy csúszda, stbDe mindent megtennék a fiamért, ezt mondhatom többes számban, mert szerintem a feleségem, Rami is 

    – idézte a Story Lékai szavait. Az édesapa szerint akkor a legboldogabbak, ha hármasban lehetnek, bár felesége nemrég őszintén mesélt arról, évek óta szeretnék, ha kistesóval is bővülne a családjuk.

  • Másfél éve kezdtek randizgatni.

    Bár hivatalosan egyik fél sem erősítette meg, a People magazin értesülése szerint véget érhetett Sophie Turner és Peregrine Pearson kapcsolata.

    A színésznő 2023 novemberében, alig két hónappal azután talált új párra, hogy férje, Joe Jonas beadta a válókeresetet. Kapcsolatuk egy nyilvános, párizsi romantikázás során került a média figyelmébe, s bár sosem beszéltek nyíltan a szerelmükről, később több közös fotót is posztoltak – legutóbb idén januárban, egy közös síelés alkalmával. Mostanra azonban a brit arisztokrata és a Trónok harca sztárja már ki is követték egymást az Instagramon, és ugyan a közös képek (egyelőre) még elérhetők, egyikőjük sincs többé megjelölve rajtuk.

    Az elmúlt napokban ráadásul Turner több olyan, 24 óráig elérhető Instagram-sztorit is megosztott, amelyek a változás témáját boncolgatták – könnyen lehet tehát, hogy ezekkel magánéleti fordulataira is utalt.

  • Azt is elárulta, kivel lépett volna színpadra, és ki ugrott be helyette.

    Hivatalosan is letöltötte börtönbüntetését, és véget ért háziőrizete Galambos Lajosnak. A zenész friss interjújában elárulta, nem csak fizikailag volt korlátozva szabadsága az elmúlt hónapokban, de szavai, nyilatkozatai is felülvizsgálásra kerültek, sőt, nem is szerepelhetett akárhol: vissza kellett tavaly mondania a Dancing with the Stars felkérését.

    Én azt mondom, hogy ezek a sztenderd jogszabályokat lehetne másképpen is alkalmazni. Úgy tekintették, hogy nekem a zenélés a szórakozáshoz tartozik. Nagyon komoly bevétel lett volna a Dancing with the Stars, de nem engedtek elmenni. Iringóval készültünk…” – árulta el Galambos, akinek a helyére végül Vomberg Frigyes ugrott be. A férfit azért dühítette a dolog, mert míg más végezhette a munkáját, ő, mint előadóművész, meg volt fosztva ettől a lehetőségtől.

    „Erről ma tudok először beszélni, mert eddig minden beszélgetés kontroll alatt volt. Ez azt jelenti, hogy a BV sajtóosztályának el kellett küldeni, hogy miről beszélünk. Ennek az időszaknak is vége! Eljön az az idő is, amikor… Engem megkeresett egy nemzetközi televíziótársaság, és csak azt kérték, hogy nyissam ki a pofámat. Én azt mondtam, hogy még nem jött el az ideje. Most felhúztam magam, de igazából én már nem akarok senkinek beolvasni” – idézte a szavait a 24.hu.

  • Micsoda gólyahír: megszületett Rupert Grint második gyermeke, méghozzá a legnagyobb titokban! A Harry Potter-filmek Ronját, valamint kedvesét, Georgia Groome-ot a minap Londonban kapták lencsevégre, egy újszülött babával a vállukon, akinek érkezéséről egészen eddig semmit sem tudott a nagyvilág. A lesifotók kikerülte után végül a színész Instagram oldalán "hivatalosan" is bemutatta Goldie G. Grintet a követőinek.

    Titkos gyermek, nagyjából felfedve

    – írta a pici fél arcát kitakaró poszthoz 36 éves édesapja.

    Egyelőre arról nincs hír, pontosan mikor érkezhetett meg kisebbik csemetéjük, akinek nővére, Wednesday hamarosan már 5. születésnapját ünnepli majd, mindenesetre rajongói bőszen gratuláltak a szülőknek a hozzászólások között.