no

Fesztivál Sopronban és Strasbourgban is

2013.07.02. 19:06
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt vagy éppen azt se tudta hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező összefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

MAGYAR BELPOLITIZÁLÁS STRASBOURGBAN

Nem szorulunk kioktatásra demokráciából. Ezt mondta Orbán Viktor az Európai Parlamentben, ahol a Magyarország helyzetét értékelő Tavares-jelentésről vitatkoztak. A fideszes Szájer József kisebb vihart kavart, amikor azt mondta: a sztálinista koncepciós perek vádlottjainak is több idejük volt megvédeni magukat, mint amennyi ebben az ügyben rendelkezésére áll. A jobboldalon a legnagyobb derültséget Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere váltotta ki, aki azt mondta, hogy a konzervatív oldalról bírálja Orbán Viktor politikáját.

ELKEZDŐDÖTT A VOLT FESZTIVÁL, 88 EZREN VOLTAK AZ EFOTT-ON

Kedden délután megnyitották a kapukat, órákon belül az első programok is elkezdődtek a Volt Fesztiválon a soproni Lővér Kempingben. A nyitás előtt már körülbelül négyezren vártak bebocsátásra, a szervezők kétszer ennyi vendégre számítanak. A vasárnap zárult Borsodi Hegyalja Fesztiválon 80 ezren, a EFOTT-on 88 ezren buliztak.

HIBA A STARTNÁL, FELROBBANT EGY OROSZ HORDOZÓRAKÉTA

A start után nem sokkal letért az eredetileg kijelölt pályáról és látványos lángcsóvát húzva a földbe csapódott az az orosz Proton–M rakéta, amit hétfő éjjel lőttek fel Bajkonurból. A baleset oka valószínűleg hajtóműhiba volt, a 680 tonnás, 53 méter magas rakéta teteje leszakadt zuhanás közben, az első gyorsítófokozat pedig még azelőtt tűzgolyóvá vált, hogy a földnek csapódott volna. Három navigációs műhold semmisült meg a balesetben, mindhárom a GLONASS rendszer tagja lett volna. 2010-ben szintén három GLONASS-műhold ment tönkre, szintén egy Proton–M indításakor.

Proton-M Launch Failure - July 2, 2013

LEPEDŐNYI ZÁSZLÓK ELŐTT BARÁTKOZOTT ORBÁN ÉS FICO

A magyar miniszterelnök egyenesen a magyar-szlovák viszony új fejezetéről beszélt a szlovák kormányfővel folytatott budapesti megbeszélése után. A találkozó egyik kézzelfogható eredménye: Sátoraljaújhelyen a kéttannyelvű szlovák iskola fejlesztésére pénzt különít el a magyar kormány.

KAMERACSAPDA A SZABÁLYSÉRTŐ AUTÓSOKNAK

Nemcsak a gyorshajtókat, hanem más szabályszegőket is, például a záróvonalt átlépőket fogja pásztázni 525 kamera. A javaslat még nincs a kormány előtt, de beceneve már van: csillagháborús tervként emlegetik annak elrettentő hatása miatt.

A JOBBIKOSOKAT VISSZAVONTÁK AZ UTCÁKRÓL

"A buzifelvonulásra és Horn Gyula temetésére a Jobbik Budapesti Elnöksége nem tervez és nem szervez semmilyen megmozdulást. Aki úgy dönt, hogy egyénileg meglátogatja ezeket a rendezvényeket, azoknak tiltott a Jobbikkal azonosítható ruházat, vagy egyéb felszerelés viselése" - fogalmazott tagjainak írt levelében a Jobbik budapesti elnöksége. A melegfelvonulás szombaton, Horn temetése hétfőn lesz.

AZ XBOX-RÉSZLEG VEZETŐJE A ZYNGÁHOZ MEGY A MICROSOFTTÓL

Elhagyja a Microsoftot a cég interaktív szórakoztató részlegének főnöke, Don Mattrick. Az ő irányítása alatt vált az Xbox 360 konzol sikeres otthoni szórakoztató központtá, de az új konzol, az Xbox One bejelentését több pr-katasztrófa övezte. A bejelentéskor ismertetett újdonságok egy része – 24 óránként kötelező netkapcsolat, a használt játékok korlátozása – heves ellenérzést váltott ki a játékosokból, ezért később ezeket visszavonták. Mattrick a Farmville-t fejlesztő, facebookos játékokkal hírnevet és vagyont szerző Zyngához igazolt.

A PIRELLI GARANTÁLJA A DEFEKTMENTES GUMIT A NÉMET GP-RE

A The Telegraph úgy értesült, a szerdai Forma-1-es válságülésen a gumiszállító bevállja a hétvégi futamot, és megoldja a Silverstone-ban tapasztalt gumiproblémákat. Az abroncsokat kevlárral erősítik meg az eddigi acélbetét helyett, az utána következő, Magyar Nagydíjon pedig visszatérnek a tavalyi felépítésű gumikhoz.