A szén formálta táj, ami egyik napról a másikra tűnt el

Az 1944-es születésű John Myers az egyetemen művészetet tanult, és a hetvenes évektől főleg realista szociofotózással foglalkozott az angliai középnyugat iparvidékén. Sokat dolgozott a saját környékén, Stourbridge alvóvárosi negyedében, és az eggyel urbánusabb Dudleyban, miközben ahogy a Guardiannak mesélte, a legtöbb időt azzal töltötte, hogy „kizárja az őt körülvevő világ unalmasságát és szörnyűségét”. Ez a kijelentés erős kontrasztban áll azzal, amilyen érzéseket egyébként a képei keltenek: a realista-dokumentarista fotók látásmódja nemhogy kizárná, inkább nagyon direkt, sallangmentes módon mutatja meg a valóságot. 

De ezzel együtt igaz az is, hogy a sablonosság és reménytelen unalom érzését figyelemreméltó érzékkel adja át a fotóiban. Külvárosi sorozatán belül markáns vonalat képviselnek az úgynevezett „unalmas képek”, amelyeken Myers banális tárgyaket és üres, már-már posztapokaliptikusnak, de tartalmas emberi életre mindenképpen alkalmatlannak látszó tereket tár a néző elé.

Myers érdeklődése a kietlen szuburbiák után a nyolcvanas évek elején fordult a szén formálta középnyugat (west midlands) ipari negyedei, és az ott dolgozó bányászok, kohászok, téglagyári munkások felé. A helyi munkásosztályról és a gyárakról készített képeit, amelyek most egy albumtrilógia zárókötetként nyomtatásban is megjelennek, egy régimódi Gandolfi kamerával vette fel; kizárólag természetes fénnyel és hosszú záridővel dolgozott, ami megkapó részletgazdagságot eredményezett.

„Nem emlékszem, eredetileg miért kezdtem el ezt a fotósorozatot. Az 1980-as évek elejére jellemző szorongás, felfordulás és gazdasági káosz nyilván önmagában is elég indok volt – de csak mostanában jöttem rá, hogy a maguk visszafogott és befejezetlen módján ezek a képek a brit táj és társadalom elmúlt fél évszázadának egyik nagy változását örökítették meg: az ipar végét és a raktározás, a logisztika, a kereskedelem, az aszfalt felemelkedését.” (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

Black Country – így hívják Anglia középnyugati részén azt a területet, ami az ipari forradalom kezdete óta a bányászat és a klasszikus nehézipar központja volt az országon belül. Myers tudtán kívül az utolsó pillanatot kapta el, amikor még volt lehetőség megörökíteni az itteni szénpor borította, indusztriális tereket és klasszikus melós életformát. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

Margaret Thatcher 1979-es megválasztásától kezdve ugyanis elindultak azok a folyamatok, amelyek végül meglepően hamar elvezettek a tömeges gyárbezárásokig. A Vaslady (és Ronald Reagen) fémjelezte világpolitikai korszak a világkereskedelem felpörgését, a piacok liberalizációját, a szakszervezetek befolyásának letörését hozta. A globalizáció előtti falak lebomlásával az ipar kiszervezhető része elvándorolt a jól szervezett munkássággal rendelkezdő, fejlettebb országokból, mindez drámai sebességgel hozta magával a Black Country évszázados arculatának eltűnését. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

„A képeim elkészülte utáni pár évben hihetetlen ütemben mentek csődbe vállalatok és romboltak le gyárakat. Az itt élő emberek az ipari forradalom óta megszoktak egy bizonyos életformát, amelynek része volt a biztos munka és a jó fizetés – aztán egyszer csak arra ébredtek, hogy mindez egyik pillanatról a másikra összeomlott.” (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

A középnyugat iparvárosait azért érintette még más ipari körzeteknél is durvábban a gazdasági fordulat, mert az itteni gyárépületek nem voltak ideálisak más felhasználásra. Az észak-kelet-angliai hajógyárak és kikötők, vagy a manchesteri malmok és textilüzemek könnyebben kaphattak új funkciót például raktárépületekként, a fekete ország kisléptékű gyártásra szakosodott üzemeire viszont ingatlanként sem volt igény. Ezért sok épületet egyszerűen ott hagytak üresen pusztulni, majd ledózeroltak, és a városok megszokott arculata pár év alatt teljesen átalakult. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

„Az igazi sokk maga az új táj volt, ami ebből kiemelkedett. A raktározás, logisztika, kereskedelem, az ipari parkok és az aszfalt világa”, meséli Myers azt sugallva, hogy az itt élő emberek még mindig szenvednek az emberi lépték hirtelen elvesztésétől. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

De a fotós benyomásainál kézzelfoghatóbb bizonyítéka is van annak, hogy a Black Country máig nem mászott ki a nyolcvanas évek romjai alól. A munkanélküliség a gyárbezárások időszakában a legsúlyosabban érintett területeken 20 százalék fölé ment, a negatív csúcsot Brierley Hill érte el 25 százalékkal a Round Oak Steel Works bezárásakor, és a térség nagy részében még manapság is az országos átlag felett áll. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

A települések többségét ott találjuk az Egyesült Királyság leginkább deprivált közösségei között, nem csoda, hogy a helyiek nem lelkesednek az olcsó munkaerőt jelentő kelet-európai bevándorlókért, kiéleződtek az etnikai feszültségek és a 2016-os brexitnépszavazáson a Black Countryban közel 70 százalékkal taroltak az EU-ellenes szavazatok. A térségben visszafogott mértékben továbbra is jelen van az ipar, például a Cradley Hill környéki láncgyártó üzemek képében, amelyek a brit hadsereg beszállítóiként maradhattak életben. De a Black Country elnevezést ma már csak az emlékek tartják életben, a szénre alapuló ágazatok – környezeti szempontból szerencsés módon  eltűntek a térségből. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

John Myers az 1980-as évek során hiába küldte el képeit galériáknak, nem mutatkozott rájuk érdeklődés, 1990-től kezdődően nem is fényképezett tovább, kreatív energiát a továbbiakban festésre és egyetemi oktatásra fordította. Először az „unalmas képek” sorozatát fedezték fel, majd tavaly az ipar végnapjait elkapó képeit is kiállították Bolognában. (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

Myers szerint a hirtelen és jóval később jött érdeklődés ugyanakkor nem a véletlen műve: azoknak a brutális hirtelenséggel lezajlott társadalmi változásoknak az öröksége, amelyeknek ezek a képek emléket állítanak, máig ható sebek az érintett régiókban, a britek pedig épp olyan időket élnek, amikor igény támadt annak megértésére, hogy mégis hogyan jutottak idáig. „Az, hogy mi történt 1985-ben Nagy-Britanniában, talán sokat megmagyaráz abból, ami 2019-ben történik.” (Fotó: John Myers / RRB Photobooks)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!