Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Mai nyerőszámaink: 2 és 199

2014.05.06. 19:00

JÖHET AZ ÚJABB NÉGY ÉV

Már csak 199 szék van a parlamenti ülésteremben, ahol kedden megalakult az új összetételű országgyűlés. Áder János Orbán Viktor jelölte kormányfőnek. Az ismét házelnökké választott Kövér László azt mondta: kevesebben lesznek, de ugyanannyi munkát kell majd elvégezni, ezért hatékonynak kell lenni. Megválasztották a parlamenti alelnököket, köztük a jobbikos Sneider Tamást is, aki korábban szkinhed volt, és akit egy földön fekvő roma 1992-es ütlegelése miatt felfüggesztett börtönre ítéltek. Az alaptörvényre hivatkozó képviselői esküt a Demokratikus Koalíció képviselői az ülésteremben toldották meg egy saját kiegészítéssel, az Együtt-PM képviselői pedig az ülés szünetében.

ANDY VAJNÁNAK ÉS A DEBRECENI FOCICSAPAT TULAJDONOSÁNAK OSZTOTTAK KASZINÓJOGOT

A nemzetgazdasági tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt, budapesti illetve Pest megyei, az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére.

HARMINC OROSZ HALOTT SZLOVJANSZKBAN

Az ukrán hadsereg több mint 30 oroszbarát terrorista fegyverest ölt meg hétfőn a kelet-ukrajnai Szlovjanszk körüli harcokban – írta kedden Facebook-profilján Arszen Avakov ukrán belügyminiszter. Avakov szerint négy ukrán kormánykatona is meghalt a harcokban, és húszan sebesültek meg.

HÁZASTÁRS, ÉLETTÁRS, EGYRE MEGY

Az Alkotmánybíróság keddi határozata szerint mindegy, hogy a szülők házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek: ha közös gyereket nevelnek, azonos mértékű családi pótlékra jogosultak. A testület kimondta, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést idézett elő, mert családok támogatásáról szóló törvényt nem igazította hozzá az Alaptörvény jogegyenlőségről és a gyermekek jogairól szóló passzusaihoz.

NEHÉZ IS VOLT, MEG NEM IS A MATEKÉRETTSÉGI

Középszinten 80 ezren matekérettségiztek, emelt szinten 3897-en. Több olyan diák volt, aki matematika tantárgyból valamilyen idegen nyelven vizsgázik: középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia és német nyelven. Az Index által megkérdezett érettségizők szerint az első feladatsor könnyű volt, a második viszont már sokkal nehezebb.

MEGVAN AZ MTA ÚJ ELNÖKE

Lovász László, nemzetközi hírű matematikus veszi át a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztját a leköszönő Pálinkás Józseftől. Az új elnök sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy az akadémiának részt kell vennie a közéletben, és nagyon jó lenne elindítani egy Mindentudás Egyeteméhez hasonló ismeretterjesztő projektet.

BEZÁR A PESTI MICHELIN-GYÁR

Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária. A cégcsoport közleménye szerint 2015 közepén véget ér a középkategóriás teherabroncsok gyártása a fővárosban a VIII. kerületi telephelyen.

KISZIVÁRGOTT A GOOGLE TITKOS PROJEKTJE

A neve Google Stars, és online tartalmak megosztására, elmentésére és rendszerezésére lesz jó. Hogy pontosan hogyan működik, és miért lesz jó, az még kicsit homályos, mindenesetre van egy videónk is róla, itt nézheti meg.

A PSG ÉS A MANCHESTER CITY IS BÜNTETÉST KAPOTT A PÉNZÜGYI FAIR PLAY MEGSÉRTÉSÉÉRT

A francai L'Equipe úgy tudja, hogy az UEFA két túlköltekező futballklubot is megbüntet. A legtöbbet fizető PSG állítólag már el is fogadt a szankciókat. Három év alatt 60 millió eurós büntetést fizet a klub, vállalta a fizetések befagyasztását és az igazolási díjplafont is, cserébe nem zárják ki a Bajnokok Ligájából. A Manchester City egyelőre nem alkuszik, nem akarja elfogadni az UEFA feltételeit, sportdöntőbíróságon végződhet az ügyük.