Párducmintában és szaténmelltartóban mutatja az utat hazafelé Palvin Barbara

Tombor001

Több mint 15 év után hazaköltözik a legismertebb magyar divatfotós, Tombor Zoltán, és felesége, Tombor Nelli, és ez adta az apropót a fotós 2015 óta megjelenő éves kiadványának, a Supernationnak legújabb számához, ami a Hazafelé/Homeward címet viseli.

A Hazafelé sorozat visszaemlékezés a gyermekkoromra, egyfajta merengés, vizuális meditáció. Az a keserédes, de mégis felhőtlen időszak a hetvenes évek végén, egy múló szocialista rezsim utolsó pillanatai, melyek már csak nyomokban maradtak meg a valóságban és az emlékezetemben is. Nem szándékoztam túlzottan komolykodni ezzel a sorozattal, olyan világot reprodukáltam, amilyenre emlékszem.

Joggal merült fel a kérdés, hogy ennyi idő miért döntöttek úgy, hogy visszatérnek Magyarországra, miközben itthon ezzel ellentétes trend a jellemző.

“Közel kilenc évet éltünk New Yorkban, elég lett, megteltünk vele. A honvágy ritka tünemény, mert egyesül benne az érzés és az érzelem. Jelentős szerepe van a gyermekkorunknak, a kötödésnek szüleinkhez és testvéreinkhez, barátokhoz és még egy csomó mindenhez, amit nem lehet szavakkal elmondani, mert látni és hallani kell, tapintani vagy ízlelni ahhoz, hogy érezzük. Hazatérni biztonság és megnyugvás is egyben, nagyon sok szeretet kaptunk az elmúlt hetekben. Milánóban és New Yorkban is otthon érzem magam a szónak annak az értelmében, hogy jól ismerem mindkettő mozgató elveit és működését, mivel hosszú időt töltöttem ott, megtanultam a nyelvet és beilleszkedtem a kultúrájukba. Ugyanakkor számomra az otthon csak ott lehet, ahol felnőttem és szocializálódtam, ott, ahol az anyanyelvemen beszélek. Az olasz kultúra európai, így sokkal közelebb áll a szívemhez, mint az amerikai, bár mondhatjuk, hogy mindkét helyre kicsit hazajárok” - nyilatkozza Tombor Zoltán.

A fotós persze nem akarja elvenni senkinek a kedvét attól, hogy külföldön is szerencsét próbáljon, sőt.

Hosszú és kemény munka vár mindenkire, aki ki akar mozdulni az otthon biztonságából, viszont olyan tapasztalatokra és tudásra tehet szert, amit idehaza nem lehet megszerezni, mind szakmai, mind önismereti értelemben.

Ő is más emberként tért vissza. “16 év külföldi tapasztalattal és ennek megfelelő ráncmennyiséggel folytatom azt, amit 2003-ban 30 évesen itt hagytam. Budapest ma teljesen más városnak tűnik, egymástól függetlenül változtunk nagyot a másfél évtized alatt. Pestről Milánóba költözni legalább akkora ugrás, mint onnan tovább New Yorkba. Amerika messze van minden értelemben, és számomra mindig egy rideg és idegen hely marad."

A sorozathoz a képek egy része Budapesten, egy része pedig Érden készült, igaz, Tombor Zoltánnak a legtöbb gyermekkori emléke Zánkához kötődik, ahol a családjával a hétvégéket és a nyarakat töltötték. És az emlékek nem feltétlenül éles, könnyen felidézhető pillanatokat vagy történéseket jelentenek, élmények és hangulatok formájában is tovább élhetnek bennünk. “ Ez az időszak valahogy kodachrome színű jelenetekben sejlik fel, pecázás és az etetőanyag savanyú szaga, dinnye és a ragacsos alkarom, figyelni a szúnyogot, ahogy megcsíp, majd agyoncsapni, anyám gondoskodása és feltétel nélküli szeretete. Ha egy fotót kéne választanom a sorozatból, ami a gyerekkorom esszenciáját jelenti, akkor a három színes villanykapcsoló lenne a Tuto lakattal. Ebben a képben sok minden benne van abból az esetlenségből és kissé bárgyú színességből, melyben felnőttem.” Mivel Tombor Zoltán a hetvenes években nőtt fel, ezért ebben a sorozatban nagyon hangsúlyos szocializmus esztétikája.

Akkor a biztonságot és a felhőtlen boldogságot jelentette, ma egy nehezen értelmezhető, nyomasztó és állandó komplexusokkal küzdő világra emlékszem.

Palvin Barbarát azért választotta, mert - amellett, hogy barátok - úgy gondolta, hogy jól megérti majd ezt a miliőt, hiszen közösek a gyökereik.

Izgalmas egy világhírű bombanőt úgy mutatni meg, ahogy ezelőtt még nem volt látható.

A sorozat másik főszereplőjét, Aczél Tuliánt pedig egy castinggal foglalkozó ismerőse mutatta be neki. A projektben egy harmadik magyar fiatal is részt vett, mégpedig Nyári Krisztián lánya, Luca: ő írta a szövegeket a képekhez, és írásaira a Supernation sorozat másik kitalálója, Salát Zalán Péter hívta fel a Tombor Zoltán figyelmét. “Nem kértem tőle mást, minthogy töltsön el néhány napot a sorozattal és írjon mellé bármit, amit gondol. Főként az érdekelt, mi jut eszébe egy mai tinédzsernek az emlékkepéimről. Mivel a Barbara által megformált karakter körülbelül egyidős Lucával, így a szöveg egyfajta vallomásként is értelmezhető, és hitelesíti a történetet.

Tombor Zoltánnak olyan nemzetközi hírességek álltak modellt, mint Sophie Marceau vagy Alicia Keys, és ha gyermekkori álmait követi, akkor valószínűleg ő is a kamera másik oldalán állna. “Kisgyerekként színész akartam lenni vagy énekes, nagyon vonzott a színpad és a szereplés. Gyakoroltam a tükör előtt, jelenetekbe képzeltem magam, beöltözve utánoztam a kedvenceimet. A komédiás a mai napig dolgozik bennem, egyszer biztosan kipróbálom majd éles helyzetben is. A fényképezés először 13 évesen keltette fel az érdeklődésemet, tetszett, hogy én rendezek, figyelnek rám. Aztán néhány év kedvtelés után kezdtem felfedezni a médium esztétikájában rejlő lehetőségeket. A fényképezés mint mélyebb szellemi törekvés csak később, felnőttként kezdett foglalkoztatni."

SZÁMOMRA A FOTÓBAN AZ AZ IGAZÁN ÉRDEKES ÉS MEGKAPÓ, amiT NEM TUDOK NéVEN NEVEZNI, amiT SZAVAKKAL CSAK KÖRÜLTÁNCOLNI TUDOK, DE DEFINIÁLNI NEM LEHET.

Tombor Zoltán ugyan főként divatfotóiról ismert, de más műfajokban (pl. csendélet, tájkép) is alkot, és állítása szerint mindegyik terület más miatt érdekes a számára, egyébként pedig nem szívesen kategorizálja a munkáit, mert úgy véli, a “címkék mindig a sztereotípiákon alapszanak és félrevezetőek”, persze ez nem jelenti azt, hogy a cél ne lenne fontos, sőt, az nagyon sok mindent meghatároz. Hozzátette, ugyan az alkalmazott fotográfiánál kicsit jobban körülhatároltak a lehetőségek, nem lehet annyira szabadon alkotni, mint egy személyes projektnél, de mivel hasonló világítást, kameratechnikát, beállításokat és utómunkát alkalmaz, ezért felismerhető a kézjegye. “A művészek zöménél, idővel kialakul egyfajta kézjegy vagy ‘hangzás', amit nagyban befolyásol a választott téma, illetve a szerző érdeklődési területe is.”

Ami pedig az ihletet illeti, külső inspirációs forrásokra inkább a megrendelésre készülő munkánál támaszkodik. “Azoknál a munkáimnál, ahol a történetmesélés vagy a szabad önkifejezés a cél, ott fontosabbak a nyitott kérdések, az, hogy a fotó jelentését, kontextusát a néző fogalmazza meg egyfajta dialógusban a kép és önmaga közt. A fényképezés leegyszerűsítve talán ennyi: van egy érzésem, és íme itt van rá egy metafora. A fotó nem tud konkrétumokat mondani, viszont remekül tud utalni dolgokra és ebben az értelemben közelebb áll a vers műfajához, mint a novellához.”

És ahogyan a verseket vagy a novellákat, néha a fotókat is jobb nem a digitális térben, hanem analóg formában megismerni, magunkévá tenni. ”Régóta gyűjtök fényképeket, fotós könyveket és kiadványokat is. Az elmúlt 15-20 évben teljesen megváltozott a kapcsolatunk a fotográfiával, a digitális fejlődésnek köszönhetően szinte csak monitoron találkozunk velük. Számomra kulcsfontosságú a papírkép vagy nyomat, mely kézzelfoghatósága miatt egy sokkal humánusabb és sokrétűbb élményt jelent a nézőnek. Hosszú ideje készültünk egy saját periodika megjelentetésére, végül 2014-ben kezdtük megtervezni a Supernation első számát, amit 2015 őszen mutattunk be."

Természetesen Tombor Zoltánnak is van Instragram-oldala, de úgy gondolja, hogy a vizuális túlkínálatnak, ami a közösségi oldalaknak köszönhetően jött létre, megvan az árnyoldala. És ez nem az, hogy a laikusok, az önjelölt fotósok száma megnőtt.

Agyunk már képtelen befogadni, és raktározni a tömérdek és felesleges információt. Vizuális emésztésünk erősen túlterhelt, pedig a fényképek olvasásához idő és figyelem kéne. Ugyanakkor a közösségi oldalaknak köszönhetően rengeteg olyan alkotó munkáját élvezhetjük, akikkel más úton nem találkozhatnánk, és az ötletgyűjtéshez is hatalmas segítség a net végtelen és azonnal elérhető archívuma.

A Hazafelé kiállítás 2019. december 18. és 21., illetve 2020. január 7. és 19. között tekinthető meg a Société Budapestben.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!