Virág
0 °C
2 °C

Na, mostantól tényleg minden rendben lesz!

2014.08.07. 19:40 Módosítva: 2014.08.07. 19:54

HORVÁTH CSABÁNAK MEGJÖTT AZ ESZE

Leállította a főpolgármester-jelöltségért indított kamikáze akcióját Horváth Csaba. A Facebook-oldalán csütörtök délután bejelentette, hogy támogatja a baloldali ellenzék közös jelöltjeként megnevezett Falus Ferencet.

KASTÉLYT VETT MAGÁNAK AZ MNB

A Magyar Nemzeti Bank a közelmúltban megvásárolta a jelenleg négycsillagos kastélyszállóként működő tiszaroffi Borbély-kúriát. A 3,2 hektáros, ősfás, védett parkban található, copf stílusú, a XIX. század elején épült, 2005-ben felújított, modernizált műemlék kastélyt nemrégiben nettó 680 millió forintért hirdette egy ingatlanközvetítő. Májusban írt az eladó magyarországi kastélyok egyik legdrágábbikáról az Urbanista is, a műemlékvédelem.hu ismertetőjét itt találja. A kastély az MNB saját üdülője lesz. 

KETTŐS VERESÉGGEL, 1-8-CAL ESETT KI A DIÓSGYŐR AZ EL-BŐL

A hazai 1-5 után sejteni lehetett, hogy az augusztus 7-i krasznodari meccsen véget ér a diósgyőriek európai kupamenetelése. Így is történt, a DVTK ismét kikapott, most 3-0-ra, így összessítésében emlékezetes eredménnyel, 8-1-gyel esett ki.

HEIM: 330 FORINTIG IS MEHET AZ EURÓ 

„Nem hiszek abban, hogy a bankot kitekerjük valakinek a kezéből olcsón, belenyomunk valamilyen állami üzletet, s akkor szépen lesz nyereség” – nyilatkozta a Figyelőnek Heim Péter. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint a bankszektor akár 1700 milliárd forintos veszteséget is elszenvedhet a bankmentő csomag és a szerződések várható forintosítása miatt. Heim szerint akár 330 forintig is elszaladhat az euró/forint árfolyam, pedig szerinte a 305 körüli eurókurzus a gazdaság számára megfelelő szint.

ÉLETFOGYTIGLAN A VÖRÖS KHMER-VEZETŐKNEK

Az ENSZ kambodzsai törvényszéke életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az egykori vörös khmer rezsim két, emberiesség elleni bűnökkel vádolt vezetőjét az indokínai országban az 1970-es években tomboló terrorban játszott szerepükért. A történelmi jelentőségű ítéletet csütörtökön mondták ki a két utolsó, még életben lévő vörös khmer vezetőre, a 83 éves Khieu Samphan volt államfőre és a 88 éves Nuon Cheára, a néhai diktátor, Pol Pot jobbkezére, a rezsim fő ideológusára.

AZ MSZP KISZÚRTA, ORBÁN KIJAVÍTOTTA

Bizottsági meghallgatás nélkül, így törvénytelenül nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök júliusban Szabó Hedviget a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok főigazgatójává. A kinevezés így törvényellenes volt, amire az MSZP hívta fel a figyelmet. Gyorsan megtartották a bizottsági meghallgatást, majd némi belügyi magyarázkodás után Orbán Viktor visszavonta a szabálytalan kinevezést, és újra (immár szabályosan) kinevezte Szabót főigazgatónak.

MEGÖLTÉK A MAGYARORSZÁGON KERESETT SZERB LÁNYT

A magyar-szerb határ közelében tűnt el egy 15 éves szabadkai lány július végén. Felmerült, hogy esetleg Magyarországon lehet, de most kiderült: Szerbiában gyilkolta meg egy 34 éves férfi, holttestét elásta, megbánást nem tanúsított.

BAROMARCÚZÁS ROMBOLJA A MAGYAR SAKK TEKINTÉLYÉT

A 41. sakkolimpián a nők elképesztően jól játszanak, öt játéknap alatt egyetlen játszmát sem vesztettek, a férfiaknál a négy győzelem mellett már van egy vereség is. Kína győzte le a magyar csapatot. Ezt nem is viselte mindenki jól. Almási Zoltán nagymester közösségi oldalán ír nem túl kedvesen ellenfeléről.

OROSZORSZÁG IMPORTTILALMAT VEZET BE AGRÁRTERMÉKEKRE 

Egy évre teljes importtilalmat vezet be Oroszország a gyümölcs, zöldség, marhahús, sertéshús és haltermékek importjára – jelentették be csütörtökön. Az vonatkozik az egész EU-ra (és még egy sor országra, köztük az USA-ra), így Magyarországra is. Az utóbbi három évben az Oroszországba irányuló magyar mezőgazdasági export az alábbi ábra szerint a fő árukategoriákban így változott - a legnagyobb vesztes idehaza a sertéságazat lehet. 

 

MOST MÁR AZTÁN TÉNYLEG SIKERES LESZ  A FUTBALLUNK

Az utánpótlásedzőkkel volt a gond, ezért ilyen a futballunk, amilyen, de jön a nagy forradalom. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint kiselejtezik az alkalmatlan edzőket, és csak a képzettek foglalkozhatnak a fiatalokkal. Így a Csányi szerint világszínvonalú magyar akadémiák szuper alapanyagot kapnak majd.

EGY HALOM ARANYAT HOZHATUNK EL MOSZKVÁBÓL

Elkezdődött a kajak-kenu-világbajnokság, várhatóan most is ragaszkodnak a magyar versenyzők a hagyományokhoz, és rengeteg érmet nyernek majd. Hét egység már az első nap kiharcolta a döntőt.