Maga nekünk csak ne mondja meg, jó?

2013.11.28. 19:07

A NAV VISSZAUTASÍTJA A VÁDAKAT ÉS PEREL

A NAV feljelenti Horváth Andrást rágalmazásért, és visszautasítja a vádakat. A hivatal elnökhelyettese szerint Horváth valójában kockázatelemzőként dolgozott, nem adóellenőrként, és nem tudta tiszteletben tartani a hierarchiát. Kollégái gépéről dolgozott, miközben saját munkáival elmaradt, olyan dolgokat kutatott, amihez nem volt köze. Hatvanezer oldalnyi dokumentumra bukkantak a szekrényében. Közben Horváth ügyében 15 nappal meghosszabbítottákfeljelentéskiegészítés határidejét.

KÉPTELENSÉG BEZÁRNI A JÓZSEFVÁROSI PIACOT

Hiába izmozott a MÁV és a VIII. kerületi polgármester, hiába kapcsoltatták le a villanyt, a Kőbányai úti kínai piac él és virul. A jog szerint a bérlő Komondor Kft. van birtokon belül, és csak jogerős bírósági végzéssel lehet kitenni, olyanja pedig nincs a tulajdonosnak.

VISSZAVETTÉK A MAGYAR FOCISTÁKTÓL A SZPONZOR-AUDIKAT

A tavalyi magyar bajnok Győri ETO az idén szenved, csak hatodik, ráadásul a hétvégén a kiesőjelölttől 3-0-ra kikapott, ezért a tulajdonos visszakérte a futballistáktól a csapat szponzorának, az Audinak a kocsijait.

ÁLLANDÓ RAJTSZÁMOK JÖHETNEK A FORMA 1-BEN

A pilótáknak egész karrierjük idejére szóló számokat osztanának ki a Forma 1-ben, az ötletet a Stratégiai Csoport december 9-i ülésén tárgyalják meg. Az újítás marketingszempontból jövedelmezőbb lenne a mostani, évente változó számoknál. A változást a csapatfőnökök is támogatják.

BESZÓLT MAGYARORSZÁGNAK A DAILY MAIL

Kiborította a Daily Mail bulvárlapot, hogy Andor László foglalkoztatásügyi EU-biztos azt mondta a brit bevándorláspolitika szigorítására készülő David Cameron kormányfőnek: a migránsok számára elérhető támogatások csökkentése rossz országgá teheti Nagy-Britanniát. A lap szerint Andor megjegyzése álszent, különös tekintettel a rasszizmus és a neonáci mozgalom gyors hazai térnyerésére.

RÉSZLETEK DERÜLTEK KI A VILÁG LEGVESZÉLYESEBB CYBERFEGYVERÉRŐL

A Stuxnet a hadtörténelem első igazi katonai célú számítógépes vírusa volt, amit Izrael és az USA titkosszolgálatai fejlesztettek közösen, és Irán ellen vetettek be. A vírus súlyos üzemzavarokat okozott Irán legfontosabb nukleáris létesítményében. A Stuxnet egyik vezető kutatója most azt állítja, a vírusnak létezett egy elődje, amit 2007-ben vetettek be az iráni atomlétesítmény ellen, és annyira jól volt megírva, hogy csak most sikerült azonosítani. A fejlesztéséhez minden bizonnyal felépítettek egy valódi, működőképes IR-1 urándúsító centrifugát igazi urán-hexafluorid üzemanyaggal, hogy tesztelni tudják.

MATOLCSY LEMONDÁSRA SZÓLÍTOTTA FEL OLLI REHNT

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a hitelminősítőknek meg kellene kezdeniük a tárgyalásokat Magyarország felminősítéséről. Matolcsy György egy csütörtöki budapesti konferencián lemondásra szólította fel Olli Rehn gazdasági EU-biztost.

PLASZTIKAI SEBÉSZRE IS KÖLTÖTTEK KÖZPÉNZT

Az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátásokról eddig semmilyen konkrét információt nem lehetett tudni, most azonban kiderült, 2009-től 2013. augusztus végéig a jogosultak közül hányan, milyen és mennyi ellátást vettek igénybe a Honvédkórházban. A kezelések között volt pszichiátria, plasztikai sebészet és andrológia is.

A GOOGLE EARTH IS LELEPLEZI A TÚLHALÁSZATOT

A hivatalos halfogási adatok hatszorosát foghatják ki azokkal az illegálisan kihelyezett hálókkal a Perzsa-öböl környékén élők, amiket a Google Earth segítségével fedeztek fel a Brit-Kolumbiai Egyetem kutatói. A 2005-ös műholdfelvételek alapján az egyetem szakértői 1900 darab, fixen telepített hálót találtak az öböl partjainál, ezekkel nagyjából 31 ezer tonna halat foghattak ki. Az ENSZ adataiban, amit  a területet felügyelő hét ország jelentéseiből állítottak össze, ez a szám mindössze 5260 tonna. A kutatók egy most megjelent tanulmányban hívták fel a figyelmet lényeges különbségre.

MÉGSEM LESZ ÁLLAMI TRIANON-MÚZEUM

L. Simon László október végén kezdeményezte, hogy a megemelt áfabevételekből 2 milliárd forintot irányozzon elő a 2014-es költségvetés egy új, fővárosi Trianon-múzeum létrehozására. A koncepciót nem sikerült kiérlelni, a kérdés lekerült napirendről. Trianon Múzeum egyébként van már egy, Várpalotán.