Muri Enikő: Úgy gondoltam 35 évesen, hogy belevágok egy kalandba, szerelem volt első látásra
A műsorvezetők alig jutottak szóhoz az énekesnő új társa láttán.

Muri Enikő a napokban az M2 Petőfi TV Esti Kornél című műsorának vendége volt, melynek adásában több újdonságról is beszámolt: a Sugarloaf új dala és Madách Színház új broadway musicalje, a Jégvarázs mellett arról is említést tett, hogy egy új családtag aranyozza be mindennapjait. Az énekesnő, musicalszínész életébe ráadásul az elmúlt időszak még egy fontos változást hozott: közel hat év után véget ért kapcsolata Tóth Szabival.
Ő egy 9 hetes kislány, és nagyon jó kutyus. Hogy választottam ki? Nem tudom, ez csak jött. Gyakorlatilag ő választott ki engem. A közösségi média hatása volt, szerelem első látásra. Sokat vártam rá, körülbelül három évet, hogy eljöjjön ez a pillanat, de most már itt van
– újságolta el a 35 éves énekesnő, hozzátéve, a kutyus nevét nem ő, hanem az édesanyja választotta ki.
„A nevét édesanyám adta, bár én is gondoltam erre a névre, hogy Mazsola. A név az onnan jött, hogy amikor kicsi voltam, édesapám hívott mindig az ő egy szem mazsolájának. Egyébként még van, hogy mai napig így hív. Így jött, hogy nekem is lesz egy 'egy szem mazsolám'. Ezért gondoltam arra, hogy nekem is legyen egy Mazsolám. (...)
Úgy gondoltam 35 évesen, hogy belevágok egy kalandba
– mesélte az X-Faktor második évadának ezüstérmese, akinek előző kutyája, Lili 19 évig volt hű társa, ezért elvesztését nehezen dolgozta fel. Az új családtagról, Mazsoláról elmondta: ahova csak teheti, magával viszi, a színházba azonban nem engedik. Az énekesnő minden nap igyekszik tanítani az ebet, a lépcsőzés például már megy neki. Muri az adásban aztán a Sugarloaf legújabb daláról, a Kedves kommentelőről is mesélt, ami egy társadalomkritika az internetezőkhöz.