Csányit faggatták a horvátok

2013.09.18. 19:18 Módosítva: 2013.09.18. 20:08
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt, vagy éppen azt se tudta, hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező hírösszefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

ZUSCHLAG JÁNOS HAT ÉV UTÁN SZABADLÁBON

Ma reggel szabadult Zuschlag János, egykori MSZP-s parlamenti képviselő, aki Kecskeméten töltötte le büntetését. Újságírói kérdésekre nem válaszolt, csak annyit mondott, hazamegy a családjához és később beszél a sajtónak terveiről. Korábban a Facebookon arról írt, könyvet tervez kiadni. Zuschlagot 2011-ben ítélték letöltendő szabadságvesztésre, mert 2003-ban a társaival különböző fiatal baloldali szervezeteknek pályázatokon juttatott 72 millió forint közpénzt ellenőrizhetetlen módon költötték el.

Öltönyben szabadult Zuschlag János

BAJÁN TELJES ERŐBEDOBÁSSAL KÉSZÜLNEK 2014-RE A PÁRTOK

Orbán, Mesterházy, Gyurcsány és Bajnai is Bajára utazik kampányolni, hogy még egy utolsó kampánydobással megpróbálják befolyásolni a város 3-as számú választókörzetének lakóit. Vasárnap tartanak időközi önkormányzati választást, a Fidesz és a közös baloldali jelölt mellett indul az LMP és a Jobbik embere is. 2002-ben nyert itt egyedül baloldali, az ellenzéki győzelem így fontos fegyvertény lehetne. A küzdelem tétjét jól mutatja az is, hogy durva kampány indult a baloldali összefogás jelöltje, Teket Melinda lejáratására: telefonon kapcsolják össze nevét az utcai drogárusítással.

GARANTÁLT MUNKÁT ÍGÉR BAJNAI

Indul a kampány: Bajnai Gordon minden hat hónapnál régebben munkát kereső harminc év alatti fiatalnak garantált munkahelyet vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést ígért . Támogatnák a fiatal vállalkozókat és azokat, akik egyetem után visszamennek abba a hátrányos helyzetű térségbe, ahonnan származnak. Az Index kiszámolta , ennek megvalósításához legalább 16 Audi-gyár kellene.

MEGHALLGATTÁK CSÁNYI SÁNDORT HORVÁTORSZÁGBAN

Ha már Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója a Mol igazgatótanácsának elnökhelyetteseként amúgy is Horvátországban tárgyalt az INA-ról, a horvát rendőrség is megkereste, hogy tanúként hallgassa meg arról, hogy a Mol 2011-ben hogyan szerzett irányító tulajdonrészt a horvát olajtársaságban.

FURCSA EMLÉKEZÉS SZALAI ANNAMÁRIÁRA

A hétvégén gyermekfürdő-avatással és focimeccsel emlékeztek a néhai NMHH-elnök születésnapjára szülővárosában, Zalakaroson. A fürdő már korábban elkészült gyerekrészlegének átadását ennek érdekében direkt elcsúsztatták.

focitorna
Fotó: Zalakaros.hu

NÉMETH LÁSZLÓNÉ EMBERE AZ NMHH-BAN

Both Zoltán, Németh Lászlóné miniszteri biztosa lehet a Médiahatóság hírközlési igazgatója. Korábban nem is volt ilyen tisztség a hatóságnál, egy szeptember 11-i módosítással vezették be médiahatóság szervezeti és működési szabályzatába.Mint ismert, éppen szeptember 11-én derült ki, hogy távozik az NMHH-tól Mátrai Gábor hírközlési elnökhelyettes, akit még Szalai Annamária vitt magával a hatóságba.

A DUNAFERR NEM ELADÓ

A Dunaferr tulajdonosai csak állami segítséget szeretnének, de a társaságot nem akarják eladni, mondta Jevgenyij Tankilevics. „A Dunaferr nagyra értékeli, ha az állam segíteni akar az iparágnak, de nem felvásárlással” – mondta a lapnak a cég vezére. „Attól, hogy más a tulajdonos még nem lesz nyereséges egy cég. Csodamegoldások nincsenek, ha a kormány a visszavásárlás után a jelenlegi létszámmal üzemeltetné tovább a gyárat az továbbra is masszív veszteséget termelne” – mondta.

ELFOGLALTÁK A FELTŐKÉSÍTETT HOKISOK AZ ATLÉTIKAPÁLYÁT

A Budapesti Műszaki Egyetem Bogdánfy utcai atlétikapályájának a közepére egy hokicsarnokot építettek. Az üzemeltető anyagi okokra hivatkozva engedte a pályára a hokisokat, így az atlétikapálya által körülölelt területen a Kanadai Magyar Hokiklub (KMH) társaságiadó-kedvezményből is épülő csarnoka néhány hét múlva kinyithat.

ELKEZDŐDÖTT A BUNDAPER

Szerdán megkezdődött a futballmérkőzések manipulálása miatt kirobbant bundaper. Az első napon csak az adatokat vették fel, ugyanis két vádlott ügyvédje azt kezdeményezte, hogy az ügyészségen egyébként négy szálon futó bundaügyeket egyesítsék, és egyben hozzanak a vádlottak ellen ítéletet. A bíró mérlegel.

STEPHEN HAWKING KIÁLLT AZ EUTANÁZIA MELLETT

A világhírű fizikus, Stephen Hawking egy BBC-interjúban azt nyilatkozta, hogy támogatja azokat a gyógyíthatatlan betegeket, akik szeretnének véget vetni a szenvedésüknek. Korábban nem ez volt a tudós véleménye az eutanáziáról. „Ha az állatokat sem hagyjuk szenvedni, akkor az embereket miért?” – tette fel most a kérdést a kutató. A 71 éves Hawkingnál 21 éves korában diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózist, ismertebb nevén a Lou Gehrig-kórt. Az orvosok akkor azt mondták, legfeljebb két-három éve lehet hátra.

JÖNNEK AZ OFFLINE YOUTUBE-VIDEÓK

A YouTube novembertől új szolgáltatással jön elő: a cég mobilalkalmazásához hozzá lehet adni videókat, és ezeket akár offline is meg lehet nézni, ha a felhasználó éppen nincs internetközelben. A videókat csak rövid ideig lehet majd megnézni, a YouTube szerint nagyjából addig, ameddig a felhasználó eljut otthonából a munkahelyére. Az újítást novemberben vezetik be.

ASZTEROIDA HÚZ EL A HOLD ÉS A FÖLD KÖZÖTT

Szerda éjjel egy apró aszteroida halad el a Föld mellett, a Hold pályáján belül. Az égitest szerencsére túl távoli és túl kicsi ahhoz, hogy veszélyeztesse a bolygót. A csillagászok először pénteken vették észre a 2013 RZ53 névre keresztelt aszteroidát. Az 1-3 méter átmérőjű égitest a várakozások szerint 230 800 kilométerre lesz a Földtől, amikor a legközelebb ér a bolygóhoz (a Hold 384 ezer kilométerre van a Földtől). Abból sem lenne baj, ha az aszteroida egyenesen a Föld felé tartana, mert olyan apró, hogy a súrlódástól valószínűleg elégne a légkörben.