Poklot járva gyógyulnak a joghurtba zokogó anorexiások

Furcsa, ellentmondásokkal teli mikrovilág egy olyan bentlakásos terápiás központ, ahol evészavaros kamaszokat próbálnak gyógyítani. Aki azt hiszi, hogy az anorexia lényege a megfelelni vágyás valamiféle irreális szépségeszménynek, azt egy ilyen helyen a betegség valósága hamar kijózanítja. Örökké fázó, zoknis lábak, kiritkult haj, sorvadás a szájban, szégyellt, taszító titkok és ravasznak gondolt önsorsrontó praktikák, amelyeken az osztozás a barátságokat is szürkére színezi. A dán Marie Hald beköltözött egy nyárra a lengyel Napos ház lányai közé, akik az életükért és a jövőjükért vívnak keserves harcot saját magukkal.

Lengyelország déli részén, egy Malawa nevű faluban áll egy sárga épület, úgy hívják, Napos ház. Itt nyitotta meg egy, a saját lánya betegségét végigszenvedő anya Az élet fája alapítványt vezetve az ország első olyan szanatóriumát, ahol evészavaros, főként anorexiás és bulímiás kamaszokat gyógyítanak. A Napos házba 2015 nyarára beköltözött egy fiatal dán fotós, Marie Hald. Ebből a nyárból született a Malawa lányai képsorozat, amely empátiával, kímélettel, szívszorító törékenységükben is gyönyörűként ábrázolja a ház különleges lakóit. Az anorexia csúfsága ugyanakkor nemcsak a betegség halálos mivolta, nemcsak a szépből ijesztőre forduló soványság: megjelenik ezer hétköznapi apróságban is. Erre a csúfságra az ember, ha egyszer egyike volt a Napos ház (egy másik, budapesti napos ház) lányainak, húsz év távlatából is pontosan emlékszik, jobban, mint bármi másra. És ha alaposan megnézzük Marie Hald fotóinak a részleteit, valami mégiscsak megsejthető ebből is.

Az evészavarokról magyar nyelven például itt találhat hiteles információkat.