Terhesek vagyunk, a férjem meg én

Az orosz származású, Izraelben élő fotósnak, Alexander Mendelevich-nek egy ponton elege lett abból, hogy “szép” fotókat készítsen. A pályája elején, ahogy mesél róla a honlapján, egymás után lőtte az úgynevezett "szép" képeket, amik nem is nagyon szóltak másról, mint arról, hogy szépek, legfeljebb kicsit szürreálisak voltak. És miközben így fotózott, folyamatosan olyan érzése volt, hogy ugyanazt a hibát ismétli, valami fontosról megfeledkezik. A jeruzsálemi művészeti akadémián tanultak mozdították ki innen. Most a fotóművészetéhez szerinte a kulcsszó: csodálkozás. A képein minden egyszerre tűnik valódinak és mesterségesnek, sok kérdést tesz fel, de válaszokat szinte egyáltalán nem ad. A  fotói, azt mondja, egyfajta általános emberi állapot dokumentációi.

Látott mostanában terhes nőt magazinban? És a Facebookon? Elterjedtségben még ugyan lemarad a várandósfotózás az esküvői fotózás mögött, de ahogy Dunát lehet rekeszteni a sok, fa mögül kikukucskáló ifjú párral és felakasztva várakozó meseruhával, úgy ennek a zsánernek is rég kialakultak már a maga kliséi. A leendő anya gömbölyödő hasán nyugtatja a kezét. Lesütött szemmel, sejtelmesen, boldogan mosolyog. Hosszú ruhájának könnyű anyagát meglibbenti a szél. De akár ilyesmiben utazik valaki, akár ennél egy kicsit egyedibb, a terhesség azért klasszikusan olyan téma, amiről “szép” fotókat szokás készíteni. Mendelevich kivétel: ő pontosan ezt akarta meghaladni.

A fotós fennakadt azon, hogy milyen óriási a különbség a terhesség valósága és aközött, amit a média fősodra és a Facebook, az Instagram mutatnak. Az utóbbiból egyszerűen kimarad rengeteg különböző érzelem és érzet, amivel a terhesség jár. A hagyományos terhesfotózás idealizált, rózsaszín világába nem fér bele például az a tény, hogy a várandósság vége felé kész kínlódás tud lenni a legegyszerűbb hétköznapi művelet is, mondjuk egy láb leborotválása.

Mendelevich-nek nincs gyereke, ő maga nem kísért végig apaként terhességet, de olvasott, figyelt és beszélgetett párokkal, írta az Indexnek. Szerinte a terhesség próbatétel mindkét szülő számára, a folyamaton együtt mennek keresztül, és ő mindkettejük érzeteit, tapasztalatait szerette volna megmutatni a képein. Mielőtt azt gondolnánk, hogy az apákkal azért olyan sok dolog nem történik, főleg fizikailag nem: de bizony történik, egész gyakran. Vegyük például a legáltalánosabbat: a hízást. Egy 2009-es, 5000 fős brit kutatás szerint a férfiak átlagosan 6,35 kilót szednek fel a partnerük terhessége alatt. A negyedük arra is rákényszerült, hogy kispapa ruhatárat szerezzen be, miután már nem bírták beleszuszakolni magukat a régi holmijaikba. Az okok nem olyan rejtélyesek, ha jobban belegondolunk. A felmérésben megkérdezett apák 41 százaléka mutogatott arra, hogy a szokottnál több nassolnivaló volt a háznál. A negyedük pedig azt állította, direkt ettek többet, hogy a partnerük ne érezze olyan pocsékul magát a saját súlynövekedése miatt.

Az előző képen a nő kezében szorongatott tekercs vécépapírral, illetve az így megidézett kellemetlenségekkel szemben a terhesség alatti kívánósság nem tabu, kivéve talán, ha tényleg nagyon gusztustalan az az étel. Többnyire azért nem az. A terhesvitaminokkal foglalkozó brit Pregnacare cég kutatása szerint a nők 67 százaléka tapasztalt kívánósságot a terhessége alatt. 1400 anya válaszai alapján a leggyakrabban vágyott étel a csokoládé, a gyümölcs és a jégkrém. Az élvonalban szerepelt még a süti, a pizza, a hamburger, a csipsz, a sültcsirke és a szénsavas üdítő is. A hal is felfért a top 20-as listára, de csak az utolsó helyre. Halfejről nem volt szó a felmérésben, de említés szinten előkerült azért pár bizarrabb étel. A kecsappal kevert reszelt répa ötlete például elég gyomorforgató.

A kívánósság egyébként az egyik olyan terhességi tünet, ami az apáknál is megjelenhet. Van még egy csomó ilyen: szorongás, hangulatingadozás, fáradékonyság, fog-, fej-, has- és hátfájás, alvászavarok, puffadás, émelygés, koncentrációs zavarok. Ezek között akad, amit józan paraszti ésszel is könnyű megmagyarázni: például egy hányást nem nehéz összehozni, ha az ember a stressz miatt össze-vissza eszik, és a tetejébe még szorong is. Az ilyen-olyan fájdalmak megjelenése már titokzatosabb. A terhességi tünetek leendő apáknál való megjelenését Couvade szindrómának hívják. Az elnevezés a fészket rakni jelentésű francia “couver” szóból ered. Couvade szindrómáról akkor beszélnek, ha a tüneteket sem betegséggel, sem sérüléssel nem lehet magyarázni. Orvosi értelemben nem számít sem fizikai, sem pszichikai rendellenességnek.

A Couvade szindróma az első trimeszterben szokott megjelenni, a másodikban eltűnik, hogy aztán a harmadikban újult erővel visszatérjen. A jelenség magyarázatára több teória is van, egységes tudományos álláspont nincs. A kingstoni egyetemen pszichológiát tanító Arthur Brennan 2014-es cikkében összeszedte a főbb elméleteket. A pszichoanalízis egyik magyarázata például abból indul ki, hogy a férfi megirigyli a nő képességét az új élet teremtésére. A másik pszichoanalatikus modell szerint a férfi riválist lát a születendő gyerekben az anya figyelméért folyó versengésben, a Couvade szindróma ez esetben jótékony, mert lehetővé teszi, hogy az apa az anyával azonosuljon, és ez megerősíti a védelmező ösztönt mind a nő, mind a baba irányába. Aztán ott van a pszichoszociális elmélet, ami arra fókuszál, hogy társadalmunkban a férfi háttérbe szorul a felesége terhessége alatt, főleg az első gyereknél, a különféle nyavalyákkal viszont magukra tudják irányítani a figyelmet. Arra is vannak adatok, hogy hormonoknak is lehet köze a Couvade szindrómához, de egyelőre kevés az erre irányuló kutatás.

“Számomra nyilvánvaló, hogy a fotózás régóta több mint csak a “pillanat elkapása” és manapság intenzív beavatkozást igényel a fotóstól” - írja Mendelevich a projekt kapcsán. Az ábrázolás szerinte egyfajta keresztezése a csalásnak, az elrejtésnek és a valós dokumentálásának, az igazság pedig valahol a kettő közt van. A fotózás az előkészületekkel, szünetekkel együtt olyan két óráig tart nála, a modellek elfáradnak és van idejük hozzászokni ahhoz, ami történik.

A kutatások szerint azok a férfiak, akik tudatosabban készülnek a szülői szerepre, bevonódnak a terhességbe, például elkísérik a partnerüket születésfelkészítő órákra, jobban ki vannak téve a Couvade szindrómának. A fejlett országokban egyébként világszerte ismerik a jelenséget, de a gyakoriság változó. Egy svéd kutatás például azt hozta ki, hogy az első gyereküket váró párok 20 százalékánál  érintett a férfi, Amerikában 25 és 52 százalék közé mértek különböző kutatások. Thaiföldön 61 százalékot becsültek, de itt figyelembe vették a nagyon enyhe tüneteket is.

Mendelevich modelljei a barátai, ismerősei közül kerültek ki, de a fotós szerint a tapasztalatai azt mutatják, hogy lehettek volna akár idegenek is. Ahogy az Indexnek írta: folyamatról van szó, olyanokat fotóz, akik látták már a munkáit, akikkel találkozott, legalább egyszer beszélgetett már. Ez a projekt néhány olyan barátjával indult, akik éppen várandósok voltak, ő pedig felajánlotta, hogy fényképeket készít róluk. De már ezelőtt is foglalkoztatta, hogyan lehetne újféle családi fotókat készíteni, olyanokat, amelyek a családtagok közötti kapcsolatokat többféle érzelmi állapotban is láttatják, nemcsak azt, ami amúgy elfogadott, nemcsak az idillt.

Mikor arról kérdeztük, gondolt-e arra, hogy a projektet a szülés pillanatára is kiterjessze, Mendelevich azt írta: persze. Szülés, növekedés, második szülés, a felnőtt gyerekek kirepülése, a szülők öregedése, az unokák megszületése: bőven vannak ötletei még családi portrékhoz. Rengeteg részletből, rengeteg helyzetből lehet szerinte fotótéma “az élet örvénylésében”. Ahogy írta, egyelőre “logisztikai okokból” nem jutott hozzá a megvalósításhoz.