A házfoglalásnak (angolul squatting) Nagy-Britanniában komoly hagyományai vannak: egyes történészek szerint egészen a 17. századi protestáns radikálisokig, a teljes politikai és vagyoni egyenlőséget követelő diggerekig lehet visszavezetni a jelenséget. Igazán tömeges azonban csak a 20. században lett: az első nagy házfoglalási hullám a második világháború következménye volt, amikor több tízezer hontalanná lett brit költözött üresen álló katonai táborokba.
Húsz évvel később aztán már nem is volt szükség háborús pusztításra ahhoz, hogy kritikussá váljon a lakáshelyzet: erre hívta fel a figyelmet Ken Loach nagy sikerű tévéfilmje, az utcára került fiatal párról szóló Cathy Come Home is, és ekkor szerveződtek az első olyan mozgalmak, melyek üresen álló házak vagy tanácsi lakások elfoglalásával próbáltak enyhíteni a tömeges társadalmi katasztrófával fenyegető problémán. Később azonban megjelent a házfoglalók újabb hulláma is, akik már inkább meggyőződésből és lázadásból költöztek foglaltházba, így kapcsolódott össze a mozgalom a hippimozgalommal és egyéb, szélsőbalos csoportokkal.
Az egyik leghíresebb brit squat a dél-londoni Lambeth városrész Kennington nevű kerületében található St Agnes Place volt, melyben 1969-től egészen a 2005-ös lebontásáig laktak házfoglalók, évtizedekig dacolva az önkormányzattal. A lebontásra ítélt épületekbe beköltöző squatterek saját maguk javítgatták és hozták rendbe a házakat, és ellenálltak akkor is, amikor ki akarták őket lakoltatni a hatóságok.
Sőt, egy időben egy önálló lakásszövetkezet üzemeltette a lakásokat, az ott lakók rendesen fizették a közüzemi számlákat is, és még olyan közösségi projekteket is indítottak, minthogy hajléktalanokat szállásoltak el, illetve zenészek és művészek is alkothattak a házban. Sőt, mivel Bob Marley is többször előfordult a St Agnes Place-en a hetvenes években, komoly rasztafáriánus közösség is kialakult ott. De miután egy 2003-as bírósági döntés értelmében a házfoglalók nem hivatkozhattak elbirtoklásra, csak idő kérdése volt, mikor kell elhagyniuk az épületeket. Végül két évvel később került pont a St Agnes Place történetére, és a házakat azóta az önkormányzat terveinek megfelelően lebontották.
A 21. század már egyébként is a házfoglalás alkonya volt az Egyesült Királyságban, ahol folyamatosan viták és támadások kereszttüzében állt, míg végül David Cameron konzervatív kormánya 2012-ben bűncselekménynek nyilvánította a házfoglalást. 2016 májusáig 326 eljárás indult a törvénnyel összefüggésben, és 11 eset végződött letöltendő börtönbüntetéssel.
“Senki se gondolja, hogy foglalt házban élni könnyű opció lenne, hiszen folyamatosan ott lebeg fölötted a kilakoltatás veszélye” - írta Robert Elms, a BBC rádiós műsorvezetője, aki korábban maga is lakott squatban. Amit ő ír, az viszont azt is segíthet megértetni, miért vált nehézzé a squattolás a kétezres évekre: “Régebben ez még egy reális opció volt, mert az ingatlan még nem volt olyan értékes és keresett, mint most. Ma már nehéz elképzelni, hogy ennyi értékes lakóingatlan álljon üresen. Mivel mára sokkal kevesebb elfeledett és elhagyatott épület maradt a városainkban, néhány házfoglaló csak átmenetileg lakatlan magánotthonokba költözött be. Ez joggal háborította fel az igazságérzetünket, és ez provokálta cselekvésre a kormányt is, hogy a magánlakásokból kizárja a házfoglalókat.” (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
A zimbabwei születésű újságíró, Douglas Rogers
nyolc évig lakott a St Agnes Place-en, 1995-től 2003-ig. “A barátaim nem hitték el, micsoda szerencsém van, és én se nagyon. Egy masszív, négyszintes Viktória-korabeli ház, nehéz, piros kapuval és a belépőkre bámuló kő vízköpővel, ami egy volt abból a 22-ből, amit még a 19. században építettek a Buckingham-palota alkalmazottainak és családjaiknak. A legenda szerint 1936-ban az egész utcát lakhatatlanná nyilvánították.”
(Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
“1974-ben a házfoglalók a testükkel védték a házakat attól, hogy az önkormányzat lerombolja azokat, és miután sikerrel jártak, évtizedekig lakták a legkülönfélébb emberek: zenészek, művészek, írók, munkanélküli hippik" - írta Rogers. (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
“A hely merő zűrzavar volt eleinte. A tető lyukas volt, minden szinten egy darab ötvenes évekbeli gáz fűtőtest volt, a jéghideg fürdőszoba pedig kilógott a hátsó udvarba. A telek nem voltak túl kellemesek. Az utca túloldalán egy roncstelep szolgált valamiféle figyelmeztetésül. Egy koppenhágai barátom, aki meglátogatott, azt mondta: ‘Nehéz megmondani, hol végződik a ház és hol kezdődik a szeméttelep.” (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
“Mégis szerettük ezt a helyet, és az évek során komfortosabbá tettük. Biztonságos fűtőtesteket hoztunk, befedtük a tetőt, kikergettük a galambokat és fűthetővé tettük a fürdőt. A végére már mind a négyünknek volt hálószobája és dolgozószobája, de volt sötétkamra és festő műterem is. Úgy éreztem, bevettem Londont.” (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
“Inkább egy félig legális lakás volt, mint foglalt ház. Az önkormányzat tudott rólunk, fizettünk helyi adót és fizettük a számlákat, és attól sem kellett tartanunk, hogy valaki a helyünkre költözne, ha elutaztunk egy-egy hétvégére" - írja Rogers, aki nem hallgatja el a problémákat sem. "Tény, hogy a szüleim előtt nem büszkélkedtem azzal, hol lakom, viszont esténként csodás bulikat rendeztünk. De amíg sokan beszélnek arról, hogy milyen remek közösség volt ott, annak a nagy része nem igaz. Az egész környék egy erődítmény volt, amit igen fenyegetőnek érezhettél, ha nem laktál te is ott. Graffiti volt a falakon, a szemetet gyakran nem vitték el, és sok díler mászkált a környéken. Mikor eljöttem, az egyik házból már szabályos crackbarlang lett.” (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
Az utca leghíresebb épülete a Rasztafári templom volt az északi részen, ahol Bob Marley lakott 1977-ben, amikor itt vett fel egy lemezt. Rogers szerint "nyaranta vörös babot és húsételeket vehettél a jamaicai asszonyoktól, de a végére a templom is elveszítette a közösségi jellegét. Az öreg rasztákat dílerek váltották fel, folyamatosak voltak a rendőri razziák, és minimum két lövöldözés is volt a környéken." (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
A BBC által megszólaltatott George James több mint 30 évig lakott a St Agnes Place-en, de nem tekintette magát házfoglalónak: "Volt egy közös eszményképünk, a fenntartható jólét. Ezen az alapon laktunk a St Agnes Place-en."
(Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
Bob Marley neve már elhangzott, de a hetvenes-nyolcvanas években a foglaltház olyannyira része volt a londoni életnek, hogy számos későbbi híres zenész pályája indult squatból. “Mi a közös Eric Claptonban, Mark Knopflerben, a Eurythmics-es Dave Stewartban és a Virgin-milliárdos Sir Richard Bransonban azonkívül, hogy baromi gazdagok? Fiatalkorukban mindannyian foglalt házban laktak” -
írja a Louder Than War.
(Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
De foglalt házból indult a Sex Pistols, a Clash, Bob Geldof, a Depeche Mode, Boy George és még sokan mások. Később pedig teljes kollektívák jöttek foglalt házból, legyen szó elektronikus zenéről, punkról, dubról vagy bármiről. “A házfoglalás kriminalizálásával David Cameron arra ítélte a későbbi zeneszerető generációt, hogy örökké olyan bugyinedvesítő gazdag gyerekeket hallgasson, mint a Mumford and Sons, vagy az X-Factor sztárjai. Honnét jön majd a megújulás?” -
állt ki a squatting mellett a cikk.
(Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
Egy 2003-as felmérés szerint Angliában és Walesben összesen 15 ezren laktak foglalt házakban akkortájt. Bár a jobboldali sajtó is szabályos hadjáratot intézett a házfoglalás intézménye ellen, nem is ez nehezítette meg a házfoglalók helyzetét igazán, hanem a kilencvenes évek közepén indult brit ingatlan-boom. Ez a fotósorozat még a kilencvenes években készült. (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
A St Agnes Place lakóinak sorsára szűk egy évtizeddel a squattolást kriminalizáló törvény előtt pont került: 2005. november 29-én 200 rendőr segítségével költöztették ki őket, és a korábbi hasonló akciókkal ellentétben itt már ellenállás se nagyon volt. Egyedül egy John Dogs becenevű rasztafári férfi zárkózott be, kidobta az ablakon egyik szeretett kutyáját, kinyitotta a gázt, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a lakást. A többi lakó szerint John Dogs teljesen összetört a kilakoltatás hírétől, és nem tudta máshol elképzelni az életét. “Ezzel a hajóval fog elsüllyedni” - mondta egyikük. Hogy így lett-e, arról nem tudni, de az biztos, hogy a St Agnes Place-en nem maradhatott tovább. (Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
Az utcában még egyébként ezután is maradt néhány házfoglaló, őket végül 2007 áprilisában lakoltatták ki, miután a rendőrség újabb drograzziát tartott a helyen. Az épületeket azóta lebontották, és ma már a St Agnes Place-en
luxuslakásokat hirdetnek jómódú családoknak.
(Fotó:
Photofusion / Getty Images Hungary)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon