Őszinte sportőrület a posztszovjet viszonyok között
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!A 37. Magyar Sajtófotó Pályázaton a legjobb sportsorozatot Zoltai András készítette. Az esély – Posztszovjet sportörökség Örményországban című sorozattal egy kis időutazást is tett, a lerongyolódott létesítmények és az ódivatú edzésmódszerek a múltba repítenek vissza minket.
Zoltai András szabadúszó fotográfus, a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél végzett fotóriporterként, a dokumentarista fotózás érdekli. 2018-ban elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíját is. Örményországba családi indíttatásból is utazott ki, ősei között erdélyi örmények is voltak. Pár éven át mindig visszatért és ismerkedett az országgal és az emberekkel amíg a téma megtalálta.
„Egyszer belefutottam egy csarnokba, ahol éppen edzettek, megfogott, hát ez nagyon jó, mondtam magamnak. Egyből tudtam, hogy ezt kell csinálnom, végül tavaly januárban fogtam neki a projektnek.”
Gagik Xacikjan többszörös ifjúsági országos tornász bajnok várakozik a tréningje előtt a kétszeres olimpiai bajnok Albert Azarjanról elnevezett csarnokban. (Fotó: Zoltai András)
Gagik Xacikjan többszörös ifjúsági országos tornász bajnok várakozik a tréningje előtt a kétszeres olimpiai bajnok Albert Azarjanról elnevezett csarnokban. (Fotó: Zoltai András)
A török határhoz közeli Jrarat faluban edzenek a jövő reménységei.
Innen származik és edz a mai napig Szimon Martiroszjan, aki 2018-ban nyert aranyérmet az asgabati súlyemelő-világbajnokságon, világrekordot felállítva. A falon a világversenyekről hazahozott rajtszámai láthatóak. (Fotó: Zoltai András)
Innen származik és edz a mai napig Szimon Martiroszjan, aki 2018-ban nyert aranyérmet az asgabati súlyemelő-világbajnokságon, világrekordot felállítva. A falon a világversenyekről hazahozott rajtszámai láthatóak. (Fotó: Zoltai András)
Örményország második legnagyobb városában, Gyumriben hagyománya van a sportoknak, rengeteg bajnok származott el innen. A képen látható csarnokban edzett a legutóbbi olimpián birkózásban aranyérmet szerző, Jegesmedve becenévre hallgató Artur Aleksanyan. A helyiek szerint a sportolóik szívósabbak a tengerszint feletti 1500 méter magasan fekvő város tiszta levegőjétől. (Fotó:
Zoltai András)
A fotós az Örmény Olimpiai Bizottsággal is felvette a kapcsolatot, hogy milyen helyeket, sportlétesítményeket lenne érdemes bejárnia. Az egyik szakosztály elnöke fogadta, aki helyi szokás szerint csokival, mandarinnal és konyakkal is kínálta a füstös, bőrfoteles irodájában, már ott is megidézve a múltat, az elvtársi időket.
Metsamor sportkomplexumát Örményország egyetlen atomerőműve mellé építették a 80-as években, azzal a szándékkal, hogy ez legyen az örmény sport központja. A Szovjetúnió összeomlásával ez a terv meghiúsult. A megnyitása óta sosem volt felújítva, de az edzések a mai napig folynak. (Fotó: Zoltai András)
Metsamor sportkomplexumát Örményország egyetlen atomerőműve mellé építették a 80-as években, azzal a szándékkal, hogy ez legyen az örmény sport központja. A Szovjetúnió összeomlásával ez a terv meghiúsult. A megnyitása óta sosem volt felújítva, de az edzések a mai napig folynak. (Fotó: Zoltai András)
Ahogy mindenhol, Örményországban is a futball a legnépszerűbb sportág. Az örmény válogatott nem túl erős, de már Premier League-futballistát is adtak, Henrik Mihtarjan az Arsenalban játszik. A futball után azok a sportok következnek, amelyek a szovjet időkben voltak erősek. A súlyemelés, a birkózás, a boksz, a torna és a vívás. Zoltai elsősorban ezekre volt kíváncsi. Mindegyikben elég erős a versengés, kis falvaktól a nagyvárosokig mindenütt pörögnek a versenyek. (Fotó:
Zoltai András)
„Valamiben ki kell élniük a nemzeti öntudatot. Mivel nagyon szegények, sokaknak csak a sport maradt. Ha egy fiatal sikereket ér el, akkor kiemelkedhet a szegénységből, nagy lehet a társadalmi megbecsültsége, egy kollektív siker részese lesz. Őszinte a sportőrület, ha hétköznap reggel van egy iskolai súlyemelőverseny, akkor is ott van a fél falu nézőként. Nem tudom, mennyit keresnek például az edzők, de mindig azt éreztem, hogy egy fillér fizetés nélkül is csinálnál, ez az életük. A kudarcokat is nagyon mélyen megélik a tanítványukkal.”
Ashot Gasparyan, szenior edző mutatja be tanítványainak a gyakorlat helyes elvégzését. (Fotó: Zoltai András)
Ashot Gasparyan, szenior edző mutatja be tanítványainak a gyakorlat helyes elvégzését. (Fotó: Zoltai András)
Az örmények büszkék sportsikereikre, összesen 88 olimpiai érmet nyertek, igaz ebből csak 14 olyan, amit Örményországnak szereztek, a többségét még a szovjet időkben nyerték, vagy Örményországból elmenekült örmények más országok színeiben. A sportot állami szinten is támogatják, de ez egyáltalán nem jelent gazdagságot és szuper feltételeket. Az olimpiai bizottságnak van egy központi edzőtábora Tsaghkadzorban, ami viszonylag modern, de sok sportoló még mindig hazajár edzeni oda, ahonnan indult. A körülmények nem nagyon izgatják őket, hiszen egész életükben ahhoz szoktak hozzá. (Fotó:
Zoltai András)
A fűtésrendszer hiányában körbefóliázták az edzőtermet Vanadzorban, ahol csak egy kis kályha fűt. A hideg sem akadályozhatja a gyerekeket az edzésben. (Fotó:
Zoltai András)
„Az összes nagyvárosba elmentem, voltak terveim, de ha kaptam egy fülest, akkor kis falvakba is betértem. Ad hoc dologgá vált, hogy hova mentem. Kietlen vidékeken, sokszor városszéli kis sportiskolákban, csarnokokban voltak versenyek. Másfél hónapig csak jártam a városokat. Szeretek egyedül utazni, csak úgy beleesni a szitukba, jobb oroszul makogni egy taxisofőrrel, mint a Google-lel kiszámolni előre mindent. Úgy szép, ha van véletlenszerűség. Volt, hogy egy kávézóban mondta a pultos csaj, hogy a 6. számú általános iskolában pont súlyemelőbajnokság megy.” (Fotó:
Zoltai András)
Bár van egy-két jobb csarnok, mint a kétszeres olimpiai bajnok tornász Albert Azarjan terme, de nem ez az általános. A fűtetlen, bevilágítatlan, omló vakolatú és padló nélkül termek megszokottak, évtizedek óta rohadnak a sportlétesítmények, amelyek még a szovjet időkből maradtak meg. A fotós azzal is találkozott, hogy tornászgyerekek saját maguk varrták a szőnyegeket edzésen. „Voltam egy vívóedzésen, ahol folyamatosan cserélgették a felszerelést. A gyerekeken lógott a felnőttekre szánt vívóruha.” (Fotó:
Zoltai András)
A jobb helyeken elég nagy figyelmet kapnak a gyerekek, 5-6 fős csoportokra jut egy-egy edző. Az is gyakori, hogy aktív világbajnokok tartanak edzéseket. Délelőtt maguk edzenek a válogatottal, aztán ott maradnak tanítani délutánra. Persze ezért külön pénzt is kapnak, de így is elég nagy motivációt adnak jelenlétükkel. (Fotó:
Zoltai András)
Az ifjúsági versenyek jelentik az első kiugrási lehetőséget a fiatal birkózók számára. Egy itt elért kimagasló eredményre felfigyelhetnek a válogatottnál is, és kiemelhetik őket. (Fotó:
Zoltai András)
A nevelési módszerek elég kemények, a fizikai fenyítés és büntetés is megszokott. „Ha valaki például mérlegelésen nem hozza a súlyát, annak elkapják a grabancát, nem azok simogatós edzők. A Mauglinak nevezett tornász még csak 11 éves, de saját edzője van már, 4-5 órán át is gyötrik, és egy apró hibáért is már üvöltenek vele. Ugyanakkor szinte apa-fiú kapcsolat van a gyerekek és az edzők között. Szinte mindennap találkoznak, egymás sikeréért küzdenek. Mindkettejük számára megbecsülést és dicsőséget jelent egy-egy siker” – mondta Zoltai. (Fotó:
Zoltai András)
A fotós úgy érzi, még csak félmunkát végzett a sorozatával, ő egy állapotot rögzített, de ennél többet szeretne. „Ezek a sportemberek teljesen megnyíltak előttem, már ismerősként üdvözöltek a versenyeken, érezték, hogy akkor akarok valamit ezzel. Vissza akarok adni nekik valamit, szeretném, ha a fotósorozatomra felfigyelnének olyanok is, akik esetleg segíthetnek nekik. A örmény népirtás miatt több diaszpóra is kialakult, talán egy amerikai-örmény milliomos is áldozna a sportra.” (Fotó:
Zoltai András)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon