Budapest 100: az első világháborús hátország fényképésze
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Nagykép cikkek
A háborús Budapest képei az első nagy világégés idejéből nem a háborús kliséket nyújtják; dörgő ágyúk és heves hadmozdulatok helyett gulyáságyúk és utcán őgyelgő katonák, lövészárkok legfeljebb a polgári közönségnek szóló propagandakiállításon, spriccelő vér helyett a rokkantak hiányzó végtagjai – hiányjelekkel és sebhelyekkel teli város, valahol a békevilág és a világot romba döntő kataklizma között, egy önmagából kimozdult térben.
A száz évvel ezelőtti nagy háború hadmozdulatai mindvégig elkerülték a magyar fővárost, a második világháborúval összehasonlítva az ország is inkább csak ízelítőt kapott a frontvalóságból. Azt ellenben mélységesen megtapasztalhatta az első nyár háborús láza után, hogy mit jelent a gyakorlatban hátországnak lenni – annak egyre csak súlyosbodó nehézségeivel, lelki megpróbáltatásaival, éhezésével és fokozódó gyűlölködésével együtt.
A háborús Budapest életét több ezer felvétellel dokumentálta Müllner János fotóriporter, korabeli megnevezése szerint „fényképillusztrátor”. Miközben több kollégája – köztük a nagyhatású Balogh Rudolf – klasszikus haditudósítóként dolgozott, ő itthon készítette lemezes fényképezőgépével egymás után a felvételeket. Ma nagyrészt a Kiscelli Múzeumban őrzik a hagyatékát, melyből páratlan módon követhető nyomon a főváros életének változása a hadüzenetről szóló első pletykák fogadtatásától a hadirokkantak hazatéréséig.
Friss háborús hírek a Parlament előtt, 1914 őszén. A közvélemény nagy része eleinte kitörő örömmel és önfeledt kalaplengetéssel fogadta a háborúról szóló híreket és Szerbia tervezett „megbüntetését”, a várt gyors siker helyett azonban hamarosan állóháború alakult ki a balkáni fronton. Az orosz támadás miatt jelentős erőket kellett átcsoportosítani keletre, a cári csapatok pedig szeptember végén az Uzsoki-hágónál magyar területre léptek. Bár a limanowai csatában sikerült megállítani az orosz gőzhengert, a híreket értők számára világos lett, hogy a villámháborús terveknek búcsút kell mondani. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Ruhaszállítás a katonák részére a József körúton 1914-ben. „Hadvezetőségünk azzal a kéréssel fordul a magyar nőkhöz, hogy a csatában küzdő katonáinknak magasztos feladataik teljesítésében segítő kézzel támogatására legyenek és könnyítsék meg katonáinknak az északi hideg klíma könnyebb elviselését úgy, hogy mindegyikük, amennyire az anyagi tehetsége és ideje megengedi, kézvédőket és hósapkákat készítsen.” A Pesti Hírlapban megjelent közleményhez számtalan hasonló született az első hetektől fogva. Az udvari ellátmány nem csak hiányos volt, a szín sem stimmelt: a csukaszürke uniformis nem álcázott jól, nem beszélve a huszárok hagyományos piros-kék egyenruhájáról. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Háborús jelvényárus a Népszínház utca és a Nagykörút sarkán. Az Országos Hadsegélyező Bizottság a katonáknak szánt meleg ruhán, olvasnivalón, cigarettán, édességen túl jótékonysági jelvényeket is árusított többek között. A bevételeket szociális célra, a sebesültek és a hadiözvegyek, hadiárvák támogatására fordították, de a tevékenység része volt a háborús propagandának is. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
A hadköteles férfiakon kívül a lovakat, a személy- és a teherautókat is besorozták. Itt éppen a Vérmezőn (ami ekkor még valóban mező, funkciója szerint pedig katonai gyakorlótér volt) levezényelt gépjárműsorozást láthatjuk. Müllner János a háború alatt külön engedéllyel a katonaság által használt közterületeken is fényképezhetett. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Tábori konyha a Népopera mögött a Tisza Kálmán téren, a fotón kivehető a fényképész pecsétje. Müllner sokszor több helyre is eladta ugyanazokat a képeket. A háború konjunktúrát hozott neki, a lapokon kívül más intézmények is megvették a felvételeit. Egyik állandó vevője a Fővárosi Múzeum (a Kiscelli elődje) volt, mely fővárosi tanácsi határozat alapján lényegében az utókor számára végzett gyűjtőmunkát ekkor: átfogóan gyűjtötték a „nagy háborúra” vonatkozó emlékeket a röplapoktól az albumokig. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Müllner a magyar fotóriporterek első nemzedékébe tartozott, egyike volt azoknak, akik még rajzolóként kezdték, és a képes újságok változó igényeihez alkalmazkodva váltottak technikát és felületet. Riporternek ekkor még csak a rendőrségi tudósítókat hívták, így ő is inkább fényképillusztrátornak nevezte magát. Öt elemi volt az összes iskolája, de a XX. század Budapestjének első évtizedeit az ő munkássága nélkül nem lehetne bemutatni. A képen egy telt házas, 1914. őszi Berlin–Budapest focimeccs a Fradi-pályáról, emberpiramissal. (Fotó:
Müllner János / MNM Történeti Fényképtár)
Katonai egyenruhás babák az Auguszta-alap babakiállításán az első háborús télen. A főhercegnő védnökségével megalakult gyorssegélyalap szintén több segélyakciót szervezett. „A bánat és nyomor enyhítésére” – írták karszalagjaikra az arisztokrata hölgyek. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Gyűjtés a katonák karácsonyára a Rákóczi úton. 1915 decemberében kineveztek egy napot katonanappá, mozgósították a tanárokat, a papokat, még a tőzsdét is, a házmesterek sorszámozott gyűjtőíveken szedték össze az adományokat. (Fotó:
Müllner János / MNM Történeti Fényképtár)
A Zita-kórház lábadozó katonái egy barakk tetejéről nézik a meccset. Azt is tudjuk, ki játszott ekkor, 1915 májusában: a Ferencváros a Törekvéssel – simán, 4-1-re nyertek a hazaiak. Ez nem számított hivatalos bajnoki meccsnek; a bajnokságot az MLSZ a háború kitörése után felfüggesztette, így csak amatőr összecsapások voltak. A Fradi játékosainak zömét más csapatok labdarúgóihoz hasonlóan besorozták, többen soha nem tértek vissza a frontról. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Prohászka Ottokár püspök és a gyásznép, a helyszín a Kerepesi temető, ahol az Uzsoki-szorosnál elesett újságírót, Bányai Elemért temetik. Bányai törzshelyén, a Centrálban kapta írói álnevét, a Zubolyt, a szabadkőműves, polgári radikális, nemzetiségeket védő zsurnaliszta Ady jó barátja volt. A háborútól rettegő Ady nem vonult be, Zuboly ellenben igen. Elesett a Kárpátokban, nagypénteken – írta róla az újság. Halála után összecsaptak az ideológiai egységek: volt, aki antiszemita kirohanásra használta az alkalmat, míg a temetésen beszédet mondó Jászi a sovinizmus áldozatának nevezte a halottat. A Bányait temető Prohászka hamarosan a katolicizmus legfontosabb alakja lett. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Lövészárok-kiállítás a Pasaréten. A lövészárokrendszert a háborús propaganda új elemeként 1915-ben építették ki, az oroszok ellen vívott harcok tomaszówi állásrendszerének másolataként. Ugyanitt katonai gyakorlatot is tartottak az úri közönség szórakoztatására. Meg lehetett csodálni a periszkóp működését is, de a legnépszerűbb a katonai fényszórók bemutatója volt, ezt hetente csak egyszer élvezhette a közönség. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Női konflis a Keletinél. A háború éveiben sok nő volt kénytelen fizetett állásba menni, korábbi férfiszakmákba is utcaseprőtől a tanítóig. „Nincs bennük semmi nőiesség (...) ezek a nők dolgoznak. Mosolyogni nem érnek rá” – panaszolta Kosztolányi a nemi szerepek szerinte kártékony megváltozását. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
A hadseregnek szánt fémek gyűjtőhelye. Az irányított hadigazdaság állandó nyersanyagproblémákkal küzdött. A fémbeváltó mellett gyapjú, pamut, kender és mindenféle egyéb begyűjtő központokat hoztak létre, és ahogy a helyzet súlyosbodott, már nem is fizettek annyira. 1916-tól megjelent az erőszakos rekvirálás is. (Fotó:
Müllner János / MNM Történeti Fényképtár)
Népopera és Requiem, a háttérben megbúvó sátánnal: kerékpárra szerelt újságárussátor a budapesti utcán 1916-ban. Ebben az évben mutatták be a Csárdáskirálynőt és a Mágnás Miskát is. A visszaemlékezések szerint amolyan haláltánchangulat uralkodott el a városon, mintha mindenki még egy utolsót, egy nagyot szeretett volna mulatni, megfeledkezve a háborús hírekről. Az árus bizonyára egyike a hadirokkantaknak. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Koronázási ünnepség Budapesten, fél évszázad után: a koronázási menetben IV. Károly. Az ifjú király előtt gróf Tisza István miniszterelnök, 1916. december 30. Ferenc József 68 évnyi uralkodás után halt meg november 21-én. Károly megkoronázása a szokásosnál puritánabb volt, elmaradt a rituális pénzszórás is többek között. Az őszinte békevágyáról ismert, mélyen katolikus új királytól sokat vártak; nem elsősorban az ő hibája volt, hogy ezeknek nem tudott megfelelni. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Tömegtüntetés a békéért és az általános és titkos választójogért, 1917 tavasza vagy nyara. A „Tisza Pista” feliratú koporsó tábláját egy mosolygó katona tartja. Az egyre inkább megcsömörlő közvélemény szemében a hadba lépést eleinte határozottan ellenző Tisza lett a háború első számú bűnbakja. Őt 1917 májusában sikerült végül lemondatni. Az osztrák miniszterelnökkel ekkorra már merénylet végzett, de Tisza sem kerülhette el a sorsát: a negyedik, ellene elkövetett merényletben 1918. október 31-én gyilkolták meg. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Andrássy Gyula és Apponyi Albert távozik a kormányátalakítással kapcsolatos királyi kihallgatásról, 1917. június 8. Tiszát mindenekelőtt a vele szembehelyezkedő főúri körök buktatták meg. A kialakuló patthelyzetben utódja a tapasztalatlan Esterházy Móric lett, de ő csak két hónapig bírta, őt a vén politikai rókának számító Wekerle Sándor váltotta. A magyar politika a háborús évekkel csak egyre széthúzóbb lett, tele belpolitikai illúziókkal és külpolitikai vaksággal. (Fotó:
Müllner János / MNM Történeti Fényképtár)
Az évszámot nézve talán meglepő felvétel Müllnertől egy virslievő versenyről az újságírónapról. A színpad közepén, világos kalapban az itt zsűritagként avanzsáló Karinthy Frigyest láthatjuk flangálni. (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
Frontról hazaözönlő katonákkal teli vonat érkezik a Nyugatiba 1918. november elején. Látszólag néhány nap alatt omlottak össze a központi hatalmak '18 őszén. „A kapukon szabadon jár be és ki az ezernyi ember: egy végeszakadatlan, mozgó és kígyózó lánc ez, amit nem állíthat meg senki – írta Márai a pályaudvaron látottakról, élőben tudósítva a teljes felbomlásról. – Százöt vagon tengerész érkezett haza Pesten keresztül az elmúlt napokban. Megszólítunk egyet. Elmondja, hogy ők már nem kapnak semmiféle zsoldot, de nem is kérnek. Egyszerűen nem tekintik magukat többé katonának.” (Fotó:
Müllner János / BTM Kiscelli Múzeum)
A láb elveszett, a lerongyolódott egyenruha megmaradt: hadirokkantak a pesti utcán. Müllner János több ezer, a háborús hátországot megörökítő képe nagyrészt átvészelte a háborút és a békét, ezek zömét a Budapest Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma őrzi. A képek száz év után egy kiállításon is megjelentek, és egy album is megjelent: Müllner János 1870–1925. A háborús Budapest fotóriportere – mi is ebből válogattunk. (Fotó:
Müllner János / MNM Történeti Fényképtár)
BTM Kiscelli Múzeum kiadásában megjelent Demeter Zsuzsanna – Stemlerné Balog Ilona: Müllner János 1870-1925. A háborús Budapest fotóriportere című album. A kötet a Kiscelli Múzeum shopjában kapható. (1037, Bp., Kiscelli u. 108)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon