|
|
A Bakony Helikopterezred nyílt napjaSzentkirályszabadja2001. szeptember 13., csütörtök 10:50
Jó kis sorozatban volt részünk most, a nyár végén: augusztus 20-án légibemutató a Parlament előtt, 25-én repülőnap Siófok-Kilitin, szeptember 1-2-án repülőnap Hradec Kralovéban (Csehország), 8-án pedig nyílt nap Szentkirályszabadján! Persze üröm az örömben (sicccc!), hogy se augusztus 20-a, se a kiliti repnap nem büszkélkedhetett túlzottan jól szervezettségével, mi több, kicsit korábban a budaörsi és a bicskei program se nyűgözött le, hasonló okból kifolyólag. Már-már kezdtem azt hinni, hogy nem is lesz többet rendesen "megcsinált" repülőnap itthon, de szerencsére tévedtem: a Bakony Helikopterezred nyílt napja kárpótolt mindenért. Már a megérkezéskor látszott, hogy valakik előre gondolkodtak: tolongás és dugó nélkül jutottunk be a parkolóba, ahonnan pár perc séta után már bent is voltunk a rendezvény területén. Tulajdonképpen alig tartott tovább Budapestről leérni ide, Veszprém mellé, mint két héttel korábban Siófokról a kiliti reptérre. A következő kellemes meglepetés az volt, hogy a szponzorok jóvoltából a jegy mellé kaptunk egy igényes kivitelű programfüzetecskét is. És ekkor a bemutatók még el se kezdődtek! A konferanszié ezúttal is a szentkirályszabadjaiak beszédes kedvű "Juci bácsija", alias Juhász Ferenc volt, aki kedvesen bakizva, nagyon lelkesen tudósított arról, hogy éppen mit láthatunk a levegőben, illetve mi következik.
Az állóhelyeken és a gurulóút mellett sorakozó gépek nézegetése a kevés üres percben is látnivalóval szolgált a mániákus látogatók (mint én vagyok) számára, és volt program is bőven. Mit is láthattunk? Volt helikopteres tűzoltás, kétszer is repült sokszoros bajnok vadászpilótánk, Vári Gyula (nem is akárhogy!), bűvészkedett nekünk Besenyei Peti, szintén világbajnok, alacsonyan végrehajtott figuráival pedig nyakunk behúzására késztetett Veres Zoli, kötött géposztályú Európa-bajnokunk.
Láthattunk helikopterrel vontatott vitorlázó repülőgépet, melynek kormányánál Matuz István személyében egy Európa-bajnokságon bronzérmes csapat tagját tisztelhettük. Ha azt nézzük, mennyire kutyaütő a magyar foci, és ehhez képest mennyire alultámogatott a magyar repülés, világbajnokok vagyunk a levegőben_ De ne térjünk el a témától.
Repült a helybéli - képen is látható - "Csőrike", és repült a németek Bo-105-ös könnyű helikoptere, utóbbi egy bukfencet, és pár egyéb műrepülő figurát mutatott be, csak hogy legyen min hitetlenkedni! A Honvédség erői bemutattak egy kutató-mentő akciót is, melyet két Mi-24-es, két Mi-17-es, és egy tucatnyi kommandós hajtott végre a reptér zöld füvén, és volt némi világháborús emlékezés is, néhány korabeli szárazföldi jármű felvonultatásával.
Azt hiszem, mindenki elégedetten (továbbra is tolongás és dugók nélkül!) távozott a helyszínről a program végeztével. A hazai repülőnapok szervezői példát vehetnek a lebonyolításról; egyedül az időjárásra lehetett panasz: a középerős szél ugyan elhalkult néha, viszont a gyakran el-el eredő eső mindent megtett annak érdekében, hogy fizikailag ne legyen könnyű jól érezni magunkat... Ezzel együtt, az ilyen napokon duplán is jó magyarnak lenni! |
hirdetés
|