Itt az ideje komolyan venni a fotográfiát: tekintsük végre hobbinak

A fotográfia Woody Allenjeként számon tartott Elliott Erwitt képeit át- meg átszövi az ironikus humor. Soha nem vette túlságosan komolyan az életet és saját magát sem. Így fogalmazott: „A legtöbb kortársammal ellentétben én nem vagyok komoly fotográfus. Inkább azt mondanám: komolyan veszem a komolytalanságot.”

1928-ban született Párizsban, orosz szülők gyermekeként. A család nem sokkal ezután Milánóba költözött, ahol Elliott tízéves koráig éltek. Miután az édesapja összetűzésbe került a fasiszta olasz kormánnyal, visszaköltöztek Párizsba egy évre. A második világháború előtt, 1939-ben költöztek az Egyesült Államokba. Erwitt a középiskolában kezdett a fotózás iránt érdeklődni, az első keresetéből vett is egy Rolleiflexet. Esküvőket és rendezvényeket fotózott, később magazinokhoz dolgozott be. A nagy áttörést a Robert Capával való ismeretség és a Magnum hozta el számára. Szabadúszóként olyan nagy nevű magazinokban publikált, mint a Life, a Time, a Holiday vagy a Look. A hetvenes évektől a mozgókép felé fordult, dokumentumfilmjeiben és vígjátékaiban is megjelenik az elmaradhatatlan irónia.

Metropolitan Museum of Art, New York, USA, 1988 (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Kalifornia, USA, 1955 (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Párizs, Franciaország, 1989 (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Az Eiffel-torony felépülésének 100. évfordulója, Párizs, Franciaország, 1989 (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Provence, Franciaország, 1955 (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Tango táncosok, Helsinki, Finnország, 2001

Tangótáncosok, Helsinki, Finnország, 2001 (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Elliott Erwitt 1964-ben a Time magazin megbízásából járt Magyarországon. Az akkor csupán 36 éves fotográfus a megbízásra egy interjúban úgy emlékszik vissza, mint egyik legemlékezetesebb munkájára: „Nem volt semmilyen megkötés. Szabadon fotózhattam, amit csak akartam.” Magyarország mellett az egykori Csehszlovákiában és Lengyelországban is fényképezett, megörökítve a szocialista országokban zajló hétköznapi élet történéseit. A vasfüggöny keleti oldalán töltött három hónap alatt összesen 350 tekercs filmet használt fel. Ezekből a képekből jelent meg első fotóalbuma, Kelet-Európa: Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország (1965) címmel. A Magyarországon töltött időszak során számos budapesti helyszínen megfordult, emellett a falusi életet is dokumentálta.

Az itt készült képek közül többet is kiemel, amikor életművéről kérdezik: a Keleti pályaudvaron készült önarcképét (fent) és az induló vonat mellett búcsúzó asszonyról készült fotót.

Erwitt megható és érzelmekkel teli szituációként írta le a Keleti pályaudvaron tapasztalt jeleneteket visszaemlékezéseiben. Úgy vélte, a vonaton ülő emberek elhagyni készültek az országot, emigrációba vonultak, és talán soha nem térhettek vissza hazájukba. A fotó(k) készítésekor igyekezett feltűnésmentes maradni, nem szerette volna, ha a rendőrség épp akkor fogja el, amikor az elbúcsúzás intim pillanatait rögzíti. „Nagy látószögű objektívvel még egy idomított orangután is elfogadható képet csinált volna ebben a helyzetben” – írta. (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

(Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

A fiatal üttörők fölé Kisfaludy Stróbl Zsigmond (1884–1975) 1947-ben felállított hatméteres felszabadító szovjet katonája emelkedik. A szobrot 1956-ban annyira megrongálták, hogy 1957-ben a szobrász újramintázta, és 1958 elején már a képen is látható helyreállított bronzszobor állt itt.

A fiatal úttörők fölé Kisfaludy Stróbl Zsigmond (1884–1975) 1947-ben felállított hatméteres felszabadító szovjet katonája emelkedik. A szobrot 1956-ban annyira megrongálták, hogy 1957-ben a szobrász újramintázta, és 1958 elején már a képen is látható helyreállított bronzszobor állt itt. (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Nógrád megyei felvétel, fiatal nők Buják község környékére jellemző hagyományos népi öltözetben.

A kép párja (amelyet a Mai Manó Ház kiállításán nézhet meg) – Erwitt Magyarországon készült anyagának leghíresebb képe – hosszú időn át díszítette az amerikai fotográfus stúdiójának falát. (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

„Hát, kérem, a Gerbeaud osztályon felüli luxus kategória” – mondja a pincér az In our time című Örkény-novellában. S bár a szocializmus alatt mind a Gerbeaud (ami 1948 és 1984 között Vörösmatry cukrászda néven üzemelt), mind Budapest számos egyéb kávéháza a rendszer szigorú figyelme alatt működhetett, az ott megfordulók eleganciája továbbra is megidézte egy letűnt polgári világ hangulatát. (Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

(Fotó: Elliott Erwitt / Magnum Photos)

Erwitt képeit két kiállításon, az Elliott Erwitt: Retrospektív címmel futó tárlaton a Capa Központban (Budapest, Nagymező u. 8.) és az Elliott Erwitt Magyarországon című kiállításon a Mai Manó Házban (Budapest, Nagymező u. 20.) nézheti meg szeptember 10-ig.