Peller Mariann: Életemben először kezdem úgy a nyarat, hogy jól érzem magam a bőrömben
Megosztotta a kirobbanó formájának titkát.

Peller Mariann már jó ideje az egészséges életmód híve, így nem csoda, hogy mindig kirobbanó formának örvend. Az RTL Reggeli műsorvezetője tavaly októberben kezdett bele egy komolyabb életmódváltásba, és munka után az első útja azóta is az edzőterembe vezet. Mint fogalmaz, a reggeli általában kimarad az életéből, de megfelelő folyadékbevitelre így is nagyon odafigyel.
12-14 órára esik az első étkezésem. Ha magamnak készítem, általában teljes kiőrlésű wrapba sütök rántottát három fehérjéből és egy egész tojásból, amihez mindig eszem nyers zöldséget. Sokakból épp ez vált ki ellenérzést, ellenben én azt imádom, ahogy roppan a fogam alatt a saláta, a paprika
– mondja a Storynak a tévés, aki a következő nagyobb étkezésig 3-5 órát vár, de egy fehérjeszelet vagy rizskása ekkor is belefér.
Mint kiderült, Peller könnyebbnek érzi magát, amióta odafigyel a magas arányú fehérjefogyasztásra, és a súlyzós edzések mellett tavaly október óta egyre nagyobb távolságokat fut.
Magabiztosabb vagyok, mint valaha. Életemben először kezdem úgy a nyarat, hogy jól érzem magam a bőrömben. Más fiatalon van ezzel ugyanígy, én 41 éves koromra értem el azt, hogy már nem szégyellem magam. Ezt az időszakos böjtnek köszönhetem. Minden más fogyókúrás módszernél 2-5 hét között elcsúsztam
– árulta el az RTL műsorvezetője.