Mosómedve-bandita és élőhalott rovar az év természetfotói között

Meglepően kevés kép szól ökológiai katasztrófákról és a természet pusztításáról az év természetfotói (Wildlife Photographer of the Year) nyertesei között, viszont annál több a gyönyörű és a cuki felvétel kölykeire vigyázó, tökéletes rejtekhelyéről kikukucskáló mosómedvékről, szokatlan menedéket választó csukáról vagy burjánzó őserdőnek tűnő hínárrengetegről, és még a sokkoló, drámai képek között is több van, amelyik nem az emberi beavatkozás miatt vág gyomorba.

Mégis, ha jobban benézünk a képek mögé, ha nem is a legnyilvánvalóbb formában, szeméttengerekkel és plasztikóceánokkal, de azért idén is sokszor ott húzódik az ember térnyerése a természettel szemben: ott van ez a szokatlanul dühödt víziló brutalitásában, az ember és a bálna barátságos viszonyának szokatlanságában, vagy akár csak abban, hogy egy jól sikerült gepárdos kép aláírása hidegen közli a tényt, milyen kevés él már ebből a fajból a természetes környezetében. Az egyik kép címe Szégyenfal – de ez a válogatás most nem csak erről szól.

A mászó halott (The climbing dead). A páfrányba kapaszkodó zsizsik üresen csillogó szeme tényleg a halálról árulkodik. Az elpusztult állat azonban élőhalottként viselkedik egy „zombi gomba” fertőzése miatt; a torból kinövő antennák ennek a gombának a termőtestei. A parazita még a zsizsik életében kezdett el terjeszkedni a testében, aztán átvette az uralmat az állat izmai felett, és mozgásra kényszerítette, hogy a gomba számára megfelelő magasságba másszon, és ott aztán erősen megkapaszkodjon a növényben. A rovar belsőségeivel táplálkozó gomba itt megnőtt, a termőtestek tetején látható kapszulákból pedig a fénykép elkészítésének másnapjára már kiszabadultak az újabb rovarokat megfertőző spórák, a gomba pedig kiszáradt. (Fotó: Frank Deschandol / Wildlife Photographer of the Year)

Édesvízi rengeteg (The freshwater forest). Az idei válogatás talán leginkább csalóka fotója: nem, a képen nem egy erdő látható. A fotós a svájci otthonához közeli Neuchâtel tó fenekén készítette a felvételt a víztükör felé törő hínár-dzsungelről. A vékonyka „fatörzsek” ugyanis az Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában őshonos füzéres süllőhínárhoz tartoznak, amely olyan sűrűre nő a tavakban és lassú áramlású vizekben, hogy az árnyékával kiszoríthat más fajokat is. (Fotó: Michel Roggo / Wildlife Photographer of the Year)

Az élet körforgása (Circle of life). A fekete-fehér fotón köröző makrélák (Caranx sexfasciatus) hatalmas, 25 méteres kört alkotnak egy Vörös-tengeri öbölben, az egyiptomi Ras Mohammad nemzeti parkban. A halak a párosodás előtti randevús szertartásként keringenek így, de a dolog már csak a ragadozók elleni védekezés gyanánt se rossz. Csak egy ragadozó dolgát könnyítik meg vele: az emberét, ilyenkor ugyanis könnyebb kifogni a halakat. De nem itt: ebben a nemzeti parkban tilos horgászni. (Fotó: Alexander Mustard/www.amustard.c / Wildlife Photographer of the Year)

Kézzelfogható bizalom (Touching trust). Egy fiatal és kíváncsi szürke bálna viselkedik szinte kutyamódra barátságosan egy turistával, aki egy hajóról nyújtotta ki felé a kezét. A nyugat-mexikói Baja California öblében nem ritka a hasonlóan bizalmas bálnaviselkedés: a borjak örülnek egy kis hátvakarásnak vagy fejsimogatásnak. De az itteni helyzetnél a valóság sokkal szomorúbb: ez a lagúna gyakorlatilag egy bálnamenhely, mivel a bálnavadászat a szürke bálnát is a kihalás szélére sodorta. (Fotó: Thomas P. Peschak / Wildlife Photographer of the Year)

Medúzababa (Jelly baby). Fiatal csuka pislog egy kis medúza „gyomrában” a francia-polinéziai Tahitinél. De nem kell semmi rosszra gondolni, a hal önszántából választotta ezt a menedékhelyet éjszakára, mivel máshol nemigen tud elrejtőzni a nagyobb ragadozók elől a nyílt vízben, így ez a „rejtekhely” arrafelé teljesen bevettnek számít. A csuka vélhetően immunis a medúza csípésére, azt viszont nem tudni, a medúza is profitál-e valamit ebből a különös együttműködésből. (Fotó: Fabien Michenet fmichenetyahoo / Wildlife Photographer of the Year)

A hajháló-báb (The hair-net cocoon). A kép nem egy esőerdőben vagy egy sziklán készült, hanem egy vécé falán, pedig a hernyóknak inkább azok lennének a megszokott helyei a bebábozódásra és arra, hogy aztán éjjeli lepkévé váljanak. De ennek a példánynak pont a vécé fala tetszett meg, és itt „épített” finom hálóból szőtt selyemgubót magának. A gubónak elvileg néhány ragadozó ellen védelmet kell biztosítania, de azért kőkemény védelemről nincs szó. A lárva a gubóban selymet bocsát ki, és – ahogy az az elfordított kamerával készült képen (nem) látható – szinte láthatatlan szálakkal függeszti fel magát, hogy aztán bebábozódjon. (Fotó: Minghui Yuan / Wildlife Photographer of the Year)

A szerencsés betörő (Lucky break). Banditaképű mosómedve kandikál ki egy 1970-es Ford Pinto ablakán lévő törésből a kanadai Saskatchewan egy elhagyatott farmján, miközben a hátsó ülésen az öt kölyke játszadozik. Az autó a tulajdonosnak már nem kellett, a mosómedve viszont semmilyen kereskedésben nem találhatott volna jobbat, mivel a szélvédőn a törött üveg szélei tompák, a lyuk pedig nem elég nagy ahhoz, hogy beférjen rajta a legfőbb ellensége, a prérifarkas, márpedig ez a lyuk az egyetlen bejárat az autóba. A fotós már évek óta, minden nyáron erre a pillanatra várt: a szerencsés estéjén épp elég hosszú ideig nézelődött az anyuka a lyukból kidugott fejjel ahhoz, hogy a kép végre elkészülhessen, mielőtt átpréselte magát rajta, és elindult élelmet keresni a kölykeinek. (Fotó: Jason Bantle / Wildlife Photographer of the Year)

Szégyenfal (The wall of shame). Csörgőkígyók lenyúzott bőrei egy fehér falra szegezve, mellettük a büszke gyilkosok aláírt, véres kézjegyeivel: a texasi Sweetwater évről évre megrendezett mulatságának fő látványossága ez. A helyiek ősszel benzinnel öntik ki téli odúikból a csörgőkígyókat, hogy aztán több tízezret gyűjtsenek be az állatokból; már ez az eljárás is be van tiltva az USA több államában, nemhogy az, ami utána jön. A fesztivállátogatók szórakoztatására lefejezik a kígyókat, és aki eleget fizet, maga nyúzhatja le a bőrt a megcsonkított testekről. A fesztivál támogatói szerint minderre az emberek, háziállatok és a lábasjószág védelme miatt van szükség, az ellenzők szerint viszont az egész káros az ökoszisztémára, ráadásul embertelen is. A fotóst az döbbentette meg a leginkább, hogy több kézjegy gyerekeké volt a falon. (Fotó: Jo-AnneMcArthur / Wildlife Photographer of the Year)

Kutyákkal civakodó nagymacska (Big cat and dog spat). Hiába, a macska az macska, a kutya meg kutya – már csak egy egér hiányzik a képről, hogy teljesen legyen a rajzfilmes mókatár. A dél-afrikai KwaZulu-Natalban készült kép egy ritka találkozást örökít meg egy gepárd és egy falka afrikai vadkutya között. A kutyák egy varacskosdisznót üldöztek – amely a kép készítése előtt már sikeresen meglépett –, amikor összefutottak a nagymacskával. Eleinte nem volt ilyen feszült a helyzet, de amikor a falka mind a 12 vadkutyája megérkezett, a kutyák felbátorodtak, és körbevették a fújó, lesunyt fülű gepárdot. Végül nem került kenyértörésre a sor: miután a kép elkészült, a gepárd elmenekült. A két állatfaj találkozása már csak azért is ritka, mert mindkettőből csak 7-7 ezer él már természetes élőhelyén. (Fotó: Peter Haygarth / Wildlife Photographer of the Year)

Ha a pingvinek tudnának repülni (If penguins could fly). Hiába úszik minden pingvin közül a leggyorsabban a víz alatt, ennek a szamárpingvinnek a levegőben kellett volna teljesítenie, miután megtámadta egy leopárdfóka. A fotós pedig eddigre már elő is készítette a fényképezőgépét, számítva arra, ami tényleg történt, mivel a pingvinnel ellentétben ő látta a vízben járőröző fókát, amely még az ő gumicsónakja is elúszott a vacsorája felé közeledve. A pingvin az első alkalommal még sikerrel megmenekült, de aztán macska-egér játék kezdődött, mivel a leopárdfókák a macskákhoz hasonló módon hajlamosak a megölése előtt játszani az áldozatukkal. Ez történt még jó negyed óráig is ezzel a pingvinnel, mielőtt a fóka végre megette volna. (Fotó: egdelalamogmail.com / Wildlife Photographer of the Year)

Utolsó lélegzet (Last gasp). Egy újszülött, mindössze néhány napos víziló próbált minél közelebb maradni az anyjához, amikor a semmiből előbukkant egy hím a zimbabwei Kariba tóban, és felmarta, hogy megölje, miközben a kétségbeesett nőstény végignézte az egészet. Az ilyesmi ritka, de nem példátlan a hím vízilovak között, és főképp amiatt a stressz miatt történhet meg, amit az állat a tavak kiszáradása miatti túlzott tömegben érez, amikor egyre kisebb helyre szorul ugyanannyi állat. Indok lehet az is, hogy a hím a nem tőle származó utód megölésével akarja elérni, hogy a nőstény párosodjon vele. (Fotó: Adrian Hirschi / Wildlife Photographer of the Year)

Lazulás a lombsátorban (Canopy hangout). A 11 és 14 év közötti gyerekek versenyén díjazott képen – a narancsszínű bundából és a háton húzódó sötét csíkból láthatóan – egy felnőtt, hím füstös háromujjú-lajhár szerepel természetes környezetében és természetes lomhaságában, a panamai Soberanía nemzeti parkban, egy cecropia fán. A lajhár egyébként szép lassan, de azért néha meg is mozdult, hogy újabb és újabb leveleket érjen el és tömjön a szájába. (Fotó: rpgrijalvogmail.com / Wildlife Photographer of the Year)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!