Van, amiről nem hazudtak nekünk?

2014.03.13. 19:00

MÁSOK A PAKSI FELTÉTELEK, MINT EDDIG HITTÜK

Az orosz kormány jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű hitel elkülönítését. a hitel a paksi beruházás 80 százalékát fedezheti, a maradék húszat a magyar félnek kell előteremtenie. Korábban azt mondták, hogy a húsz százalékot majd csak később kell fizetni, most kiderült, hogy nem így van. Minden számlát külön-külön 80 százalékban a hitelből kell kifizetni, a többit a magyar fél közvetlenül utalja az építtető Roszatomnak.

AZ MNB SZERINT CSAK FIKCIÓ A MATOLCSYRŐL SZÓLÓ KÖNYV

Wiedermann Helga legújabb könyve szerint Matolcsy György 2011-ben kikotyogta a Goldman Sachsnak az IMF-tárgyalások megindulását, ami a forint árfolyamát is jelentősen megmozgatta. Az MNB csütörtökön közleményt adott ki,amely szerint nem igaz, amit Wiedermann állít könyvében, mert Matolcsy csak több lehetőség közt említette az IMF-et a Goldman képviselőinek. A könyv keddi bemutatóján Matolcsy még arról beszélt, hogy a könyv cseppet sem kalandregény.

MESTERHÁZY ELHATÁROLÓDOTT A SIMON-ÜGYTŐL

Levélben tájékoztatta Mesterházy Attilát Rubovszky György, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke arról, hogy a testület úgy döntött: meghívja következő, március 24-i ülésére is a szocialisták frakcióvezetőjét annak tisztázása érdekében, hogy Simon Gábor volt MSZP-s képviselő eltitkolt százmillióinak van-e köze a politikai élethez. Az MSZP elnöke erre azt válaszolta, hogy nem megy el, mivel a kérés a kampány része, Simon lemondott valamennyi párttisztségéről, kilépett a szocialista pártból, visszalépett a képviselő-jelöltségtől, és lemondott parlamenti mandátumáról.

FIDESZ 32, KORMÁNYVÁLTÓK 23, JOBBIK 11, LMP 4

Az elmúlt egy hónapban a Fidesz-KDNP-nek, a Jobbiknak és az LMP-nek is nőtt a támogatottsága, míg a "kormányváltó baloldalé" változatlan maradt – közölte az Ipsos. A március első felében végzett közvélemény-kutatás alapján egyre többen választanak pártot, erősödik a választási kedv.

MOST NEM LESZ HÓ 15-ÉN. CSAK SZÉLVIHAR

Az OMSZ előrejelzése szerint a nemzeti ünnep délutánján a viharos széllel érkező front néhol akár porviharokkal is járhat. Szombaton a déli órákig folytatódik a zavartalan napsütés, délután észak felől hidegfront érkezik. Emiatt egyre többfelé várható eső, zápor, az északnyugatira forduló szél megerősödik, majd több helyen viharossá válik, a hőmérséklet pedig gyorsan csökken majd.

HATALMAS BÍRSÁGOT KAPNAK A BANKOK

Összesen 1,2 milliárd forintos bírságot szab ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azokra a bankokra, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit. A büntetés 35 pénzügyi szervezet között oszlik meg, és több országos bank is szerepel a listán – derült ki a pénzügyi felügyelet csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.

MAGYAR VÍZIPÓLÓSNŐ JÁRT OBAMÁNÁL

És még a csoportképen is pont az amerikai elnök mellé került Bolonyai Flóra, a magyar női vízilabda-válogatott kapusa. Amerikában tanul, egyetemi klubjával megnyerték az országos bajnokságot, így Barack Obama fogadta őket. Bővebben itt.

obama
Fotó: Waterpolo.hu

KÉTSZER IS KÉNYSZERLESZÁLLÁST HAJTOTT VÉGRE A SZOLNOKI KOSÁRCSAPAT GÉPE

A Szolnoki Olaj szerda éjjel próbált meg hazarepülni mérkőzése után az észtországi Tartuból, de repülőgépüknek kétszer vissza kellett térnie műszaki hiba miatt a repülőtérre. Az okok itt.

HÁROM ÉS FÉL ÉVET KAPOTT A BAYERN MÜNCHEN ELNÖKE

Uli Hoenesst adócsalás miatt ítélték el. Az időtartam súlyosnak tűnik, de csak elsőre. Először 3 millió adó elsikkasztását vallotta be, majd 15-ét, végül elárulta, hogy 27 millió euró adót nem fizetett be. 10 évet is kaphatott volna, de az ügyész csak 5,5-et kért, így lett belőle 3,5. Még fellebbezhet, de a körülményeket tekintve ez merész döntés lehet. Részleteket itt talál.

TESZTRE KÉSZ A LEGERŐSEBB RAKÉTA

Elon Musk, az űrkutatással foglalkozó SpaceX vezérigazgatója úgy tervezi, hogy még idén elvégzik az első tesztindítást a cég új rakétájával, a Falcon Heavyvel. A rakéta méretében és teljesítményében a legnagyobbakkal vetekszik, és akár a Marsig is el tud jutni. Olyan tolóereje van, mint 15, egymáshoz csatolt, teljes gázzal hajtott Boeing 747-esnek. A rakéta igazi óriás lesz: 69 méter magas, a tömege 1400 tonna. Az első fokozatban mindhárom Falcon 9-es rakétaegység üzemel. Második fokozatban leválik a két szélső, és a középső viszi tovább a rakományt. A Falcon Heavy hagyományos rakétaüzemanyagot, azaz RP-1 osztályú kerozint és cseppfolyós oxigént használ üzemanyagként.