Emberek és állatok paradox viszonya

Házi kedvenc, társ, haszonállat, préda, trófea, vagyontárgy, és még hosszasan sorolhatnánk azt a megannyi kategóriát, amellyel személyes, egy-egy adott állathoz fűző viszonyunk, de akár összességében az ember-állat viszony is jellemezhető. Ezek a megfogalmazások sokszor ellentmondanak egymásnak, sőt, gyakran ki is zárják egymást. Ez adja Jayanti Seiler amerikai fotós Of One and The Other című sorozatának tágabb kontextusát. A fotós ugyanis ezt a munkáját az emberek és állatok egymáshoz fűződő bonyolult és komplex viszony vizsgálatának szentelte. Fotózott solymászokat, egzotikus nagymacskát tartó embereket, szafarikat, állatkerteket, vadon élő vagy épp háziállatokról gondoskodó menhelyeket és állatpreparátorokat is.

Jayanti Seiler szerint az ember egyszerre vágyik arra, hogy védje az állatokat, hogy együtt éljen velük, és hogy egy legyen velük („of one”), közben egyszerre ki is zsákmányolja az állatokat, mikor önmagánál kevesebbnek, másnak („the other”), valami olyannak tekintik őket, amit nem ért, amitől fél. Innen kapta a címét az Of One and The Other sorozata, amely azt is feszegeti, hogy hol a határ emberi és állati között.

Alapvető meggyőződésem, hogy az állatok velünk megegyező érző lények, és nem érdemelnek olyan bánásmódot, ami ennél kevesebbként kezeli őket

− mesélte az Indexnek a fotós, aki az állatok szerelmeseként az állatvédelem elkötelezett híve. Ennek ellenére nem a személyes érzelmei mentén fotózott, a fényképezőgépe nem az ítélethirdetés és az igazságosztás fegyvere volt a kezében.

A fotós azt mondja, tudatosan döntött úgy, hogy előítéletek nélkül közelít az emberi és állati fotóalanyaihoz egyaránt. Ez a nyitottsága szerinte azért is fontos része a munkájának, mert nemcsak arra volt kíváncsi, hogy ki hogyan viszonyul az állatokhoz, az is érdekelte, hogy milyen idokokkal támasztják alá ezeket a viszonyulásokat azok az emberek, akiket fotózott.

A sorozat képeit a fotós szerint elsősorban az köti össze, hogy mind arra világítanak rá: emberek és állatok viszonya sem lesz soha fekete vagy fehér.

Annak ellenére, hogy a képek érintőlegesen foglalkoznak azzal, hogy ez a viszony lehet kegyetlen, kizsákmányoló, véres és akár gyilkos is, a fotók mégis visszafogottnak tűnnek, finomságot, sőt nyugalmat árasztanak. Seiler szerint ennek részben az az oka, hogy szándékosan igyekezett távolságot tartani a munkája és a személyes érzelmei között. Részben pedig az, hogy nem akart egy radikális megközelítést alkalmazni, amely szerinte sokakat elidegeníthetne a témától:

Olyan új módszert akartam találni, amivel lehet beszélni ezekről a dilemmákról. Nem akartam égbekiáltó képeket készíteni az állatok ellen elkövetett rémtettekről, mert az visszataszíthatja az embereket, ahelyett, hogy gondolkodásra ösztönözné őket.

Hol a határ emberi és állati között?
Ki mondhatja meg, hogy hogyan kell az állatokat kezelnünk?
Mennyi különféle arca lehet ember és állat egymáshoz való viszonyának?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, És vannak, akik az Indexet olvassák.

Támogass te is!

"Lírai módon igyekszem ábrázolni azt, ahogyan a témámmal kapcsolatban érzek, hogy bevezessem a nézőimet a témába" - mondta az Indexnek Seiler.

Lírai módon igyekszem ábrázolni azt, ahogyan a témámmal kapcsolatban érzek, hogy így vezessem be a nézőimet magába az ábrázolt témába” – mondta az Indexnek Seiler. (Fotó: Jayanti Seiler)

A képei amelyek nem dokumentaristák, sokkal inkább színház jellegűek, szerinte nem szembesíteni, hanem meginvitálni akarják a befogadókat. (Fotó: Jayanti Seiler)

A fotós elismeri, hogy amikor azt mondja: minden alanya szereti az állatokat, akkor bizonyos értelemben arra törekszik, hogy megtaláljon minden negatív szituációban is valami pozitívat. Azt vallja, neki személy szerint ez segít pszichésen a feldolgozásban az, ha kimondja: a legtöbb ember, akivel találkozott jó szándékú volt és a körülmények miatt kellett kompromisszumokat kötnie.

(Fotó: Jayanti Seiler)

„A képeket szándékosan köti össze egy gondolatmenet. Mindben megjelenik egyfajta kettősség, a szeretet és a dominancia keveredése” – vallja Jayanti Seiler. (Fotó: Jayanti Seiler)

A fotós azt mesélte nekünk, hogy lenyűgözte az ember-állat kapcsolatok komplexitása, és megértette, hogy ez a sorozat nem működhetne akkor, ha egydimenziósként tekintene a témára. (Fotó: Jayanti Seiler)

(Fotó: Jayanti Seiler)

„Azt láttam, hogy van valamilyenfajta szeretet minden általam megfigyelt ember és állat közti kapcsolatban – mondja Seiler. – Tanúja voltam annak, hogy mindenkinek elmesélni való története van.” (Fotó: Jayanti Seiler)

(Fotó: Jayanti Seiler)

Arról, hogy mennyire bonyolult első ránézésre megítélni azt, hogy ki hogy bánik egy állattal, a művész így beszél: "Találkoztam olyan nagymacskát tartó emberekkel, akik nagyon szeretik a mentett nagymacskájukat, családtagként gondolnak rájuk és a saját otthonaikban nevelik őket. Azok, akik kínozzák ezeket az állatokat, gyakran ugyan ezt teszik."

Arról, hogy mennyire bonyolult első ránézésre megítélni azt, hogy ki hogyan bánik egy állattal, a művész így beszél: „Találkoztam olyan nagymacskát tartó emberekkel, akik nagyon szeretik a mentett állataikat, családtagként gondolnak rájuk, és a saját otthonaikban nevelik őket. Azok, akik visszaélnek ezekkel az állatokat, gyakran ugyanezt teszik.” (Fotó: Jayanti Seiler)

(Fotó: Jayanti Seiler)

A fotós úgy látja, az Of One and The Other című sorozatának képeiben közös, hogy odaadást, imádatot és a határok tiszteletben tartását vagy a határok átlépését láthatjuk rajtuk. (Fotó: Jayanti Seiler)

(Fotó: Jayanti Seiler)

"Az érintés szinte minden fotómon megjelenik" - magyarázza a fotós, aki előszeretettel ábrázolja az alanyait akkor, amikor átkarolják, megölelik vagy megragadják az állatokat. (Fotó: Jayanti Seiler)