Csak hajtatunk, nem is tudjuk, merre

2013.11.15. 19:01

9,5 MILLIÁRDOS KUTATÓKÖZPONTOT ADOTT ÁT ORBÁN

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke átadta az MTA új, 9,5 milliárd forintból épült, 30 ezer négyzetméteres épületét, a Természettudományi Kutatóközpontot. Öt kutatóintézet költözik ide: az Anyag és Környezetkémiai Intézet, az Enzimológiai Intézet, a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet, a Molekuláris Farmakológiai Intézet és a Szerves Kémiai Intézet. Az épületben az irodaszobák mellett 250 laboratórium és 156 vegyi fülke kapott helyet. Több mint 500 kutató dolgozik majd a létesítményben.

ORBÁN: NÁLUNK AZTÁN LEHET TERVEZNI

Gyárat fog építeni Miskolcon a biztonsági övek gyártásáról ismert japánTakata. Ennek ünnepélyes bejelentésén Orbán Viktor is elmondta a gazdaságpolitikai terveit. A kormányfő teljesen komolyan gondolja, hogy a beruházás a bizonyíték arra, hogy Magyarországon "olyan világ van, ahol lehet tervezni" és a " beruházások megtérülnek".

KÖZÉRDEK, HOGY KÖNYVEKET SZKENNEL A GOOGLE

Nyolcéves jogi vita végére tett pontot Denny Chin amerikai szövetségi bíró, amikor kimondta, hogy bár a Google Books nevű szolgáltatása, amiben egyetemi jegyzeteket és bolti forgalomban lévő könyvek digitalizált változatát tette elérhetővé, sérti a szerzői jogok tulajdonosait, a szolgáltatás közérdek. Chin szerint a jogtulajdonosokat nem érte kár, mert a Google-nek nem származott közvetlen bevétele a könyvek digitalizálásából és közzétételéből.

KANADA ELFOGADTA KERTÉSZ ÁKOS MENEKÜLTKÉRELMÉT

Kanada elfogadta a Kossuth-díjas magyar író, Kertész Ákos menekültkérelmét – írja az Amerikai Népszava. Kertész Ákos tavaly február 29-én ment ki Kanadába, és kért menekültstátuszt. A 81 éves író sajtóirodájának akkori közleménye szerint emigrációjának oka, hogy az Amerikai Népszavában megjelent publicisztikája miatt hecckampány és üldözés folyt ellene.

SOHA NEM VOLT ENNYI NEM FIZETŐ ADÓS

Érezhető a negatív hatása az adósmentő ígéreteknek, új csúcsra ugrott a nem teljesítő hitelek aránya 2013 harmadik negyedévében. Az MNB pénteken közzétett adatai szerint a lakossági hitelek 18,5 százaléka 90 napon túl, további 15,4 százaléka pedig 90 napon belül késedelmes, vagyis háromból egy hitelt nem a szerződés szerint törlesztenek.

CSECSEMŐT MENTETTEK MEG MAGYAR ORVOSOK A FÜLÖP-SZIGETEKEN

Egy lyukas szívvel született gyereket mentettek meg magyar orvosok a Fülöp-szigeteken, a katasztrófa sújtotta Taclobanban.  A csecsemő néhány nappal azelőtt született, hogy a Haiyan szupertájfun hatalmas pusztítást végzett a térségben

ELADTÁK A KAPOSVÁRI NABI BUSZGYÁRAT

Elkelt a NABI (North American Bus Industries) Gyártó és Kereskedelmi Kft. kaposvári autóbuszgyára, az új tulajdonos - egy török érdekeltségű családi vállalkozás vezetője - öt év alatt több mint 20 millió eurós fejlesztést és mintegy 200 ember foglalkoztatását tervezi. Elsősorban a gyár egykori szakembereit szeretnék foglalkoztatni, ugyanis ők tudnak kompozit műanyaggal dolgozni, amivel csak nagyon kevesen képesek a világon.

NEM VETTE ÉSZRE, HOGY ELGÁZOLT EGY EMBERT

Egy 84 éves autós gázolt el a zebrán egy nőt Miskolcon péntek reggel. A gázoló egyáltalán nem észlelte az előtte átkelő gyalogost.

Gázolt a koros úrvezető

AZ ÖTÖDIK PARTI VÉGRE ELDŐLT A SAKK-VB-N

A 22 éves norvég Magnus Carlsen, aki megdöntötte a világranglistán tanítómestere, az orosz Garri Kaszparov rekordját, megtette az első lépést a világbajnoki cím felé. Az indiai címvédő, Vishwanathan Anandot az 58. lépésben verte, ezzel 3-2-re vezet a 12 partis párosmeccsen. A ferraris Fernando Alonso a Forma-1-es Amerikai Nagydíj első szabadedzését, ami a köd miatt késve indult Austinban, és félbe is szakították.

BONUS TRACK: TUDJUK, MIT KÉNE CSINÁLNIA A HÉTVÉGÉN

Libaburger, ingyen pia és német szörfpunk, vagy broméliakiállítás, pálinkaterasz és Ken Laszlo? Erzsébet királyné díszmagyar viselete vagy egy titokzatos női kabát Londonból? Az Index hétvégi programajánlóját erre olvashatják. Viva la Prostitution!

Giorgio Moroder & Phil Oakley - Together In Electric Dreams