A mobilja adta vissza a fotózás örömét

2015.01.18. 00:29 Módosítva: 2015-01-18 15:09:07
Nagyot mennek a Franciaországban élő magyar fotósok: egyszerre két kiállítás is nyílik a párizsi Magyar Intézetben. Sopronyi Gyula uszályos sorozatát már az Index is bemutatta, Pörneczi Bálintot viszont az Instagram fedezte fel. Nagykép.

Pörneczi Bálint hosszú évekig volt a Magyar Nemzet fotósa és képszerkesztője, majd az AFP-nek dolgozott öt éven át, így nem csoda, hogy idővel megcsömörlött a sajtófotózástól. Amikor év végén arra kértünk a magyar fotósokat, hogy küldjenek nekünk egy képet, ami összefoglalja az évüket, akkor  Pörneczi nemcsak egy bitang jó képet, de egy elég erős sztorit is küldött a széttetovált arcú fiú portréjához.

 

Ki voltam égve, és úgy éreztem, nem találom a helyem Budapesten. Mindennap ugyanazt fotóztam, azzal a tudattal, hogy a képem holnapra már a szemétben lesz a tegnapi újsággal együtt, ezért elhatároztam, hogy új életet kezdek Franciaországban. Kezdetben újságokat hordtam ki, aztán dolgozni kezdtem egy helyi lapnak. Mellette pedig elkezdtem egyre többet fotózni mobiltelefonnal, ami segített újra felfedezni azt az örömöt a fotózásban, amit a legelején éreztem.

 

A fekete-fehér portrékra az Instagram is felfigyelt, és egy blogposztban emelte ki a magyar fotós munkásságát.  Pörneczi 2011 óta él Franciaországban, az itt látható Figurák című sorozatának 2013-ban kezdett neki. A mindennapi jövés-menés során utcai portrékat lő a telefonjával, főként olyan emberekről, akik a munkájukon keresztül valósítják meg önmagukat. Minden kép szigorúan fekete-fehér, és a közvetlen családján kívül minden figura csak egyetlen egyszer tűnik fel. Inspirációként August Sandert, Anton Corbijnt és Richard Avedont említik a párizsi Magyar Intézet kiállításának katalógusában.  


Összesen 24 képet állítanak ki, némelyiket meg is lehet majd vásárolni. Még több Pörneczi-kép itt.