Repušnica zsákfalu, csak egy szűk, kanyargós hegyi úton lehet megközelíteni Knjaževac felől. A bolgár határ innen már csak egy kőhajításnyira van. Bedeszkázott ablakú házak mindenütt, az egykor nyüzsgő település utcáin egy lélek sem jár.
Az elvándorlás a kilencvenes évek délszláv háborúi alatt gyorsult fel. Bár ezt a térséget messze elkerülték a harcok, a közvetett hatás katasztrofális volt. Szerbia a Milošević-rezsim terheit nyögte. A gazdaságot hiperinfláció sújtotta, gyárak sorát kellett bezárni, rengeteg munkahely szűnt meg.
A népesség rohamosan csökken. Van olyan falu, amelynek csak egyetlen lakója maradt. Az iskolákat, üzleteket, egészségügyi intézményeket és az állatorvosi rendelőket is egymás után bezárták. Az utakat kátyúk tarkítják.
Pásztor a Knjaževac melletti Cirinci közelében.
(Fotó: Marko Djurica / Reuters)
Vida egyedüli nőként él Ravno Bučje településen. A férje, Boško tavaly halt meg, lánya Knjaževacban él. Havonta egyszer bevásárol neki, a kutyájának és két macskájának.
(Fotó: Marko Djurica / Reuters)
A szerb kormány komoly infrastruktúra-fejlesztésbe fogott a 2000-es évek elején. Ennek már látszódnak az első eredményei, sokfelé találkozhatunk kifejezetten jó minőségű első- és másodrendű utakkal, de még óriási az elmaradás. Nem szabad elfelejteni, hogy az 1999. március 24-én indított, és 78 napig tartó NATO-hadművelet iszonyatos pusztítást okozott: a bombák 25 ezer épületet, 470 kilométernyi utat és 595 kilométernyi vasutat romboltak le. A G-17 független közgazdászcsoport 30 milliárd dollárra, Belgrád 100 milliárd dollárra becsülte a károkat.
2015-ben egy, a parlament által kinevezett emberi jogi szakértő azt javasolta, hogy a balkáni útvonalat választó, jellemzően a Közel-Keletről érkező menekülteket telepítsék le a kihalt falvakban, de az ötletet végül elvetették.
(Fotó: Marko Djurica / Reuters)
Rovataink a facebookon