Hosszú idő után most először készült közös fotó Britney Spearsről és azóta felnőtt nagyfiáról
Jayden már 18 éves múlt.

Rendeződni látszik Britney Spears és kisebbik fia, Jayden kapcsolata.
Mint ismert, a popsztárral pár éve szinte teljesen megszakította a kapcsolatot két tinédzser gyermeke, részben Spears egyre merészebb, táncolós, félmeztelen, sőt, olykor teljesen meztelen Instagram posztjai miatt. Gyermekei édesapja három éve arról beszélt, emellett furcsa dolgok történtek volt felesége otthonában, amik szintén zavarták Prestont és Jaydent, de konkrétan nem nevezte meg, mik is voltak ezek.
Hosszú idő után azonban most először közös fotókat és videókat osztott meg az énekesnő 18 éves gyermekével: vasárnap az Instagramon közzétett tartalmak szerint templomban jártak az időközben teljesen felnőtt, édesanyjánál jó egy fejjel magasabb Jaydennel, énekeltek és imádkoztak, majd hazaérve egy mosolygós képet is készítettek.
A Page Six arról ír, a jég már tavasszal elkezdett megtörni közöttük: az elmúlt hónapokban többször is közösen programozott az anya-fia páros, márciusban például az énekesnő azzal büszkélkedett el követőinek, milyen jó zenei érzékkel rendelkezik gyermeke is, aki otthonában játszott el egy dalt neki zongorán.