Ennél tűzforróbb nem lehet a hétfő

2013.10.21. 20:12

KAMUVIDEÓ TARTJA LÁZBAN AZ ORSZÁGOT

Kiderült a bajai választási csalást állítólag leleplező videóról, hogy kamu. Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a videót Király Györgynek, az MSZP sporttagozatának alelnökének adták oda. Kőrös Gusztávot, a videó egyik készítőjét, aki a DK-ban politizál, hétfőn kiléptették a pártból. A rendőrség annyit árult el, hogy a megrendezett felvételt a bajai megismételt szavazóköri választás után két nappal készítették. Rogán Antal fideszes frakcióvezető szerint ilyen ügy a rendszerváltás óta nem volt.

ELGÁZOLTÁK AZ ALPOLGÁRMESTERT

Szóváltás után egy autós két embernek hajtott neki vasárnap reggel, egyikük Dömös alpolgármestere, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Az esetet térfigyelő-kamera is felvette. Az ügy hátterében egy üzleti vita állhat: az elkövető az a vállalkozó volt, aki mindeddig üzemeltethette a községháza előtti parkolót, ahonnan a turisták a Rám-szakadék felé indultak. Az önkormányzat azonban felmondta a férfival szerződést, amit ő azonban nem vett tudomásul.

A KORMÁNYPÁRTIAK VÉDTÉK, AZ ELLENZÉKIEK TÁMADTÁK A KÖLTSÉGVETÉST

A költségvetési, majd a gazdasági bizottságon is problémamentesen keresztülment a jövő évi költségvetési-, és az adótörvény. A kormánypárti képviselők szavazataival mindkét bizottság általános vitára alkalmasnak találta a törvényeket. Az ellenzéki képviselők főként a törvényjavaslatok összevont és gyorsított tárgyalását, és a gazdasági előrejelzéseket kifogásolták. A Költségvetési Tanács szerint baj, hogy a korábbinál kevesebb a tartalék. A kormánypártiak szerint a javaslattal minden rendben van. 

SORSOLTAK A VILÁGBAJNOKSÁGRA

A portugál válogatott a svéddel, a franciák az ukránokkal, a románok a görögökkel, az izlandiak a horvátokkal futballoznak a brazíliai világbajnoki részvételért. A párosításokat hétfőn délután sorsolták, a győztesek részt vesznek a 2014-es vb-n.

EGERVÁRI MEGVÉDTE A FEJLŐDÉST

Először szólalt meg a magyar futballválogatott lemondott kapitánya, Egervári Sándor, aki nyílt levélben védte meg az elmúlt években szerinte elért eredményeket, és óvta a közszereplőket attól, hogy torz képet fessenek a mostani fiatalok elé a magyar futballban ugyanis van fejlődés, az előrelépés szembetűnő, írta.

FELROBBANTOTTAK EGY VOLGOGRÁDI BUSZT

Tíz ember vesztette életét egy robbantásban az oroszországi Volgográdban. A gázüzemű autóbusz műszaki hibájának lehetőségét azután vetették el, hogy robbanószerkezet maradványaira bukkantak az utastérben. Az indíték ismeretlen.

L. SIMON LÁSZLÓ A VÁRBAZÁR KORMÁNYBIZTOSA

Ő felel a budai Várbazár felújításának és a Várnegyed hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozásáért, valamint a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójáért. Emellett továbbra is ellátja a parlamenti kulturális és sajtóbizottságának elnöki tisztségét és az NKA alelnöki feladatait, és a 2014-es holokauszt emlékév is hozzá tartozik majd.

MÉGIS JÖN AZ ÉVSZÁZAD ÜSTÖKÖSE

A Hubble-űrtávcső október 9-ei felvétele szerint egyben van az ISON-üstökös magja. Az utóbbi hetekben ellentmondásos jóslatok jelentek meg a november 28-i napközelsége felé közeledő üstökösről. Kutatók egy csoportja úgy érvel, hogy az üstökös magja szétesik, még mielőtt elérné napközelpontját, és az évszázad üstökösének beharangozott égitestből az évszázad lebőgése lesz. Más kutatók – ők vannak többségen – azt mondják, hogy az üstökös hetek, hónapok óta tartó látszólagos gyengélkedése természetes folyamat, nem valami drámai esemény előszele.

AKADOZOTT A FACEBOOK

Hétfőn kora délután óta akadozott a Facebook, a magyar felhasználók mellett külföldi júzerek is tapasztalták, hogy többször nem lehetett bejegyzést írni vagy akár hozzászólni az oldalon. Volt, aki még lájkolni és megosztani sem tudott. A Facebook egyelőre nem árult el részleteket a problémáról, viszont úgy tűnik, estére megjavult az oldal elérése.