Orbán vejének árnyékából szólnak a mindennapi emberek

Binges Viktória Londonban él, Angliában végezte a fotós tanulmányait is. Egy éve foglalkozik fotózással, leginkább a maga fény és mint koncepció, mint szimbólum érdekli. Egyszerre két projekten dolgozott kint, az egyik egy portrésorozat, amelyben az alanyokat utcai lámpák világítják meg, a másik pedig egy kolorizmussal foglalkozó társadalmi projekt. Ebből a kettőből jött az ötlet, hogy eliosos lámpákat használjon egy egyszerre portré- és társadalmat érintő sorozathoz. "Én is nyomon követem a politikai történéseket, és a tehetetlenség szinte megőrjít. Azoknak készült ez a sorozat, akik ki mernek állni magukért, egymásért, másokért egy olyan országban is, ami árnyéka annak, ami volt, ami lehetne. Nagyon nehéz volt alanyokat találni, mert nagyon sokan félnek, nemcsak maguk miatt, hanem félnek, ha ők bevállaljak a véleményüket, családjuk kerülhet bajba. Majdnem feladtam, mivel szorított az idő, de a Migration Aid sajtótájékoztatója után, úgy döntöttem, megcsinálom, és ezzel a magam módján, tisztelgek a bátrak előtt" - meséli Binges a projektjéről, aminek az Árnyékország nevet adta. Az alanyok mind hétköznapi emberek, akik felvállalták az arcukat, és a projekt honlapján beszéltek az Elios-ügyről és arról, milyennek látják a mai Magyarországot.