Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Nem történtek jó dolgok ezen a szerdán

2014.06.11. 19:01

MINISZTÉRIUMOK VIDÉKEN? MINDEN, AMIT TUDNIA KELL A NAGY KÖLTÖZÉSRŐL!

Beindult a lobbizás, hogy Debrecenen, Kecskeméten és Székesfehérváron kívül még hová költözzenek vidékre a minisztériumok. Mi pedig összeszedtük, ennek milyen feltételei és hatásai vannak/lennének, meg persze, hogy milyen nehézségei. Az biztos, hogy az önkormányzati választások előtt erős gesztust tett a javaslattal a Fidesz a főváros ellenében a vidéknek, és végre le lehet fejezni ezzel a megbízhatatlannak tartott apparátust is, hiszen az ingázást és vidékre költözést nem mindenki vállalná.

HÍREINK AZ ELLENZÉKRŐL: GYURCSÁNY TURNÉZIK, KUNHALMI PÁRTVEZETŐ LESZ

Gyurcsányék "Köszönjük-turnét" tartanak öt vidéki nagyvárosában, Győrben, Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, hogy megköszönjék a választóknak az EP-választáson elért, csaknem 10%-os eredményt. A párt május 25-e óta ezer fővel gyarapodott, így már több mint tízezer tagja van a DK-nak. Közben a szocialisták is rendezik soraikat: Kunhalmi Ágnes ma arról beszélt, vállalja az MSZP budapesti elnöki posztját. Mesterházy helyére viszont nem pályázik.

FELÁLLT LÁZÁR JÁNOS SZUPERCSAPATA

Csütörtökön nevezi ki Áder János a harmadik Orbán-kormány államtitkárait, ma megtudtuk, kik lesznek a Lázár vezette Miniszterelnökség vezetői. Köztük van a Lázárt luxusútjain elkísérő Sonkodi Balázs, aki a stratégiai ügyekért fog felelni, valamint L. Simon László korábbi kulturális államtitkár, sőt Németh Lászlóné volt nemzeti fejlesztési miniszter is.

JÖVŐ HÉTEN FÜLÖP LESZ A KIRÁLY

Spanyolországban eddig nem volt törvény arról, mi történik, ha a király lemond. Mivel a múlt héten János Károly ezt mégis megtette, a spanyol törvényhozásnak kellett lehetővé tennie az utódlást. Ma a néppárti kormánytöbbség és a szocialista ellenzék elfogadott egy törvényt, ami szabályozza jogilag is az utódlást, így Fülöp herceg június 19-én trónra léphet.

MEGINT ÓRIÁSIKAT KÖPÖTT A NAP

Hatalmas koronakidobódást rögzítettek a NASA műholdjai, a hatását Európában is érezni lehetett kisebb rádiós zavarok formájában. Ha kíváncsi, hogy néz ki egy ilyen, itt megnézheti videón.

napalm
Fotó: Solar Dynamics Observatory

BIZTOSAN JÖNNEK A MEGSZORÍTÁSOK 

A magyar gazdaság idei növekedése megtévesztő lehet, azt ugyanis szinte kizárólag egyszeri tételek javítják fel. 100 milliárdot azért így is be kell még majd szedni, aztán a következő kör a megszorításból 2016-ban jöhet majd. Egyre inkább trükközünk az államadóssággal is.

ELFOGADTÁK A REKLÁMADÓT

Kivételes eljárásban átverték a médiapiac életét alaposan felforgató reklámadót, az utolsó pillanatban pedig még hozzácsaptak egy módosító javaslatot, amely csökkenti néhány cég adóterhét. A parlamenti vitában szó esett arról is, hogy így végre gátat vetnek a szennynek, meg arról is, hogy az adó úgysem lesz hatással a tartalomra. A jobbikos képviselő szép történelmi filmeket szeretne, a fideszesnek fájt, hogy az RTL Klub elkapcsolt a kézimeccsről.

BEZÁR A BUDAPESTI DANONE GYÁR 

A Danone budapesti gyárának kapacitáskihasználtsága olyan kritikusan alacsony, ami hosszú távon már nem tartható fenn, ezért a vállalat szerdán bemutatott terve szerint fokozatosan csökkentenék, 2015 második félévére pedig beszüntetnék a budapesti gyártást. A lépést az évek óta tartó tartósan csökkenő kereslet, illetve a kedvezőtlen élelmiszer- és tejipari trendek indokolják.

RANGOS EURÓPAI DÍJAT KAPOTT A PREZI

A magyar fejlesztésű Powerpoint-gyilkos Európa legrangosabb startupdíját söpörte be. A díjat Árvai Péter cégalapító vette át Londonban, és még aznap este fogadta őt David Cameron brit miniszterelnök is.

KÓRHÁZBAN A DOLLY ROLL ZENÉSZE

A dzsessz tanszakot végzett Fekete Gyula a Hungária tagjaként vált ismertté, amelyben dalokat írt és éneket is. Szaxi Maxi címmel is írt slágert, a dal címe becenévként rajta ragadt. A zenész agyvérzést kapott, kórházban ápolják