Sámuel, Hajna
18 °C
32 °C

Elképesztően fontos dologban állapodtak meg a kormányváltást akaró pártok

2014.03.11. 19:01 Módosítva: 2014-03-11 19:50:28

LETARTÓZTATNÁK SIMON GÁBORT

Kezdeményezte Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselő előzetes letartóztatását a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt tartja indokoltnak ezt az intézkedést.Simon Gábort hétfőn gyanúsították meg újabb ügyekkel, és vették őrizetbe.

GYURCSÁNYTÓL MESTERHÁZYIG

A magukat kormányváltóknak nevező pártok (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) a budapesti Szabad sajtó útján tartják közös megemlékezésüket, 2014. március 15-én, délután 3 órától. A műsorvezető most is, ahogy október 23-án, Kulka János színész lesz. De nem is ez az érdekes, hanem a beszédek sorrendje: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Szabó Tímea, az Együtt–PM Szövetség társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt–PM Szövetség vezetője, Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, a Magyar Szocialista Párt elnöke.

IRÁN ÁLLHAT A LOCKERBIE-MERÉNYLET MÖGÖTT

A Lockerbie-merényletet Irán megrendelésére egy Szíriában menedéket találó csoport hajtotta végre, állította egy volt iráni hírszerző az al-Dzsazírának. A Pan Am amerikai légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es óriásgépén 270 utas, köztük négy magyar is életét vesztette az 1988-as merényletben.

JANUKOVICS ÚJRA BESZÉLT

Tízperces beszédet intézett az újságírókhoz, majd kérdésekre időt nem hagyva távozott Viktor Janukovics, Ukrajna elmenekült elnöke. Rosztov-na-donui száműzetésében azt ígérte visszatér Ukrajnába, ahol a hatalmat a Nyugat által finanszírozott neonáci banditák vették át. Az új vezetéssel szerinte Ukrajnára a szétszakadás és a gazdasági összeomlás vár.

MEGNÉZTÜK A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL KÉSZÜLT FILMET

Salamon András készített filmet a Nemzeti Színház utolsó évéről, de sok újdonságot ahhoz, amit már az Index is megírt korábban az ügyről, nem tudott hozzátenni. De ha szeretnénk belesni a Mephisto kulisszái mögé, akkor mindenképpen érdemes megnézni

ÚJABB ÖT FIÓKOT ZÁR BE A CITIBANK

Még fél év sem telt el azóta, hogy négy kirendeltségét megszüntette a Citibank tavaly október végén, újabb fiókoktól búcsúzhatnak az ügyfelek. Március 28-i hatállyal ugyanis a pénzintézet bezárja az egri, a kecskeméti, a nyíregyházi, a pécsi és a szegedi fiókokat.

0,1 SZÁZALÉKRA ESETT AZ INFLÁCIÓ

Februárban 0,1 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. Egyrészt a szeszes ital, dohány termékkörben nem ismétlődött meg a tavaly év eleji drágulás, másrészt az üzemanyagárak sem emelkedtek annyira, mint egy évvel ezelőtt. Az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy a januári stagnálás után 0,5 százalékra gyorsul az infláció.

545 MILLIÁRDOT UTALTAK HAZA A MAGYAROK

2013-ban a hazautalások értéke Magyarországon elérte a 2403 millió dollárt (545 milliárd forint) a Világbank becslései szerint; az adatok ugyanakkor csak októberig szólnak, ezek után minden bizonnyal még nőtt az elutalt összeg mennyisége. A Magyarországra érkező összegeket elsősorban Németországból küldik: 426 millió dollárt (96 milliárd forintot) utaltak haza a kint élő, dolgozó magyarok. A második helyre az Amerikai Egyesült Államok (399 millió dollárral), a harmadikra pedig Kanada került (254 millió dollár). 

ORSZÁGOS MŰKÖDÉSI ZAVAR UTÁN HELYREÁLLT A TELEKOM HÁLÓZATA

A hétfő esti csúcsidőszakban országos működési zavar miatt akadozott a Magyar Telekom hálózata. Este 8 után a mobil-, IPTV- és internetszolgáltatásban az ország minden részén problémák jelentkeztek. A cég reggelre a vezetékes és mobilhálózatot is helyreállította, de akkor a vezetékes internetszolgáltatás, illetve az IPTV-adások még akadozhattak. Délre már minden vezetékes hibát is elhárítottak, így a cég összes szolgáltatása újra rendben működött.