Pachmann Pétert zavarja, hogy hétvégi apukaként van jelen a gyermekei életében
Próbálja a helyzetéből kihozni a maximumot.

Ahogy arról a napokba írtunk, Május 4-től visszatér a TV2-re a Napló, amely vasárnap esténként lesz látható Pachmann Péter műsorvezetésével. A TV2 Mokka műsorvezetője ezúttal a hot! magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy számos elfoglaltsága mellett szívesen töltene több időt a gyerekeivel.
„Amikor a nagyobbik még kisebb volt, a Tényeket vezettem, és a mostanihoz képest fordított időbeosztásban dolgoztam, ezért én vittem reggel bölcsődébe és óvodába. Most ez máshogy van, mert a tízéves kislányom Miskolcon él az anyukájával, így többnyire hétvégente és iskolai szünetekben tudunk közös időt tölteni” – idézte a Blikk a TV2 műsorvezetőjét.
Melyik szülő nem szeretne többet lenni a gyerekével? Zavar, hogy hétvégi apuka vagyok a lányom életében, de ez szerintem minden apát zavarna. Amikor két felnőttnek születik egy gyermeke, akkor még senki sem gondolja úgy, hogy az egyik majd ritkábban láthatja, de ezt dobta az élet, ebből próbálom kihozni a maximumot.
Pachmann szerint a gyerekei nem fogják követni őt a műsorvezetői pályán, mivel nem hozza őket lázba a szakma. Mindkét gyermeke járt már a stúdióban, de a legkevésbé sem szeretnek szerepelni, amit a tévés nem is bán. Arról is beszélt a műsorvezető, hogy bár háromszor vált el, de ha úgy adódna, újranősülne.
Szerintem az ember amíg él, addig remél. Azt, hogy leszek-e házas, majd az élet dönti el, de szerintem nagyon jó valakihez tartozni úgy, hogy gyűrű is van az ujjadon, és nem azt mondod, hogy a barátnőd vagy a párod, hanem a feleséged
– fűzte hozzá.