Ferenc most hazajön, a Raffeisen most itt marad

2014.01.08. 19:01

KÖZÖS ELLENZÉKI LISTA LESZ A VÁLASZTÁSON, BEVESZIK GYURCSÁNYT IS

Közös listát állít az ellenzék a választásra, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje Mesterházy Attila MSZP-elnök lehet. A Demokratikus Koalíciót is felkérik az együttműködésre, a közös listán szereplő személyek névsorát közösen alakítják ki. Gyurcsány Ferenc azonnal hazaindult külföldi nyaralásáról, a Demokratikus Koalíció kész megkezdeni a tárgyalásokat az MSZP-vel és az Együtt-PM-mel. A közös listán szereplő pártok megőriznék önállóságukat, a parlamentben önálló frakciókat alakítanának és frakciószövetségként működnének.

A VODAFONE LETT AZ ÁLLAM MOBILSZOLGÁLTATÓJA

A Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) „Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés biztosítása – 2013” közbeszerzési eljárásán a Vodafone nyert, így január 2-től két évig ők biztosíthatják a mobilszolgáltatást több száz állami intézménynek. A keretszerződés értéke nettó 4,5 milliárd forint; a korábbi nyertes Telenor 1,5 milliárdból gazdálkodhatott. A szerződés több tízezer előfizetésre és több száz intézményre terjed ki, iparági forrásaink szerint a Magyar Telekomtól több ügyfelet vihet el, mint a Telenortól.

EGYELŐRE NEM ADJA A RAIFFEISEN A MAGYAR LEÁNYBANKJÁT 

Két névtelenül nyilatkozó forrás arról tájékoztatta a Reuterst, hogy a Raiffeisen osztrák anyabankja úgy döntött: egyelőre nem adja el magyarországi leánybankját. A hírügynökség két forrása közül az egyik úgy fogalmazott, hogy „lefújták az üzletet”. Ennek oka az volt szerintük, hogy a túlságosan nyomott árú tranzakció olyan nagy veszteséget okozna az osztrák anyabanknak, amelynek elfogadására nincs felkészülve. A hírügynökség megkereste az osztrák anyabankot is az ügyben, de az nem kívánta kommentálni az értesülést.

KIVONUL A MAGYAR GALLUP

Bezárta magyarországi irodáját a Gallup közvélemény-kutató.Az amerikai tulajdonosi kör egy megbízott ügyvéd közreműködésével mindenkit elbocsátott a hazai közvélemény-kutatásokban évek óta nem aktív, de már 1990 óta itt lévő cég. A magyar iroda szerint 20 ember dolgozott a cégnél.

MEGBÜNTETTE A GVH A MCDONALD'S-OT

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. (McDonald's) megtévesztette a fogyasztókat néhány csirkehús felhasználásával készült termékével kapcsolatban. A GVH ezért 15 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A vállalkozás 2012. január 1. és 2013. február 12. között egyes csirkehúst tartalmazó termékeit népszerűsítő reklámokban valótlan tájékoztatást adott a termék csirkehús tartalmával és az elkészítés során alkalmazott technológiával kapcsolatban.

BEZÁR AZ OLCSÓ BENZINKÚTHÁLÓZAT

Nem bírta el legfőbb vonzerejét, a „mínusz 10 forintot” a Greco Petrol üzemanyagtöltő hálózatot működtető társaság, a kedden ugyanis fizetésképtelenség miatt felszámolási eljárás alá vonták a céget. A kék-fehér keresztes, jellemzően vidéki városokban működő hálózat azzal hirdette magát, hogy a náluk tankoló autós 10 forintot spórolhat a megvásárolt üzemanyag minden literjén.

EGY PERC ALATT LEFOTÓZTAK A FÖLDRŐL EGY EXOBOLYGÓT

Kiadták az exobolygó-figyelő földi távcső, a Gemini Planet Imager első, még tavaly novemberben elkészített fényképét. A képen a 63,4 fényévre levő Beta Pictoris b nevű bolygó látható. A Chilében felállított, nyolcméteres tükörrel szerelt Gemini távcsőre szerelt extra eszközként működő GPI építői azt mondják, hogy az új megoldás minden eddigi eszköznél tízszer nagyobb teljesítményre képes.

RÉSZLETRE VETTÉK MEG A TV2-T

Újabb részletek derültek ki a TV2 eladásáról: Simon Zsolt már korábban is elismerte, hogy nem volt a megvásárláshoz elég magántőkéje, a mai bejelentés óta tudjuk, hogy ún. eladói hitel formájában történt a vásárlás, azaz nem fizették ki az egészet, hanem a szerződésben rögzített idő alatt törlesztik a német tulajdonosnak a teljes összeget. Harmadik fél nem vett részt az eladásban. 

ÚGY TŰNIK, SCHUMACHER NEM MENT GYORSAN

Szerdán délelőtt a francia csendőrség nyomozói tájékoztatták a közvéleményt Michael Schumacher, hétszeres F1-világbajnok síbalesetéről. Kiderült, használható és jó minőségű felvételek készültek a volt versenyző fejkameráján. A hétszeres F1-világbajnok a balesete előtt két pálya kereszteződéséhez ért, a piros pályán folytatta az útját, aztán erről letért, és akadt bele a léce egy sziklába, így elesett. Teste nyolc méterre feküdt a kijelölt pályától.

EGY ISMERT FOCISTA ELMONDTA, HOMOSZEXUÁLIS

Az eddigi legismertebb futballista, Thomas Hitzlsperger egy interjúban vallott homoszexualitásáról. Az 51-szeres német válogatott tavaly vonult vissza. Azt mondta, soha nem szégyellte, hogy ki ő, de ez nem volt mindig könnyű az öltözőben, a körülötted melegvicceket mesélnek.