Ilyen egy igazi tizenharmadika

2015.01.13. 18:55

EZ SEM A FIDESZ NAPJA VOLT

Nem csak a közvélemény-kutatások alakulnak rosszul a kormánypártnak, egykori és jelenlegi káderei is bírálják a Fidesz politikáját.

  • Az Ipsos közvélemény-kutatása szerint azután, hogy október és december között 10 százalékkal csökkent a Fidesz tábora, az utóbbi egy hónapban sem sikerült megállítani a tendenciát: most újabb 2 százalékkal csökkent a támogatóik száma, jelenleg 23 százalékon állnak a teljes népességen belül.
  • Hegedűs Zsuzsa szociológus, a miniszterelnök egyik tanácsadója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondott ellent megbízójának. Arról beszélt, hogy Orbán bevándorlásellenes állításaival szemben a terroristák „nem nagy vallási fanatikusként csinálják ezt az egészet, hanem egyszerűen gyűlöletből”, illetve, hogy „ne foglalkozzunk azzal, hogy van a menekült és a gazdasági menekült”. Szerinte a feszültségek a munkanélküliségekből vezethetőek le. 
  • Alapvetően hibás szemlélet és a gazdasági növekedés gátja, ha a kormányzat a gazdaság kerékkötőjének tartja a környezetvédelmet. Ezt állítja Illés Zoltán, az előző Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára, aki kiakadt azon, hogy 2015-től környezetvédelmi termékdíjat rónak a napelemekre is. 

REPÜLŐGÉP UTÁN BUSZT LŐTTEK KI AZ OROSZ SZEPARATISTÁK

Tíz ember meghalt, tizenhárom megsebesült, amikor fegyveresek tűz alá vettek egy civil buszt a Donyeck közelében lévő Volnovaha alatt kedden kora délután – közölte Donyeck megye rendőrfőkapitánya. Vjacseszlav Abroszkin szerint a támadást az oroszbarát szeparatisták hajtották végre, eredeti célpontjuk az ukrán erők által fenntartott út menti katonai ellenőrző pont lehetett. A helyközi járat Mariupolból haladt a szeparatisták által ellenőrzött Donyeckbe, amely háromnegyed éve szinte folyamatos harcok színtere.

HAMAROSAN MEGTUDJUK, MI TÖRTÉNT AZ INDONÉZ GÉPPEL

Búvárok kiemelték kedden a tengerből az AirAsia légitársaság két hete lezuhant repülőgépének második fekete dobozát is, amely a pilóták egymás közötti, illetve a pilóták és a repülésirányítók beszélgetését rögzítette. A berendezés jelenleg egy indonéziai hadihajón van, és Jakartába szállítják elemzésre.

BÜNTETTE A GVH AZ ÁRVÍZI HELYREÁLLÍTÁSON NYERÉSZKEDŐ CÉGEKET

Összebeszéltek az útépítő cégek a közbeszerzésnél, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most 43,6 millió forintos bírsággal bünteti a három vállalkozást. Az Otys, az Út-garantor Kft. és a Kristály-vár Kft. az árvízi helyreállításból szakított nagyot: amikor a nagylóci önkormányzat kiírta a közbeszerzést, előre leboltolták egymás közt, hogy ki legyen a nyertes. Az Otys és az Út-garantor Szécsényfelfalu önkormányzatát is megkopasztotta. A GVH megállapította, hogy a nagylóci projektnél az Út-garantor és a Kristály-Vár ajánlatát az Otys készítette, direkt nem szálltak valódi versenybe. A szécsényfelfalui projektnél pedig a GVH megállapította, hogy az Otys és az Út-garantoraz ajánlatbeadás előtt kapcsolatba lépett egymással, hogy befolyásolják a közbeszerzési eljárás végeredményét.

LEFOTÓZTAK EGY ÉSZAK-KOREAI TENGERALATTJÁRÓT

Fényképes bizonyítékot találtak arra, hogy Észak-Koreának rakétaindításra is képes tengeralattjárója van. Az Amerikai-Koreai Intézet munkatársai úgy vélik, a tengeralattjáróról közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat is lehet indítani. Észak-Korea viszont e rakéták fejlesztésével bajban van, mivel hiányzik a szükséges technológia. Épp ezért egy rakétaindító tengeralattjáró megléte még nem garantálja, hogy lőni is tudnak vele.

ÓKORI SZARKOFÁGOKAT TALÁLTAK ÓBUDÁN

Két nagy méretű ókori kőszarkofágra bukkantak Óbudán a Budapest–Esztergom-vasútvonal felújítása során. A leletet Óbuda vasútállomásnál találták egy vízelvezető árok ásásakor. A római kori temetkezéseket az Aquincumi Múzeum régészei két nap alatt tárták fel. A szarkofágokat már az ókorban kirabolták, így csak csontmaradványokat találtak bennük.

AZ ARANYLABDA-ÁTADÓ UTÓÉLETE IS IZGALMASRA SIKEREDETT

Franz Beckenbauer például felháborodott, hogy nem Manuel Neuer nyert, de a bajorok lengyel csatára, a lengyel csapatkapitányként Ronaldót legjobbnak jelölő Lewandowski is már megbánta, hogy nem a csapattársait jelölte. A díjátadón Messi és Ronaldo a Puskás-díjra jelölt Stephanie Roche futballistennőn legeltették a tekintetüket. És tudja, hogy szavazott a magyar delegáció?