Minden, ami ma Párizson kívül történt

2015.01.07. 19:04

A MINISZTERELNÖKSÉGTŐL VAN PARLAMENTI BELÉPŐJE HABONYNAK

Habony Árpádnak szakértői belépője van a Parlamentbe, amelyet a Lázár János vezette Miniszterelnökség kezdeményezésére kapott, derül ki abból a válaszból, amelyet az Országgyűlés Hivatala egy magánszemély által indított közérdekű adatigénylésre adott. Lázár János korábban azt mondta, nincs hivatalos viszonya a tanácsadóval, „ismeretségi alapon” szoktak konzultálni.

KOVÁCS BÉLA MENTELMI JOGÁT VIZSGÁLJÁK

A magyar ügyészség által benyújtott bizonyítékok alapján elegendő okot lát arra az Európai Parlament Jogi Bizottsága, hogy vizsgálja a kémkedéssel meggyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről - ezt január 6-ai levelében közölte Polt Péter legfőbb ügyésszel a EP Jogi Bizottságának elnöke. A Központi Nyomozó Főügyészség súlyos - kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett – bűncselekmény miatt folytat nyomozást. Kovács Bélát azzal gyanúsítják, hogy az orosz titkosszolgálatnak kémkedett.

MARAD A GYÜLEKEZÉSI TÖRVÉNY

A kormány nem gondolkodik a gyülekezési törvény módosításában, különösen nem a gyülekezési jog szűkítésében - jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Korábban Gulyás Gergely fideszes képviselő beszélt a szigorításról.

MTVA IS BENNE LESZ A NETADÓS KONZULTÁCIÓBAN

Az MTVA médiatámogatóként segít Deutsch Tamás miniszterelnöki biztosnak és az ő vezetésével induló InternetKonnak. Ezt a nevet sikerült kitalálni annak a nemzeti konzultációs valaminek, aminek keretében az internethasználatról és digitális fejlesztésekről döntenek. Már csak azt nem értjük, hogyan fog zajlani a konzultáció.

KÖZMUNKÁSCSODÁVAL VERJÜK EURÓPÁT

Tavaly novemberi munkanélküliség statisztikákat közölt az Eurostat. Jól látszik, hogy Magyarország ebben a versenyben nagyon jól áll - természetesen a tartós eredmények tekintetében igencsak vitatható közmunkának köszönhetően. Az uniós statisztikusok külön ki is emelik, hogy a munkanélküliség 2013 és 2014 novembere között Görögországban, Spanyolországban, és Magyarországon esett a legnagyobbat. A számokból egyébként jól látszik, hogy azért kilóg a lóláb: a görögök és a spanyolok is elképesztően magas szintről tudtak egy év alatt nagyot csökkenteni a mutatón, így kerültek az élbolyba. Mi viszont az átlagosnál eleve alacsonyabb munkanélküliséget vittük erőltetten lejjebb a közmunkával

 

2014 VOLT AZ EDDIGI LEGMELEGEBB ÉV

2014 volt az eddigi legmelegebb év a világban a mérések kezdete, 1891 óta – közölte kedden a japán meteorológiai ügynökség, a JMA. A hivatal a globális hőmérsékleti rekordokat jegyző négy legfőbb szolgálat közül elsőként hozta nyilvánosságra az elmúlt évre vonatkozó adatait. A japán adatok szerint az eddigi tíz legmelegebb évet 1998 óta mérték. Múlt évben az átlaghőmérséklet 0,63 Celsius-fokkal volt magasabb a 20. századi globális átlaghőmérsékletnél. Ez 0,06 Celsius-fokkal magasabb, mint az eddigi legmelegebb évben, 1998-ban mért átlaghőmérséklet.

JÓL MEGY AZ UNIÓS PÉNZEK LEHÍVÁSA 

Rekordévet zártunk az uniós pénzek lehívásában és kifizetésében. Ezzel szinte biztos, hogy az előző hét éves költségvetési ciklus összes nekünk szánt uniós forrását sikerülhet elkölteni - jelentette az örömhírtCsepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára. Tavaly rekordévet zártunk a pénzek kiutalásában 1845 milliárd forintot kifizetett a pénzek folyósításáért felelős intézményrendszer, de ezt még pár tétel fölfelé módosíthatja. A nagy pénzosztás egyébként csak idén zárul, ugyanis a pályázatok elszámolása még sok esetben folyamatban van.

KISZIVÁRGOTT AZ ÚJ MACBOOK AIR

A 9to5Mac Apple-ügyi szakblog megszerezte az Apple 2015 közepére tervezett megjelenésű új notebookja, az új Macbook Air néhány képét és technikai részletét. Az új Macbook Air 12 hüvelykes kijelzővel érkezik, de nem lesz nagyobb a 11-esnél, mert a tervezők a billentyűzetet és a kijelzőt körülvevő kávát összehúzzák. Nagy újítás, hogy a gépről szinte minden port eltűnik, nem lesz többé memóriakártya-csatlakoztatási lehetőség, sőt, az Apple nemrég bevezetett új töltőszabványa, a Lightning portja sincs meg, ehelyett lesz egy kimenet a fülhallgatónak, és egy USB port.

AKKORA A BAJ A BARCELONÁNÁL, HOGY ELŐREHOZTÁK A TISZTÚJÍTÁST

Josep Maria Bartomeu, a Barcelona jelenlegi elnöke bejelentette, hogy 2016 helyett már most nyáron rendkívüli elnökválasztást tartanak a csapatnál. Az ok, hogy ezzel látják oldani a csapat körül felgyülemlett feszültségeket. Ő maga is indul az elnökségért.