Lilu lesz a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
Hivatalosan is bejelentették.

Ahogy azt az Indexen is megírtuk, a Magyar Országgyűlés kivételes eljárás keretében fogadta el azt a gyülekezési jogról szóló törvénymódosítási javaslatot, amely többek között a Pride betiltására született. A döntés óta több tüntetést is tartottak már hidakat elfoglalva, a javaslat elfogadása ellen a parlamentben füstgyertyákkal tiltakozó ellenzéki képviselők ellen pedig már büntetőfeljelentés is született, miután Kövér László házelnök milliós büntetéseket is kiosztott.
Most a Budapest Pride pedig közösségi oldalán jelentette be, hogy a megnyitó házigazdája 2025-ben Lilu lesz. „Idén ő lesz a Budapest Pride Közösségi Fesztivál megnyitójának műsorvezetője. Ennek különösen örülünk, többek között azért is, mert Lilu az elmúlt években rendszeresen és bátran fejtette ki véleményét az emberi jogok védelme érdekében. Nyíltan áll ki a közösség mellett – most pedig június 6-án a megnyitó színpadán is velünk lesz” – olvasható az Instagram-bejegyzésünkben.