Mónus Márton nyerte idén a Hemző Károly-díjat

2021.11.04. 16:26
Kiegyensúlyozott, folyamatos és egyre színvonalasabb fotográfiai munkájáért kapta meg Mónus Márton a Hemző Károly Alapítvány fiatal alkotóknak kiírt díját a Capa központban rendezett díjátadón. A zsűri (Lajos Mari, Szarka Klára, Korniss Péter, Bánkuti András és Salvarani Zsófia) indoklása szerint a nyertes fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozó hosszú távú munkáit nagy képi erővel, szakmailag igényesen valósította meg. A pályázatban szereplő esszéi – a súlyos környezetszennyezést okozó fűtési nyomorról, a sportról mint az integráció eszközéről és hortobágyi gulyásokról –, de többi ismert munkája is erős és hatásos fényképekből áll. Sorozatai nagy körültekintéssel vannak megszerkesztve. A 35 év alatti magyar fotográfusoknak alapított pályázaton egyébként a mostani nyertes már kétszer (2018-ban és 2019-ben is) szerepelt finalistaként.

Mónus Márton (sz. 1990) budapesti szabadúszó fotóriporter, aki főként hírügynökségeknek fényképez, köztük a Reutersnek, a dpa-nak és az MTI-nek. Mindennapi, igen változatos fotóriporteri munkái mellett személyes projektjeinél nagyobb ívű témákat keres. Fotóesszéi alanyait nemritkán hosszú éveken át követi. Sorozatai legtöbbször emberközpontúak, személyek vagy társadalmi csoportok problémáit próbálja feltárni a fotográfia eszközével. Munkáit nívós díjakkal ismerték el: a See.Me The Exposure Award-pályázaton finalista tájkép-kategóriában, képét kiállították a párizsi Louvre-ban. Számos díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, köztük André Kertész-nagydíjat, Escher Károly-díjat és három egymást követő évben Szalay Zoltán-díjat, ami a legjobb teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fotóriporternek jár. Résztvevője nemzetközi masterclassoknak, például a Nikon-NOOR Academy Masterclassnak és immár harmadszorra ösztöndíjasa a VII Academy-szemináriumoknak. Legutóbbi, az északkelet-magyarországi légszennyezésről szóló fotóesszéjét a Reuters hírügynökség a legfontosabb Wider Image-anyagai közé választotta.

A Nagyképen Mónus Márton 90 perc című sorozatát mutatjuk be.

Az Oltalom Sportklub rendszeres és ingyenes sportolási lehetőséget próbál biztosítani a rászorulók számára. A mélyszegénységből jövő, menekült, szellemileg sérült, hajléktalan vagy más hátrányos helyzetű gyermekek edzéseik során elsajátítják az együttműködéshez és a közös munkához szükséges készségeket, amelyeket a mindennapi életben, az iskolában és a munkahelyen is felhasználhatnak, ezenkívül kitartást és önfegyelmet tanulnak az edzések és játékok során. Nem utolsósorban egy kis időre elfelejthetik az összes terhet, fájdalmat, am a szívüket nyomja, és lehetnek újra csak gyerekek.