Dömötör
-1 °C
14 °C

Nyolc hír egyben

2013.10.14. 18:59 Módosítva: 2013.10.14. 19:19

ÍGY ÉREZTE MAGÁT ORBÁN AZ 1-8 UTÁN

Orbán Viktor miniszterelnök napokig nem kommentálta a magyar válogatott pénteki szereplését, amikor történelmi, 1-8-as vereséget szenvedett a hollandoktól. Most megtörte a csöndet. Az Index kérdésére közölte: „Az eredmény számomra felér egy agyrázkódással. Még nem hevertem ki.”

HÁNY STADION KELL MÉG A 8-1 UTÁN ?

Azt hittük, hogy a bajai választás, esetleg a magyar fociválogatott amszterdami lebőgése lesz a slágertéma hétfőn az Országgyűlésben, de nem így lett. Kiderült, hogy a kormányoldal nyilatkozatban akarja megvédeni a rezsicsökkentést az EU-bürokrácia ellen. A kormány jövőre is 80 milliárdot költ stadionokra. A nyolcegyezésre egészen negyed ötig kellett várni, akkor viszont még az elmúltnyolcév is előkerült.

SZALAI BEISMERTE A MAGYAR FOCI KUDARCÁT

Három nappal a magyar futballválogatott hollandiai 8-1-es kudarca után sajtótájékoztatót tartott a megbízott edző, és a magyar csapat csatára, Szalai Ádám. Szerinte a magyar futballból élők húsz éve hazudnak a nézőknek. Ilyen edzői karral és játékosállománnyal szerinte irreális elvárásokat fogalmazunk meg minden világesemény előtt.

SZUPERCSAPAT A DK LISTÁJÁN

A Demokratikus Koalíció közzétette a 2014-es országgyűlési választáson induló egyéni képviselőjelöltjeinek listáját. Gyurcsány Ferenc nincs rajta, van viszont több helyi erősség, akik – ha a Fideszét nem is – de az MSZP–Együtt-PM dolgát biztos megnehezítik. Valamint szerepel még a névsorban Debreczeni József, Kerék-Bárczy Szabolcs, Gréczy Zsolt és egy sor volt miniszter és államtitkár is.

A HIDEG ELŐTT ÉRKEZETT MEG A REZSICSÖKKENTÉS

A parlament hétfői döntésével november 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára. Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát hétfőn fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. Az újabb rezsicsökkentéssel a gáz, az áram és a távhő ára a tavaly decemberihez képest összesen 20 százalékkal esik vissza.

MAJDNEM ELVESZETT Az EGYMILLIÁRD DOLLÁROS ŰRSZONDA

A Jupiterre küldött Juno űrszonda a földi irányítóközpont legnagyobb rémületére egyszer csak megszakította a kapcsolatot a hazaiakkal és alvó üzemmódba váltotta magát. Aztán újraindította a rendszerét, és mindent visszaállított a rendes kerékvágásba. Senki nem tudja, mi történt, mindenesetre egész jó felütés lenne egy sci-fi horrornak.

A GOOGLE MÁR MEGINT ÜGYESEN ADÓZOTT

A friss jelentések szerint 8,8 milliárd eurót folyatott át a bermudai leányvállalatán, hogy a minimumra szorítsa az adóterheit. A trükkel évek óta élnek a nagy techcégek, a Google-nél például rendszeresen több milliárdos bevétel képződik egy alkalmazott nélkül működő, egyetlen postafiókcímből álló fantomcégnél, amit az továbbküld a Bermudákra, hogy ott adózzon.

SZALAI ANNAMÁRIÁRA EMLÉKÉT ŐRZI A SZALAY ANNAMÁRIA ALAPÍTVÁNY

Ipszilonnal írják az elhunyt médiapolitikus nevét, mert Szalai Annamária a halála előtt visszatért a család nevének eredeti, történelmi írásához. Egyébként az elektronikus média gyerekekre leselkedő káros hatásai ellen harcolnak majd, a kuratórium elnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, alapítója Kálomista Gábor, és tagja lesz Vitézy Zsófia is.

(+1) EZ A CHART KAPOTT KÖZGAZDASÁGI NOBELT

A most Nobel-díjjal kitüntetett Robert Shiller hírnevét nagyrészt annak köszönheti, hogy kétszer is megjósolta a részvénypiacok összeomlását: a 2000-es dotcombuborék, majd a sokkal súlyosabb, 2008-as ingatlanpiaci zuhanás előtt is megírta nagy vonalakban, mi fog történni. A Shiller-féle részvényértékeltségi mutató lényege, hogy az ötszáz legnagyobb amerikai vállalatot magában foglaló S&P 500 amerikai részvényindexet elosztják az utóbbi tíz évben az általuk megtermelt profit átlagával. Ezzel a rövid távú gazdasági ciklusok okozta zajt többé-kevésbé ki lehet szűrni.