Jeruzsálem, az örök puskaporos hordó

GettyImages-458448050
2017.12.09. 16:46 Módosítva: 2017-12-09 21:57:26

Pénteken újabb tüntetések voltak Jeruzsálemben, Ciszjordániában és a Gázai övezetben is, miután Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként, és megígérte, hogy az amerikai nagykövetséget is oda fogják átköltöztetni.

Iszmáil Haníja, a Gázai övezetet uraló Hamász vezetője egy harmadik intifádára szólított fel a bejelentés után, és sátáninak nevezte az amerikai-izraeli szövetséget. Először csak kisebb zavargások és összecsapások voltak, de pénteken már egy, más források szerint két palesztin meghalt, miután köveket dobáló, autógumikat felgyújtó tüntetők csaptak össze a gumilövedékeket, könnygázt, vízágyút és éles lőszert is bevető izraeli biztonsági erőkkel. Több százan megsebesültek, a CNN szerint közülük 50 embert kellett kórházba szállítani.

Pénteken három rakétát is átlőttek Izraelbe a Gázai övezetből, az izraeli légierő válaszul a Hamász gázai fegyverraktárait bombázta. Két ember meghalt. Az összecsapások szombat reggel is folytatódtak palesztinok és izraeli katonák között.

Több ezren tüntettek pénteken Jordániában, Egyiptomban, Irakban, Libanonban, Pakisztánban, Törökországban és Iránban is a palesztinok mellett. Indonéziában, Malajziában, Pakisztánban és Afganisztánban is voltak megmozdulások a helyi amerikai nagykövetségek előtt.

Palesztin tisztviselők szerint Trump bejelentése miatt az Egyesült Államok nem megfelelő közvetítői szerepre a békefolyamatban, és volt, aki jelezte, nem látnák szívesen Mike Pence alelnököt, aki decemberben keresné fel a palesztin területeket. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken azt valószínűsítette, hogy a bejelentése ellenére két éven belül még nem költözik át ténylegesen is a nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe.