Sárközi Ákos úgy átvert mindenkit, hogy az szinte félelmetes, mégis ő itta meg a levét
A pénztárcája bánta, hogy olyan jól sikerült a szívatása.

Egy kis humorért nem kell messzire mennie Sárközi Ákosnak, aki már gyerekként is igyekezett benne lenni minden csínytevésben, amiben csak tudott, ám elmondása szerint mégsem volt annyira pimasz, mint Dennis, a komisz. A séf egyedül a konyhában nem ismer tréfát, igaz, a Troll a konyhában forgatásain szívesen kipróbálta volna magát trollszerepben. Mint mondja, imádja a humort, s azt sem bánja, ha az éppen kicsit csípős. Az egyik átverése például annyira jól sikerült, hogy a pénztárcája bánta.
Egy forgatásra kellett mennem, hatvan ember várta, hogy odaérjek. Én pedig bekéredzkedtem egy orvosi létesítménybe, rám pakoltak mindenféle eszközt és kelléket, és küldtem egy fotót a stábnak, hogy éppen az életemet mentik meg. Elképzelhető a rémületük! Később a pénztárcám bánta a viccet, pontosabban egy vacsorámba került ez a mutatvány
– mesélte nevetve a hot! magazinnak a séf, aki később visszakapta a dolgot.
„Sok mindennel vicceltek már meg a kollégáim: volt, hogy az öltözőszekrényemet lefóliázták, és befordították a fal felé. Máskor bevizezték a munkaruhámat, és betették a mélyhűtő kamrába. Állóra fagyott a séfkabátom!” – emlékezett vissza Sárközi a Bors szerint.